Miskolc?Jesenice 4-3

 

Ha nehezen is, de érvényesítette a papírformát a Miskolc a Jesenice ellen. Vasárnap mindenki a szlovéneknek kell drukkoljon, de nem lesz egyszerű a helyzet, sok minden kell a továbbjutáshoz.

Tanult a pénteken történtekből a Miskolc, már az első perctől ráborította a pályát a HDD Jesenicére. Ennek ellenére 9 perc elteltével a szlovén csapat szerzett vezetést, mert előjött a pénteki betegség, minden helyzet kimaradt vagy az ellenfél kapusa védett. Ez a helyzet a 17. percig állt fent, ekkor Dansereau lövése törte meg a jeget és a szlovén kapus legyőzhetetlenségének mítoszát. Ha azt mondtuk, nagy fölényben játszott a Miskolc az első harmadban, akkor ez hatványozottan igaz a másodikra, amikor számolatlanul kapta a lövéseket Us kapus. Ezekből azonban sajnos megint csak egyetlen egy akadt be, a 39. percben Hajós Roland góljával vették át a vezetést a sárga-feketék. A 46. percben aztán meghűlhetett a vér a miskolci szurkolókban, egyenlítettek a szlovénok. Szerencsére az 53. percben Gőz Balázs megszerezte az este egyetlen emberelőnyös gólját, ezzel újra a Maciknál volt az előny. Az 57. perc végén Galanisz góljával pedig először a meccs folyamán kétgólosra nőtt az előny, úgy nézett ki, meglehet a győzelem. Sajnos gyakorlatilag az újrakezdésből válaszolt a Jesenice, és ne legyen igazunk, de ennek a gólnak még komoly jelentősége lehet a végelszámolásnál, annál is inkább, mert újabb gól nem esett a lefújásig, a macik sajnos, a Jesenice a lehozott kapus ellenére szerencsére nem talált be. 4-3-ra győzött a Miskolc, a továbbjutásért sokat kell még izgulnunk, de sajnos csak halvány remény maradt.

1023jegrig16

A Kontinentális Kupa miskolci fordulójának programja:

Október 23. (péntek)
15.30: Acroni Jesenice (szlovén)?CH Jaca (spanyol) 3-1
19.00: Miskolc?Mogo Riga (lett) 1-2

Október 24. (szombat)
15.30: Mogo Riga?CH Jaca 6-3
19.00: Acroni Jesenice?Miskolc 3-4

Október 25. (vasárnap)
15.30: Mogo Riga?Acroni Jesenic
19.00: CH Jaca?Miskolc

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum