Meddig bírja a HSC a menetelést?

   

Az UTE-ban újra játszik a hosszú sérüléséből felépült finn csatár, Teemu Elomo. Öt nap alatt ötödik meccsére készül Artur Oktyabrjov legénysége.

Elképesztő menetelésben van a Csíkszereda, öt nap ötödik meccsükre készülnek, eddig négyből négyet megnyertek. A Megyeri úton ráadásul a sorozat talán legkeményebb csapata fogadja őket, amely visszakapja vezérét, Teemu Elomót. Pénteken és szombaton a román bajnoki címvédő Galac volt az áldozat, vasárnap a Debrecen kapott ki nagyon simán tőlük, hétfőn a Fradi ellen háromgólos hátrányból kapaszkodtak vissza és nyertek a hosszabbításban. Kedden az UTE csapata lesz az ellenfél, akik pihenten várhatják ellenfelüket, pénteken félelmetes hajrával verték szintén a Ferencvárost. Az erőnlét döntő tényező lesz kedden is, ebben az UTE kétségkívül előnyben lesz. A két csapatot egyetlen hely választja el egymástól a tabellán, az UTE az ötödik, a HSC a hatodik helyen áll. Vesztett pontok tekintetében már sokkal nagyobb a különbség, összesen 8 ponttal vezetnek a lilák, a HSC sokat tehet azért, hogy a liláknak inkább hátra, mint előre fele kelljen tekintgetniük a következő hetekben.

A két csapat kétszer mérkőzött már meg a szezonban a Megyeri úton, mindkét alkalommal szoros eredmény született, de mindkétszer a hazaiak nyertek, egyszer büntetőkkel 3-2-re, egyszer pedig 3-1-re. Az UTE-ban Jozef Mihalik és Kiss Dániel a húzóember, mindketten négymeccses pontszerző szériában vannak. A vendégeknél Kirils Tambijevs játékára nincsenek szavak, az október elején szerződtetett lett játékos, a legutóbbi 9 meccsen pontot szerzett, 11 meccsen már 23 pontnál jár. Anton Berljov sem marad el sokkal mögötte, az orosz csatár 14 meccsen 21 pontot szerzett. A félelmetes trió harmadik tagja a szintén lett Kalvis Ozols, aki hátvéd létére simán hozza a pont per meccs átlagot, 11 meccsen 15 pont került a neve mellé. Elsősorban rájuk kell tehát figyelnie Szilassy Zoltán csapatának, ami nyilvánvalóan nem lesz egyszerű feladat.

utehsc19

Fotó: Rózsa Zoltán

UTE–HSC 3-1

   

A csíkszeredaiak két harmadon át jól teljesítettek az újpestiek ellen, a záró húsz percet viszont megnyomták a lila-fehérek. Elomo győztes góllal tért vissza.

Az első harmadban a HSC akarata érvényesült, a vendégek 17:8-ra nyerték a kapura lövési mutatót. A második játékrészben is a csíkszeredaiak lőttek jóval többet, fölényük a 32. percben érett góllá, amikor Molnár Zoltán betalált Sila kapujába. A záró harmadra egy másik UTE érkezett ki, a 42. percben Nemes egyenlített, 7 perccel később a sérülése után visszatérő Elomo meglőtte szezonbeli első gólját. A hajrában Hegyi még tovább növelte a lila-fehér előnyt. A végjátékban a HSC időt kért, hiába. Az UTE 3-1-re nyert, megerősítette 5. helyét a tabellán. A HSC elégedett lehet magyarországi portyájával, 3 meccsen 5 pontot gyűjtött.

Szilassy Zoltán (vezetőedző, UTE): “Az elején keveset volt nálunk a korong, aztán 0-1 után elkezdtünk egyszerűbben és koncentráltabban hokizni, és ekkor érvényesült a fölényünk.”

Artur Oktjabrov (vezetőedző, HSC): “Sokadik meccsünket játszottuk egyhuzamban, így kicsit fáradtak és dekoncentráltak voltunk, igaz, ez nem lehet kifogás. Összességében elégedett vagyok a teljesítményünkkel, harcoltunk, küzdöttünk, de sajnos nem tudtuk megtartani a vezetést. Ha kipihenjük magunkat, biztos jobbak leszünk.”

A nyilatkozatok forrása: nso.hu.

Erste Liga, Megyeri út, 302 néző. Játékvezetők: Haszonits, Mayer, Bedő, Kis-király.
Sila: 97,6% (Pleszkán)
K
Peksa: 90,6% (Ruczuj)
Lindgren, Kiss D., Mihálik, Pance, Elomo
1
Ozols, Bors, Tambijevs, Antal Zs., Berljov
Huba, Hegyi, Nemes, Gágyor, Kiss Á.
2
Salló, Bednár, Maggyejev, Gyagyusko, Mironov
Dósa, Garbacz, Feil, Gröschl, Virág
3
Papp, Gecse, Mihály, Moldován, Farkas
Zalavári, Hodos, Dömötör, Pichler, Turbucz
4
Orbán, Molnár Zs., Molnár Z., Bíró
Szilassy Zoltán, Baróti Zsolt
E
Geréb István
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 31:28 SCC Molnár Z. Molnár Zs. Bíró
1-1 41:03 UTE Hegyi Huba Nemes
2-1 48:06 UTE Elomo Pance Kiss D.
3-1 54:43 UTE Hegyi Nemes Kiss Á.
32 Kapura lövések száma 41
10 Kiállításpercek 12

Az UTE–HSC fotói

 
Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN 0-4VÉGE
    • Duna World/M4 Sport+
Partnerünk
Archívum