Az UTE ismét felléphet a 4. helyre

   

A lilák ezzel nagy lépést tehetnek a rájátszás felé, de a DAB vasárnap megmutatta, hogy hiba lenne őt leírni, így egyáltalán nem lesz egyszerű feladat legyőzni Gilbertéket.

A Fehérvár elleni mérkőzésen a DAB veresége ellenére kimászni látszott a gödörből. A csapat ismét ugyanazt a hajtós, kaparós, ellenfele nyakán lihegős játékot mutatta, amit a szurkolók a legjobban díjaznak. Nagy kérdés, hogy mennyire lesz tartós ez a mentális változás, a ligának, a szurkolóknak és a játékosoknak is jót tenne, ha így lenne, hiszen még sok van hátra az alapszakaszból. Egészen pontosan 11 mérkőzés, bár a 9 pontos lemaradás a rájátszást jelentő hatodik helytől sem csekély.

A problémákról őszintén beszélt Lee Gilbert vezetőedző a csapathonlapon: “Az elmúlt hat mérkőzésen könnyű gólokat adtunk az ellenfeleinknek. Azok a játékosok, akiknek veszélyt kellene jelentenie a támadásokban egy kissé elcsendesedtek. Jó példa erre Michal Vazan, aki bár folyamatosan hozza a pontokat, tizenhárom mérkőzés óta nem talált be. A gólszerzők minden csapatban fontos helyet töltenek be, és amikor ezek a játékosok asszisztokat szereznek, az nem feltétlenül szerencsés. Úgy gondolom, hogy a a Debrecen elleni két meccsen és az UTE ellen összességében jól játszottunk, Miskolcon két harmadunk nagyon erős volt, a MAC és a Ferencváros ellen pedig kár köntörfalazni, szörnyen játszottunk. A Fehérvár szombaton elkötelezett volt és szívből játszott, megvolt bennük az akarat. A támadójátékunkban óriási szerepe van az emberelőnyöknek, amiket sokkal kiegyensúlyozottabban kell kihasználnunk. Ez is az egyik hátránya a játékunknak: túlságosan is az emberelőnyökön múlik a sikerességünk – ha megnézik a statisztikákat egyenlő létszám mellett szinte alig találunk be. Nem utolsósorban pedig túl sok kiállítást gyűjtünk, ami sajnos szintén sokszor pecsételi meg a sorsunkat. A Fehérvár elleni meccs után a lövő edzést tartottunk, mert továbbra is kissé nehézkes a helyzetkihasználásunk. Azt azonban garantálhatom, hogy ez a csapat nem fog meghátrálni a kihívások elöl és nem fog lehorgasztott fejjel jégre lépni. Van még időnk javítani, de innentől kezdve tényleg semmi hely nincs hibákra!”

A csapat keddi ellenfele az UTE lesz, aki ellen hagyományosan jól megy a csapatnak, az eddigi négy találkozóból hármat megnyertek, bár az eredmény mindig nagyon szoros volt. A lilák legutóbb a Fradi ellen játszott, az a meccs nem sikerült jól, tükörsima 4-1-es vereséget szenvedtek. Bár Szilassy Zoltán a meccs előtt hangsúlyozta, hogy a rájátszásért folytatott küzdelem még nincs lefutva, a játékosok mintha az indokoltnál nagyobb nyugalommal játszottak volna. Márpedig Pancéék előnye mindössze hét pont a Csíkszeredával szemben, ami semmiképpen nem mondható kényelmes távolságnak. Különösen, ha számba vesszük, hogy milyen mérkőzések várnak az Újpestre a hátra lévő 11 meccsen. Elomo eltiltás miatt kihagyja a DAB elleni meccset.

Ugyan még háromszor játszanak a Brassóval, de ha a DAB tényleg magára talál, a velük szembeni oda-vissza kör egyáltalán nem tűnik sétagaloppnak, mint ahogy a Fradi elleni egy és a Fehérvárral játszandó két hazai meccsük sem, nem beszélve a Miskolcról, amelyet szintén hazai pályán fogadnak. A Szereda legyőzése a Vákárban a bravúr kategóriájába tartozik, a Tüskecsarnokban pedig még kétszer játszanak. Összességében hozható ez a sorsolás, de egyáltalán nem lesz ez egyszerű, arról nem beszélve, hogy saját jól felfogott érdekük, hogy mielőbb matematikailag is bebiztosítsák helyüket a playoffban. Ehhez a legjobb út egy keddi győzelem, amellyel meg is előzhetnék a Debrecent a tabellán.

UTEDAB

Fotó: Rózsa Zoltán

Lee Gilbert (vezetőedző, DAB): Minden erőnkkel azon vagyunk, hogy sikerüljön megállítani és megfordítani azt a lejtmenetet, amin az utóbbi fordulókban haladtunk. Nem könnyű az Újpest ellen idegenben, de legutóbb is megmutattuk, hogy van tartása a csapatnak, pozitív jeleket mutattak a fiúk az UTE és a Fehérvár ellen is. Igyekszünk mindenkiben egyértelműsíteni, hogy a hátralévő mérkőzéseken szinte hibátlanul kell játszanunk, sőt, a szerencsére is szükségünk lenne, hogy februárban a rájátszásban is kipróbálhassuk magunkat. Egy dolgot kérek mindenkitől, hogy ne tartalékoljon, adjon bele apait-anyait és hatvan percen keresztül nyújtson száz százalékot.

UTE–DAB 2-1

   

Az újpestiek hosszabbításban legyőzték a dunaújvárosiakat, sikerükkel feljöttek a 4. helyre. Az Acélbikák számára egyre távolabbinak tűnik a rájátszás.

A kapusokról szólt a Megyeri úti mérkőzés, a hazaiaknál Sila 24, a vendégeknél Duschek 33 védést mutatott be a rendes játékidő során. A csapatok 1-1 gólt szereztek, a második harmad 49. másodpercében Durák kihasznált egy emberelőnyt volt csapata ellen, a 33. percben pedig Dömötör Róbert egyenlített. A hosszabbításból az UTE jött ki jobban, a DAB kapura sem lőtt. A pluszpont sorsát Hegyi Ádám döntötte el a lila-fehérek javára. Az újpestiek sikerükkel feljöttek a tabella 4. helyére. A dunaújvárosiak még 10 mérkőzést játszanak az alapszakaszban, hátrányuk 8 pont a 6. helyen álló FTC mögött.

Izzadságszagú meccs volt

   

Szilassy Zoltán (vezetőedző, UTE): Értékes két pontot szereztünk a Fradi elleni vereség után. Elég izzadságszagú meccs volt, inkább a küzdő jelleg, a defenzív játék dominált, főleg a középső harmadban zajlott nagy csata. A támadójáték mindkét oldalon hagyott némi kívánnivalót maga után, igaz, nálunk hiányzott a kapitányunk, Teemu Elomo, ami hatással volt a kreativitásunkra.

Lee Gilbert (vezetőedző, DAB): Két fáradt csapat találkozott, nagyrészt emiatt végig szoros volt a mérkőzés. Általában egyik csapat sem lő sok gólt a bajnokságban, így most is mindkét együttes hadilábon állt a gólszerzéssel. A jobb csapat nyert, elvégre az Újpest egy góllal többet szerzett, ugyanakkor a ligának mindenképpen jobb játékvezetőkre lenne szüksége, mert a bíráskodás színvonala ma is hagyott némi kívánnivalót maga után.

Forrás: nso.hu

Erste Liga, Megyeri út, 255 néző. Játékvezetők: Varjú, Mayer, Pálkövi, Mizsák.
Sila: 96,0% (Pleszkán)
K
Duschek: 94,6% (Lajcs)
Lindgren, Kiss D., Mihálik, Pance, Virág
1
Durák, Smith, Milan, Peterdi, Vazan
Huba, Hegyi, Nemes, Csányi, Kiss Á.
2
Lencsés, Raszulov, Borbás, Bushbacher, Revák
Dósa, Hodos, Feil, Gröschl, Gágyor
3
Hruby, Dörök, Szepessy B., Szepessy M., Léránt
Pados, Garbacz, Dömötör, Pichler, Turbucz
4
Mátyásy, Nagy, Németh, Magosi, Odnoga
Szilassy Zoltán, Baróti Zsolt
E
Gilbert Lee, Strenk Hunor
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 20:49 DAB PP Durák Vazan
1-1 32:50 UTE Dömötör Lindgren Turbucz
2-1 62:35 UTE Kiss D. Hegyi Kiss Á.
37 Kapura lövések száma 25
6 Kiállításpercek 8

Az UTE–DAB galériája

 

Az UTE–DAB videó-összefoglalója

   

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum