A jégpálya legfontosabb vonala, amiről még csak nem is hallottál

Chris Boyle, az NHL-es hokielemző az egyre fejlődő statisztikai apparátus és módszertan legújabb eredményeit ismerteti, melyen keresztül a gólszerzés titkát igyekeznek megfejteni.

A jeges edzések két dologról szólnak: hogyan szerezzünk és hogyan ne kapjunk gólt. A védekező felállás, a semleges zónában való játék, majd hogy ezekből hogyan menjünk át támadásba, többnyire már gyerekkorukban is ezeket gyakorolják a játékosok. Azok a csapatok nyerik a meccseket, amelyek jó lövési helyzeteket tudnak kialakítani, illetve az ellenfeleket meg tudják mindebben akadályozni. A jégkorongban egyre fontosabb szerep jut a statisztikai adatokon alapuló elemzéseknek, ezek közül az egyik legfrissebb irányzat azzal foglalkozik, hogy hogyan lehet a legígéretesebb helyzeteket kialakítani. A semleges zónában mutatott játékot elemezve ezek a tanulmányok arra jutottak, hogy azok a csapatok, amelyek többet támadnak és nagyobb sebességüknek köszönhetően sikerrel akadályozzák meg az ellenfelek betöréseit a védekező harmadukba, többet birtokolják a korongot.

A Sportsnet.ca-nál indított, a lövések minőségét értékelő projektünk egyik célja az volt, hogy meg tudjuk különböztetni az igazán nagy helyzeteket az átlagosaktól. A jelenlegi lövéshatékonyságot és védési teljesítményt mérő mutatók ugyanis minden lövést egyenlő esélyként kezelnek. Annak érdekében, hogy rangsorolni tudjuk a különböző minőségű helyzeteket, igyekeztem a jelenleg elérhető adatoknál pontosabban meghatározni a lövések helyét és nagy figyelmet fordítottam a lövés előtti mozdulatokra. Arra a meglepő eredményre jutottam, hogy az általam átnézett NHL-es lövések mindössze 15%-ánál volt felfedezhető valamilyen mozgás (passz, csel, helyezkedés) a lövés előtt, viszont ezek adták ki a gólt eredményező próbálkozások 50%-át.

Stephen Valiquette, a New York Rangers korábbi kapusa, aki jelenleg videóelemzőként dolgozik a Rangersnél és az msg.com-nál kiterjedt kutatást végzett, melynek során 100 meccset nézett újra az NHL 2014/05-ös szezonjából. Az eredmények alapján arra jutott, meghatározható a gólszerzés Királyi Útja. Felfedezése teljesen új irányt szabott a lövések minőségéről szóló kutatásoknak, számos ponton kapcsolódott az én eredményeimhez is, és új dimenziókkal gazdagította az erről szóló egész diskurzust. Stephen szerint megrajzolható egy képzeletbeli vonal a jégpályán, amely minden más vonalnál fontosabb és amely alátámasztja a lövések minősége mellett érvelők álláspontját. A Királyi Út vonala hosszanti irányban éppen a pálya felénél halad és két egyenlő részre osztja a jégfelületet. Stephen arra lett figyelmes, hogy ha a pakk közvetlenül a lövést megelőzően áthalad ezen a képzeletbeli vonalon, ez önmagában tízszeresére növeli a gólszerzés esélyét.

A Királyi Út

Ha a korong metszi a Királyi Út vonalat, az mindent megváltoztat, hiszen a kapusok lehetőségei jelentősen beszűkülnek: miután oldalirányú mozgásra vannak kényszerítve, ezért óhatatlanul kinyílnak, megkönnyítve a lövő játékos dolgát. Ennyi felvétel alapos elemzése után feltárult a sikeres kísérletek egyik legfontosabb titka. Ezeket a kecsegtető helyzeteket Valiquette “zöld góloknak” nevezte, legfontosabb ismérvük, hogy a kapusoknak fél másodpercnyi tiszta rálátása sincs a korongra a lövés előtt. Ezek a zöld gólok adták az összes kielemzett gól 76%-át. A zöld gólok olyan helyzetekből születnek, amikor a kapusnak nincs ideje felmérni a szöget és a mélységet és kevesebb, mint fél másodperc áll rendelkezésére arra, hogy a korong útját kövesse. Ezek a lövések számítanak a legígéretesebb helyzeteknek és hét kritériumnak kell megfelelniük.

Passzok, melyek keresztezik a Királyi Utat ? 22%
A leghatékonyabb módja a támadásépítésnek az NHL-ben, ha a Királyi Utat keresztezve sikerül passzolni a bedobókör és a kapu közötti területen. Ha egy ilyen passzt kapura lövés követett, abból a Stephan által vizsgált esetek 22%-ában gól született. Az én kutatásaim is alátámasztják ezeket az eredményeket: a játékosok egy ilyen passz után 30%-os eséllyel lőnek kapura, míg az átlag 8,5%. Ez kulcsfontosságú a gólszerzésben: ha a korong keresztben nagy sebességgel mozog, az megakadályozza a kapust abban, hogy tökéletesen zárjon, mivel nincs ideje felmérni a szögeket és saját pozícióját, mélységét a kapuhoz és a koronghoz képest, megnehezítve ezzel a védést.

Takarás ? 10%
A poszt fejlődésével a kapusok teljesítménye annyira feljavult, hogy a csapatok egy idő után minél nagyobb forgalmat generálva tudtak csak zavart okozni, akadályozva őket a kilátásban. Ha a hálóőr nem látja a korongot, azzal csökkennek a védési esélyei, mivel nem tud felkészülni a játékra, csak a helyezkedésében és a szerencséjében bízhat. Ha a játékosok megfelelően tudják takarni a kilátást, gólszerzési esélyeik nőnek. A gólok 10%-a esett a kapu előtti terület takarásából.

Kapáslövés a Királyi Út azonos térfeléről ? 9%
Ezek a játékok általában a kapu mögötti területről indulnak, amit egy gyors passz követ a Királyi Út által kettészelt pálya azonos térfelén kapáslövésre. Itt a nehézséget az idő rövidsége okozza, hiszen fél másodpercnél is kevesebb ideig van a kapus látóterében a korong a lövést megelőzően, így nem tud felkészülni a lövésre. Ez nem olyan értékes helyzet, mint amikor a passz a Királyi Út vonalát keresztezi, mivel a kapusnak nem kell keresztirányú mozgást végeznie és a felvett pozíción sem kell annyit igazítani a védéshez, e helyzetek titka elsősorban az elképesztő gyorsaságban rejlik.

Elrontott játékok ? 9%
Az elrontott játékok azért jelentenek nehézséget a kapusok számára, mert ők egy egészen más helyzetre készülnek, amelyet azonban egy korongról vagy ütőről hirtelen irányt változtató korong alapjaiban változtat meg, amire nincs idejük reagálni. Ezért mondják, hogy gyakran nincs jobb egy rossz lövésnél. Az irányt változtató korong hasonló a Királyi Utat keresztező passzhoz, mert kibillenti a kapust a felvett alapállásból és gyakran keresztirányú mozgásra kényszeríti.

A korong átvezetése a Királyi Úton ? 8%
Ha egy játékos nagy sebességgel tör be a támadóharmadban, a védelem gyakran kínálja fel a széleket számára, míg erőit a középső játékterület lezárására összpontosítja. Mindezt jó okkal teszi, a támadó csatárt igyekeznek megakadályozni abban, hogy keresztezzék a Királyi Utat. Kutatások már korábban kimutatták, hogy szélről eleresztett lövéseknél alacsony a gólszerzés esélye. Ezt Valiquette tanulmánya is megerősíti: számításai szerint a bedobókör fölött elengedett lövések esetén, ha azt nem előzi meg keresztirányú mozgás, a gólszerzés esélye mindössze 3%. Ha azonban a védelem nem zár és a csatár át tudja vezetni a korongot a Királyi Úton a lövés előtt, akkor az esélyei 33%-ra nőnek.

Beleérés a korongba ? 8%
Ha egy játékos a kapu előtt ér bele egy lövésbe, az óriási kihívást jelent a kapus számára, aki a kapáslövésre készült. Miután a korong útja és síkja a beleérés következtében megváltozik, így a kapus nem tudja zárni a megfelelő szögeket. Minél közelebb a kapuhoz ér bele egy játékos egy lövésbe, a kapusnak annál kevesebb esélye marad a védésre.

Zöld kipattanók ? 8%
A zöld kipattanó az a kapura lőhető korong, amely a fenti esetek valamelyikéből született lövés után kijön a kapusról. Ezek is nagyon veszélyes helyzetek, mert a lövés előtti korongmozgás vagy a korlátozott kilátás miatt a kapusnak nehezebb a bárddal a biztonságos területek felé irányítani a pakkot. A lepattanóból születő lövésekre pedig nem tudják megfelelően pozícionálni magukat, leginkább abban bízhatnak, hogy az elakad a felsőtestükben.

A tanulmányban megvizsgált mérkőzéseken a gólok háromnegyede ilyen ?zöld lehetőségekből? született, noha a lövéseken belüli részarányuk egy tipikus NHL-mérkőzésen csak 25%. Ez azt jelenti, hogy egy átlagos, 30 lövéses meccsen egy csapatnak 22-23 “vörös lövése” van és csak 7-8-at adnak le a fent részletezett módokon. A ?vörös lövések? sokkal kisebb gólveszélyt jelentenek, ahol a kapusnak több, mint fél másodperce van arra, hogy felkészüljön a lövésre. A kapusoknak jóval jobb esélyeik vannak ezekkel a lövésekkel szemben, mivel a Királyi Utat metsző keresztirányú mozgás vagy egyéb jelentős cselek és passzok nélkül a hálóőröknek van idejük, hogy a szög és a mélység figyelembe vételével vegyék fel a pozíciójukat és a korongot is jól látják. Ezeknél a lövéseknél a játékos vagy a tökéletes lövésben bízhat vagy abban, hogy a kapus hibázik. A vizsgált góloknak csak 18%-a született ilyen lehetőségből.

A vörös kipattanók eleve csak azért lehetségesek, mert a kapus hibázik. A zöld kipattanókkal szembeni különbségük is az eredeti lövések minőségében meglévő differenciából fakadnak. Ha a kapus nem tud jól hárítani egy gyengébb lövést, abból vörös kipattanó keletkezik. Ugyan minden kipattanóból az átlagosnál jobb az esély a gólszerzésre, de ahhoz, hogy a kontrollálható “vörös lövésekből” kipattanó legyen, a kapus inkompetenciájára is szükség van, amire nem nagyon érdemes építeni.

E kutatások tapasztalatait összegezve elmondhatjuk, hogy van értelme különbséget tenni a lövések között azok minősége szerint. Ez egy létező dolog. Minél pontosabban sikerül ezt mérhetővé tenni, annál pontosabb képet kapunk a játékosok teljesítményéről, ez alapján pedig az edzésmódszerek is tovább fejleszthetők. Ha ezen megfigyelések alapján át tudjuk alakítani a meccsterveket és az edzéseken gyakorolt feladatokat, az nem csak a minél több és veszélyesebb gólhelyzetek kialakításában, de azok elkerülésében is segít.

(Az írás az Omaha Minor Hockey Association oldalán jelent meg.)