Kalvin Sagert szívesen játszana a magyar válogatottban

 

A Miskolc kanadai játékosa nyújtja a MOL Liga hátvédjei közül az egyik legjobb teljesítményt ebben a szezonban. A 2014 nyarán az ECHL-ből igazolt kiváló felépítésű, 28 éves bekk akár már a szentpétervári világbajnokságon is játszhatna Magyarország mezében.

Mi volt a legfontosabb tényező abban, hogy meghosszabbította a szerződését Miskolcon?

A Jegesmedvékkel megnyertük a bajnokságot és a két kupát is. A csapat edzői és szurkolók is fantasztikusak voltak egész évben, az egész szezont élveztem, minden, ami történt, csodás volt. Egy ilyen szezon után csak maradni akar az ember. Ráadásként a barátaim is a maradás mellett döntöttek, és ez megkönnyítette az én helyzetemet is.

Már tavaly is kitűnt a megbízhatóságával, de ebben az évben sokkal látványosabb lett a játéka, miközben ugyanolyan hatékony hátul. Változtatott valamin?

Jesse Dudassal együtt kezdtük el a felkészülést a szezonra a BioSteel speciális edzőprogram alapján, a jégen és a jégen kívül is. Ez rengeteget segített nekem nemcsak magában a játékban, de a fizikális állapotomban is.

Fotó: Mudra László - http://www.mudralaszlo.hu

Fotó: Mudra László (jegkorongblog.hu)

A magyar szövetség álláspontja szerint minden olyan játékos, aki nevezhető világbajnokságra, behívható a válogatottba, ez csak a szövetségi kapitány ? azaz honfitársa, a kanadai Rich Chernomaz ? hatásköre. Ehhez már csak állampolgárságot kell szereznie. Szívesen játszana a magyar válogatottban, ha meghívnák?

Természetesen igen, azonnal mennék. Ha a magyar szövetség felkérne és a magyar jégkorong-társadalom méltónak találna rá, habozás nélkül igent mondanék arra, hogy Magyarországot képviseljem. Már azt is fantasztikusan megtisztelőnek érezném, hogy harcolhatnék a vb-csapatbeli helyemért. Tudom, hogy alaposan meg kéne dolgoznom a pozíciómért, de ismerem a mezőnyt, A csoportos szinten is egy szilárd védekező stílust tudnék játszani. Fiatalon rengeteg olyan játékossal játszottam és kerültem szembe, akik eljutottak a világbajnokságra. Tudom, hogy én is képes lennék rá, komolyan érdekelne ez a feladat.

sagert

Fotó: Bán Olivér

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN ÉLŐ
    • Duna World/M4 Sport+
Partnerünk
Archívum