A Fehérvár letaszíthatja a Debrecent a dobogóról

   

A lehetséges hatból három pontot már begyűjtött a ligaújonc, a válogatott szünet előtt Brassóban teheti tökéletessé első erdélyi hétvégéjét. A hazaiak a listavezető Galac legyőzésével melegítettek a mérkőzésre.

Tyler Dietrich először jár Erdélyben csapatával, Csíkszeredában lenyűgözte az ellenfél, vasárnap Brassóban sem számíthat másra. Annak ellenére sem, hogy a tabellán 22 pont választja el egymástól a két csapatot. A Brassó az utolsó helyen áll, a Fehérvár viszont egy újabb győzelemmel megelőzheti a jól rajtoló, ám az utóbbi időben hullámvölgybe került Debrecent és feljöhet a harmadik helyre is. A két csapat Fehérváron már összemérte erejét, akkor egy hajszállal a hazaiak voltak jobbak, ami 4-3-as győzelmet eredményezett. Akkor a taktikai fegyelemmel nem volt elégedett a fehérvári szakvezetés, erre Brassóban hatványozottan lesz szükség. Tudják ezt a ligaújonc játékosai is, akik a második legkellemetlenebb ellenfelek a ligában, 9 idegenbeli meccsükön 17 pontot gyűjtöttek, aminél többre csak a Miskolc volt képes. A Fehérvár, Orban és Holmberg mesterhármasával szombaton 8-3-as győzelmet aratott a két és fél sorával végig elszántan küzdő HSC-vel szemben, míg a Brassó a román bajnokságban győzte le 4-2-re a listavezető Galacot.

Brassó–Fehérvár 2-5

   

A Volán megtette a magáét a dobogó legalsó fokának megszerzéséért, szoros első 20 perc után simán verte a Brassót. Orban 19 meccsen már 40 pontnál jár.

Jól kezdett a Brassó, mert bár az első harmad végén hátrányba került, Mihály Árpád révén a 21. percben emberelőnyből kiegyenlítette az állást. A fehérváriak vezető találatát a légiós kontingens hozta össze, Orban volt eredményes Holmberg és Bodo passzából. Orban hihetetlen teljesítményt nyújt, már a meccs előtt is közel állt a 40 ponthoz, a meccsen pedig el is érte azt. Az egyenlítés nem tartott öt percig sem, Holmberg szerezte vissza a vezetést csapatának. A 36. percben két perc kettős előnybe kerültek a vendégek, az addig két gólpasszig jutó Bodo volt eredményes, Orban passzából. A harmadik harmadot is jól kezdte a Fehérvár, Shupe csapata 4. gólját szerezte, eldőlni látszott a mérkőzés. Molnár Zsolt találatával ugyan 4-2-re zárkóztak a hazaiak a 47. percben, azonban a 4-3-at hiába támadták a játékosok, tíz perccel később Holmberg visszaállította a háromgólos különbséget.

Keresztes Ottó (vezetőedző, Brassó): Jó meccs volt, jól korcsolyáztunk és sok lehetőségünk volt, de a korong nem akart a kapuban kikötni. Az első harmad végén sajnos kaptunk egy szerencsétlen gólt, de egy szavam se lehet a csapatra, végig küzdöttünk. A Fehérvár AV19-nek kiváló csapata van, amelyik minden lehetőségével élni tudott.

Tyler Dietrich (vezetőedző, Fehérvár): Nagyon jó mérkőzés volt, főleg a két csapat programját tekintve. Végig szoros küzdelem folyt, ami mindkét irányba alakulhatott volna.

(Az interjúkat az MJSZ honlapjáról vettük át.)

Erste Liga, Patinoarul Olimpic Brasov, 350 néző. Játékvezetők: Iliescu, Davor, Toparceanu, Ivan.
Tőke: 82,1% (Fülöp)
K
Scola: 94,4% (Kalnins)
Nagy, Mihály, Molnár, Fodor, Petres
1
Reiter A., Szabó Dávid, Holmberg, Orban, Bodó
Imecs, Zsók, Tranca, Bíró G., Bíró M.
2
Vokla, Reisz, Shupe, Mazzag
Sprencz, Piszarenko, Bíró O., Virág, Péter
3
Arany, Szabó Dániel, Kocsis, Szabó K., Hamvai
Balázs, János, Dumitru, Márton
4
Hegyi, Lengyel, Tóth, Reiter R.
Keresztes Ottó
E
Dietrich Tyler, Énekes Lajos
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 18:07 FHA Orban Holmberg Bodó
1-1 20:41 BRA PP Mihály Fodor Petres
1-2 25:10 FHA Holmberg Bodó
1-3 37:31 FHA PP2 Bodó Orban Szabó K.
1-4 41:00 FHA Shupe Reisz
2-4 46:55 BRA Molnár
2-5 56:24 FHA Holmberg Szabó Dániel Bodó
36 Kapura lövések száma 28
6 Kiállításpercek 12

A Brassó–Fehérvár képei

 
Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN 0-4VÉGE
    • Duna World/M4 Sport+
Partnerünk
Archívum