Ha mindenki elmegy, mi marad utánuk?

Izgalmas év ez most, ugye? Ahhoz képest, hogy áprilisban még feljutást ünnepelhettünk, azóta folyvást forrnak az indulatok, rendre történik valami. Úgy ítéltük meg, itt az ideje beszélgetni kicsit arról, hogy szerintünk milyen kellene legyen egy A csoportos ország jégkorongja.

Nem kezdem sorolni, mi minden történt nem egészen fél év alatt, a sztorikat mindenki ismeri, a MOL Liga bővítésének körülményeitől az MJSZ?RJSZ-vitákon át a Miskolc extraligás bejelentkezéséig. A legfrissebb fejlemény elsőre talán nem is tűnik nagy horderejűnek, ám cseppben a tenger az is: a Brassó lényegében feladni készül a közös bajnokságot, és a MOL helyett arra koncentrál, hogy Romániában jusson rájátszásba.

Megannyi dilemma és döntés, amelyek erős és tekintélyes szövetség, illetve értelmes stratégia hiányában csak a klubok egy részének érdekeinek felelhettek meg, másokéit ehhez képest sértették. A leglátványosabb hercehurca a MOL-bővítés kapcsán bontakozott ki. A Jégkorongblog szerkesztőségében és közelében sem látta mindenki egyformán a kérdést, hogy már az idén szükség van-e a MAC Budapest és a Fehérvár AV19 bevonására ? én egyértelműen, határozottan és harciasan az igen mellett foglaltam állást az első pillanattól ?, három fontos momentummal kapcsolatban azonban nemigen volt köztünk vita. Az egyik, hogy kicsinyes szempontok alapján határozni semmiről sem szabad, a másik, hogy a romániai fél szempontjainak szinte totális ignorálása balgaság, a harmadik, hogy semmit sem helyes erőből megoldani. Pláne abban az esetben, ha ennek az erőnek a karaktere legfeljebb adminisztratív, és valós tekintély aligha támogatja.

Körülbelül innen indult minden. Az is, hogy a MAC és a Volán ott van a mezőnyben (ez jó, ennyi klassz magyarországi csapat még nem volt a ligában, kár, hogy a Docler most hagyta ott a DAB-ot, velük még szebb lenne a kép), az is, hogy az erdélyi klubok nagy bajban vannak, és gyengébbek, mint valaha (ki vitatná, hogy ez nem jó?), és részben az is, hogy a DVTK Jegesmedvék immár nemcsak elvágyódik innen, hanem konkrét lépéseket is tesz a mihamarabbi távozás érdekében.

Stratégiai gondolkodást emlegetni és hiányolni kétélű dolog. Ha jobban belegondolunk, az elmúlt egy-két évtizedben, amikor a magyar jégkorong többet fejlődött, mint valaha, akkor sem volt egy, oszthatatlan és mindenkire nézve kötelező szamárvezető ebben a sportágban. Inkább úgy ment, hogy az értelmes és elhivatott klubok és vezetőik mentek előre az általuk helyesnek vélt úton, és lépéseik ? több mint szerencsés módon ? a legtöbb esetben a magyar jégkorong egyetemes érdekeit szolgálták. Ennek köszönhetően tisztességes utánpótlásunk, EBEL-es kirakatcsapatunk és A csoportos válogatottunk is lett, egyszer, majd még egyszer.

Ha ilyen sikereket érhettünk el, amilyenekről még az ezredforduló környékén sem álmodhattunk, akkor miért ne mehetne tovább minden ugyanúgy? ? merülhet fel. Sőt: akkor miért ne mehetne mindenki, amerre lát? Menjen a Miskolc Szlovákiába, ha szívesen látják őt ott, vásárolja be magát, annyiért, amennyiért nem szégyelli, a MAC ? vagy a Ferencváros? ? meg húzzon az EBEL-be, ha az osztrákoknak Budapest kell, és annyira kell nekik. Három komoly bajnokságban vitézkedő magyar csapat több, mint egy. Ha annak idején a Volán jobbá tette a magyar jégkorongot ? szilárd meggyőződésem, hogy igen ?, három csapat háromszor jobbá teheti, nemde? Alapfokú számtan, tiszta sor.

Vagy mégsem? És ha nem, miért nem?

Fotó: Mudra László (MJSZ)

Nos, mi itt többen is EBEL-pártiak voltunk sokáig. Pontosabban: azt gondoltuk, hogy a magyar jégkorong önmagában nem képes olyan körülményeket teremteni, egy magyar központú bajnokság nem bír annyira kompetitív lenni, ami elégséges a további fejlődés követelményeihez képest. Emiatt egyébként a regionalizmus hívei vagyunk továbbra is.

Csakhogy korántsem mindegy, hogy ennek a regionalizmusnak milyen a természete. Igen: az osztrák irányt kifejezetten jónak láttuk. Az EBEL sokkal több szuper meccset, sokkal jobb csapatot és több pénzt is hozott Fehérvárra ? noha közel sem eleget ?, előbb-utóbb talán az a csarnok is meglesz, amit kétségkívül régóta megérdemelne a csapat és a város, és mindez valóban hozzájárult a válogatott sikereihez is.

Az első nagy lépést mindazonáltal nem követték újabb lépések. Sem nagyok, sem kicsik. Nemcsak bajnokesélyes Volán, hanem második magyar EBEL-csapat sem lett, akkor sem, amikor a Dunaújváros mindent megtett a bekerülés érdekében. Fehéren-feketén kiderült, hogy az osztrákok nem egyenjogú partnert látnak bennünk, nem sógort, hanem csak szegény rokont, aki nem baj, hogy ott van, de a nagy kérdésekbe ne pofázzon már bele. Kis híján eltelt egy évtized, de maradtunk megtűrt vendégek az asztalnál.

Ehhez képest mivel lenne jobb a Miskolcnak szlovák kaland? Biztosan érdemes beletenni a buliba azokat a tíz- vagy százmilliókat? Leisztinger Tamás egyébként azt csinál a pénzével, amit akar, ezt szögezzük le, de az utóbbi időben és a fentiek okán is gyanakvóak vagyunk, akadnak komoly kételyeink. Előre nyavalyogni nyilván ciki, és egyszerre mókás meg felemelő is lenne látni, ahogyan a Jegesmedvék végigverik a szlovákiai mezőnyt, viszont a fenntartásaink sajnos súlyosabbak.

Félreértés ne essék: nem is a Miskolcot féltjük annyira. Aki elég bátor egy ekkora fába belevágni a fejszéjét, az megérdemli az elismerést is, és nem kérdés, hogy tiszta szívből fogunk szurkolni, ha netán a Kassával vagy a Zólyommal játszanak majd.

Hanem ezzel szemben azt féltjük, ami marad. Mert hogy konkrétan mi marad, nem tudjuk, és épp ez a baj. Hogy mit tudunk mégis?

Fotó: Mudra László (jegkorongblog.hu)

Azt, hogy a magyar jégkorong A csoportos. Azt, hogy egy A csoportos jégkorongnak akként is kell viselkednie. Azt, hogy olyan A csoportos jégkorong nincs még egy ? a szlovént kivéve, de az sok tucatnyi légióssal büszkélkedhet ez idő szerint ?, amelynek ne lenne tisztességes saját bajnoksága. Azt, hogy a magyar utánpótlás az elmúlt években simán kitermeli a játékosokat, akiknek egy ilyen bajnokságra van szükségük a további fejlődésükhöz. Meg még azt is, hogy ha egy ilyen bajnokságból a legerősebb csapatokat kivesszük ? a Volán után a Miskolcot, majd esetleg a MAC-ot vagy a Ferencvárost ?, akkor a legfontosabb, a kraft tűnhet el a rendszerből. A só és a bors. Az igazi kihívások. A színvonal és a verseny. Ami az idén tapasztalt káosz és zűrzavar ellenére láthatóan szépen alakul. Egy MAC?Miskolc vagy egy Újpest?Volán ezen az őszön hozni bírja az EBEL szintjét, saját szemünkkel láttuk. De ha elmegy az erő, nem marad más, mint egy tartalékbajnokság. Az A csoportos jégkorongok nem tartalékbajnokságokból építkeznek.

Amikor a Volán elment az EBEL-be, örültünk, és azt mondtuk, jó, hogy ezt tette. Amikor a Dunaújváros is megpróbálta, drukkoltunk, hogy sikerüljön nekik , és csalódottak voltunk, hogy nem jött össze. Most, amikor a Miskolc extraligázna, szomorúak és értetlenek vagyunk.

Még egyszer, hogy világos legyen. Nem kivételezünk, nem válogatunk, nem szeretjük jobban Ocskay Gábort és Azari Zsoltot, mint Egri Gergőt, nincs semmi bajunk Eszellel Benőhöz vagy Bárdhoz képest.

A lényeg, hogy egy évtizeddel ezelőtt egyszerűen nem volt annyi anyagunk, hogy pofás saját házat építsünk magunknak, adta magát, hogy mutassuk meg a szomszédban, milyen tökös gyerekek vagyunk. Akkor sem járt jól ezzel mindenki, de a B csoportos magyar jégkorong igen. Azóta azonban sok víz lefolyt a Dunán, és megvan immár mindenünk, hogy ne szegény rokonként szerencsétlenkedjünk idegenben, hanem igenis vegyünk egy nagy levegőt és építkezzünk.

A csoportosak vagyunk!

Nem vagyunk ostobák, tudjuk, hogy a MOL Liga közel sem EBEL, és még csak nem is Extraliga. Nincs annyi tudás, nincs annyi csarnok, nincs annyi légiós ? ne is legyen! ?, nincs annyi pénz és még sorolhatnánk. A különbségek ebben a pillanatban számottevők. Éppen így a magyar válogatottnak sincs bérelt helye az elitben. De tehetség már van, játékosok már vannak, akarat és szándék a jobbra a klubokban van ? továbbá színvonalas jégkorong is van nem egy csapat jóvoltából.

Mondjuk ki, ne köntörfalazzunk: szerintünk nem az a jó irány, ha mindenki elmegy. Hanem az, ha az is visszajön, aki már elment, de kihozta magából a maximumot vendégként. Erős Volánnal, Miskolccal, MAC-cal, Debrecennel, Újpesttel, Ferencvárossal, Dunaújvárossal, Csíkszeredával, plusz román vagy akár lengyel csapatokkal bizony lehetne olyan ligát építeni ? a szlovák vagy az osztrák jégkorong pénzügyi támogatása nélkül, erre ők amúgy sincsenek rászorulva ?, ami kisebb költségvetések mellett a régió fontos bajnokságává válhatna. Lehet, hogy nem tüstént EBEL-lé és nem is Tipsporttá ? de a mienk lenne, és úgy gazdálkodhatnánk vele, hogy az ne másoknak, hanem nekünk legyen jó.

Álom? Utópia? Belelóg a kezünk a bilibe? Lehet ? ám nekünk akkor is meggyőződésünk, hogy ez az irány sokkal inkább MHÉ, mint az, ha utánunk a vízözön alapon mindenki, aki teheti, szétszalad, és a kőkemény munkával megteremtett alapok helyett csak a romok maradnak a többieknek. Hogy aztán a JLE-ig eljutunk-e ez ügyben, és ha egyáltalán, mikor, azt most még nem bírhatjuk megtippelni.