A Leksand még nem lendült bele

 

Hári János csapata 2-1-es vereséget szenvedett a Mora otthonában. A Slavia újabb fölényes győzelmet aratott, Vas János egyelőre azonban sérülése miatt nem játszik.

Az Allsvenskan 10. fordulójában a Leksand a Mora vendégeként lépett pályára. A hazaiak 13. percben esett első gólját Háriék 37 másodpercen belül kiegyenlítették, azonban a 35. percben a Mora másodszor is megszerezte a vezetést és erre már nem volt válasz a vendégek oldalán. 2-1-re nyert a Mora, Hári János pontot nem szerzett, a Leksand továbbra is utolsó előtti, azonban a mezőny közepe is csak 5 pontnyira van tőle.

Villámrajtot vett a Slavia az Usti nad Labem ellen a cseh másodosztályban. 16 és fél perc alatt kétszer találtak be emberelőnyből, kétszer egyenlő létszám mellett és egy alkalommal emberhátrányból is, így 5-0-s vezetéssel mehettek az első szünetre. A második játékrészben mindkét csapat kihasznált egy előnyt, a harmadikban a 4000 prágai néző újabb emberhátrányos találatnak örülhetett, így alakult ki a 7-1-es végeredmény. A Slavia továbbra is első a ligában, 11 mérkőzés alatt mindössze egyszer nem szerzett pontot, Vas János azonban egyelőre nem épült fel sérüléséből.

Magyar légiósok a hokivilágban, 2015/16:

Név Csapat Liga H M G A P
Erdély Csanád Sioux Falls Stampede USHL 6. 2 0 0 0
Fekete Dániel VEU Feldkirch INL (AUT-2.) 1. 4 0 1 1
Galló Vilmos Linköping HC SHL (SWE-1.) 3. 2 0 0 0
Gáspár Máté EHC Linz EBEL (AUT-1.) 3. 0 0 0 0
Hári János Leksands IF Allsvenskan (SWE-2.) 13. 10 3 8 11
Láday Tamás Medicine Hat Tigers WHL 6. 5 0 1 1
Magosi Bálint Briancon Ligue Magnus (FRA-1.) 14. 3 0 0 0
Briancon Kupa és Ligakupa 4. 6 0 1 1
Sebők Balázs KalPa Liiga (FIN-1.) 12. 7 1 0 1
Sevela Peter Skalica Extraliga (SVK-1.) 10. 7 22 187 89,5
Sofron István Krefeld Pinguine DEL (GER-1.) 13. 1 0 0 0
Vas János Slavia Praha 1. liga (CZE-2.) 1. 5 1 3 4
Vas Márton HC Fassa Falcons Serie A (ITA-1.) 4. 6 1 2 3

Jelmagyarázat: H=a légiós csapatának pillanatnyi helyezése a bajnokságban (a liga létszáma), M=mérkőzések, G=gólok, A=gólpasszok, P=pontok száma. Dőlt betűs név=már nem légiós. Sevela esetében az G jelű oszlop a kapott gólok számát, az A a hárított lövésekét, a P pedig a a védési hatékonyságot, százalékban kifejezve.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN ÉLŐ
    • Duna World/M4 Sport+
Partnerünk
Archívum