A miskolci játékosok várják az első tétmeccset

   

Már-már hagyomány, hogy Miskolcon a Ferencváros elleni mérkőzéssel kezdődik a jégkorongidény.

A két csapat sokáig közvetlen riválisa volt egymásnak, ez a Miskolc látványos megerősödésével most egyelőre nincs így, de ettől függetlenül a Ferencváros mindig rengeteg borsot szokott törni a Jegesmedvék orra alá. Éppen ezért közönségvonzó, izgalmas összecsapást várunk a pénteki estétől. MOL Liga-címvédő, bajnokcsapat és kupagyőztes vár a rájátszásba utoljára a 2011/12-es idényben bejutott zöld-fehérekre. Papíron egyértelműen a Miskolc az esélyes, de ahogy jeleztük is, ebben a párharcban bármi megtörténhet, egyébként is, a sportot azért szeretjük, mert a meccseket nemcsak papíron kell lejátszani.

“Egész héten láttam a játékosokon, hogy már nagyon várják a rajtot, az első tétmeccseket – nyilatkozta a Miskolc előzetesében Mayer Péter vezetőedző. – Fontos lenne, hogy jól kezdjük a szezont, hiszen akkor lendületet kaphat a csapat, jó alapokról indulhatunk. Ugyanakkor szakmai szemmel én folyamatos fejlődést szeretnék látni ahogy haladunk előre a szezonban, hiszen bár sokat dolgoztunk eddig, de biztos vagyok benne, hogy rengeteg munka vár még ránk. A Ferencváros kispadján remek szakember áll, nincs kétségem, hogy jól felkészítette csapatát a rajtra. Mi azonban igyekszünk a saját játékunkat játszani, és hazai közönség előtt nem is lehet más a célunk, mint a győzelem. Tisztában vagyunk azzal, hogy mindenki a bajnok skalpját akarja megszerezni, és ezzel minden mérkőzésen meg kell majd küzdenünk. Ám aki újra bajnok akar lenni, annak ezt tudnia kell kezelni, és úgy gondolom, a mi csapatunk alkalmas arra, hogy ezt végrehajtsa. Bízom benne, hogy sokan jönnek el szurkolni a csapatnak, és biztatásukkal segítenek a csapatnak megszerezni az első győzelmeket.”

Elég nagy volt a játékosmozgás mindkét klubnál a nyáron, így a szakvezetőknek sokat kellett foglalkozniuk a játék és a játékosok összecsiszolásával. Miskolcon kulcsemberek mentek el, nincs a rendkívül keményen és sokat dolgozó Cohen, egyelőre nincs Boyle és Metcalfe, távozott Becze Tihamér, az előző idény mindhárom kapusa, valamint Nagy Krisztián és a sikeredző Majoross Gergely is. Ugyanakkor pótlásukra is jeles szereplők érkeztek. A Galanisz, Pavuk, Somogyi trió minden MOL ligás klubban jelentős erősítésnek számítana, remélhetőleg az Avas alján új impulzusok érik majd őket, ami segít nekik a tavalyi, félresikerült idény utáni megújulásban. A magyar útlevéllel is rendelkező, ezért nem a légióskeretet terhelő Justin Cseter az SPHL-ből jött, Booras, illetve Guggenberger kapus az ECHL-ből, a finn Leppanen pedig a szlovák elitből.

Hogy van még mit csiszolni a játékon Miskolcon, azt a felkészülés eredményei is mutatják. Két viszonylag erős ellenfél ellen játszott oda-vissza meccset a csapat, a nyáron meggyengült lengyel Sanok és a szlovák másodosztály egyik élcsapata, a Bardejov ellen is 1-1 győzelem és vereség a mérleg. Ami aggodalomra adhat okot, az inkább az utolsó meccsen, Bártfán látott játék. Lehet, hogy ekkor jöttek ki a felkészülés fáradalmai, lehet, hogy sok volt, hogy előző este Sanokban lépett fel a társaság, de az biztos, hogy Mayer Péter nem volt boldog attól, amit látott.  A rosszul sikerült főpróba után péntek este kíváncsian várják a szurkolók az előadást.

A Miskolc nyári játékosmozgásai:

Érkezett:
Galanisz Nikandrosz (DAB)
Pavuk Attila (DAB)
Somogyi Balázs (DAB)
Jon Booras (USA) (Tulsa Oilesr, ECHL)
Justin Cseter (Huntsville Havoc, SPHL)
Mayer Péter (vezetőedző, eddig szakmai igazgató volt)
Mark Guggenberger (USA) (Fort Wayne Komets, ECHL)
Jarkko Leppanen (FIN) (SHK 37 Piestany, SVK)

Távozott:
Conor O'Donnell (CAN) (Lyon, FRA-1.)
Duschek Dávid (DAB)
Majoross Gergely (vezetőedző, MAC)
Bálizs Bence (MAC)
Nagy Krisztián (MAC)
Fliszár Zalán (FTC)
Láda Péter (edzőként folytatja a klubnál)
Dósa Krisztián (UTE)
Zach Cohen (CAN) (Rapid City Rush, ECHL)
Becze Tihamér (Fehérvár)
Budai Roland (abbahagyta)
Roczanov Dezső (MAC)
Godó Dániel (Debrecen)

A Miskolc felkészülési mérkőzései:

2015.08.21. 19:00 DVTK Jegesmedvék–KH Sanok (POL) (Miskolc) 8-5 (3-2, 3-1, 2-2)
2015.08.28. 19:00 DVTK Jegesmedvék–HC46 Bardejov (SVK-2.) (Miskolc) 3-2 (1-0, 1-1, 1-1)
2015.09.03. 18:00 KH Sanok (POL)–DVTK Jegesmedvék (Sanok) 3-1 (0-0, 1-0, 2-1)
2015.09.04. 17:00 HC46 Bardejov (SVK-2.)–DVTK Jegesmedvék (Bártfa) 7-1 (3-1, 3-0, 1-0)

“Nagyon megfiatalodott csapattal vágunk neki az idénynek – mondta blogunknak Greg Lindqvist, a Ferencváros újdonsült szakmai vezetője. – Sok olyan játékos érkezett hozzánk, aki korábbi klubjában a harmadik, negyedik sorban játszott vagy kevés lehetőséget kapott. Tapasztalatlanságuk lehet hátrány is a számunkra, de lelkesedésüket az előnyünkre fordíthatjuk. Azt várom tőlük, hogy mind meg akarják mutatni, többre hivatottak annál, mint amennyi lehetőséget eddig kaptak. Természetesen a földön, illetve a jégen kell maradnunk, reálisan kell látnunk az esélyeinket. Az a célunk, hogy mindenkinek méltó ellenfelei legyünk, azt megígérhetem, hogy egyetlen meccsen sem fogjuk olcsón adni a bőrünket, igazi sportemberekhez méltóan a győzelem igényével lépünk jégre mindig és mindenhol. Szeretnénk bejutni a rájátszásba, ez a legfontosabb feladatunk, ezt kell minden mérkőzésen a szemünk előtt tartani. A felkészülés során láttam biztató és kevésbé biztató momentumokat is, szeretnénk a jó dolgokra építeni és a hibákat fokozatosan kiküszöbölni. 48 mérkőzés vár ránk az alapszakaszban, ez nagyon hosszú, így van lehetőség a fejlődésre. Nagyon várjuk már a szezon kezdetét.”

Ahogy Lindqvist mester említette is, a Ferencvárosnál tekintélyes a veszteséglista, Kiss Ákos és Hegyi Ádám Újpestre, Pál Zoltán Galacra ment, minden légiós, így Marton kapus és a rendkívüli pályafutással dicsekedhető Guren hátvéd is távozott. Helyükre fiatal hazai játékosok érkeztek, a légiósok között pedig minden ferencvárosi szurkoló nagy örömére visszatért az egyetlen Pesterzsébeten töltött szezonja alatt óriási megbecsülést kivívó Juhamatti Hietamaki. Rajta kívül a lett Apelis, a finn Manninen, a finn-svéd Suoraniemi és a svéd Jensen alkotja ezt a szekciót, így elvben még legalább egy külföldi játékos igazolására lehetősége van a klubnak.

Mondhatnánk, hogy az FTC nagyszerű felkészülésen van túl, hiszen minden edzőmeccsét megnyerte. Az igazság azonban az, hogy óvatosan kell bánni ezzel a megállapítással, hiszen sem a Léva, sem a DAB, sem pedig a HSC Csíkszereda nem üti meg a MOL Liga élcsapatainak szintjét. Ez persze legyen az ő gondjuk, az kétségtelen, hogy a zöld-fehérek szemmel láthatóan tisztességesen beleálltak az előszezonba, és tankolhattak némi önbizalmat közvetlen riválisaik legyőzése után.

A Ferencváros nyári játékosmozgásai:

Érkezett:
Greg Lindqvist (SWE, vezetőedző)
Fekti Ádám (UTE)
Kovács Viktor László (DAB)
Fliszár Zalán (Miskolc)
Pál Zsombor (Progym, ROM-1)
Juhamatti Hietamaki (FIN) (Brassó)
Edgars Apelis (LAT) (HK Kurbads, LAT)
Joona Manninen (FIN) (SaPKo, FIN-2.)
Jimmy Jensen (SWE) (Briancon, FRA)
Niko Suoraniemi (FIN, SWE) (Fife Flyers, GBR)
Erdélyi Tamás (DAB)
Ágoston Olivér (UTE)

Távozott:
Kiss Ákos (UTE)
Hegyi Ádám (UTE)
Revák Zoltán (DAB)
Ales Cerny ?
Robert Marton (SVK, HC Presov, SVK-2.)
Miloslav Guren ?
Pál Zoltán (Dunarea Galati, ROM)
Lencsés Tamás (DAB)
Németh Péter (DAB)

A Ferencváros felkészülési mérkőzései:

2015.08.17. 19:00 Ferencváros–HK Levice (SVK-3.) (Pesterzsébet) 8-1 (1-1, 5-0, 2-0)
2015.08.27. 18:15 DAB–Ferencváros (Dunaújváros) 1-3 (0-1, 1-1, 0-1)
2015.08.31. 19:00 Ferencváros–HSC Csíkszereda (Pesterzsébet) 5-4 (1-3, 2-0 2-1)
2015. 09.03. 19:00 Ferencváros–DAB (Pesterzsébet) 5-4 (0-0, 4-2, 1-2)

A szurkolók számára fontos gyakorlati tudnivaló, hogy megváltozik a beléptetés rendje. A beléptetés felgyorsítása érdekében a bérlettel és tiszteletjeggyel rendelkezők a temető melletti parkoló felől, az emeleti bejáraton léphetnek be, és itt lehet átvenni a tiszteletjegyeket is. A földszinti bejáratokon csak a megvásárolt jegyekkel lehet belépni.

Miskolc–FTC 6-3

   

Greg Lindqvist nem beszélt a levegőbe, amikor azt mondta, mindenkinek méltó ellenfelei akarnak lenni. Komolyan bele kellett állnia a meccsbe a Miskolcnak a győzelemhez. Guggenberger kapus emlékezetesen mutatkozott be.

Nagyon bekezdett a címvédő Miskolc, Apelis ügyetlensége kiállítást ért, az emberelőnyben pedig Dudas elementáris erejű bombával szerezte meg a vezetést. Kellett néhány perc a Ferencvárosnak arra, hogy magához térjen, ebben segítségére volt Dudas kiállítása is. A védő Manninent birkózta le egy kapu elé betörés során, majd az emberelőnyben a ferencvárosi 20-as ütőjéről került a korong a kapuba Apelis lövése nyomán. Az látszott, hogy a Miskolc fizikailag rendben van, ezt néhány lendületes támadás és tekintélyt teremtő ütközés is jelezte. A 9. percben a felezővonalnál vétett el egy korongot a Fradi, ebből a miskolci fiatalok rohanták le a kaput, a végén Ritó ütött gólt. Picit mérséklődött a miskolci fölény, a hazai szurkolók idegeit előbb Guggenberger kapus borzolta két, remekbe szabottnak semmiképpen nem nevezhető kapu mögötti megmozdulásával, mindkétszer majdnem elvesztette a korongot a rátámadó vendégjátékossal szemben, majd a harmad vége felé Vojtkó került a büntetőpadra fogásért, az előnyt pedig a Hietamaki, Manninen, Rafaj trió mintaszerűen játszotta ki üres kapuig. Kettő előnyből kettő gól, egyértelmű volt, hogy a speciális játékokra sokat adó Greg Lindqvist csapata van a jégen.

A második harmad Hietamaki áthúzódó kiállításával kezdődött, ebből Somogyi ütött gólt, ügyesen varrta fel a pakkot Budai füle mellé a rövid saroknál. Guggenberger újra borzolta a hazai kedélyeket, ismét a kapu mögött bénázott, majd testre ütésért kapott két percet, mellé tetszésnyilvánításért még tíz perc fegyelmit. Olcsón megúszta, mert ezt követően is a játékvezetőket tapsolta a mentális képességeinek láthatóan nem teljes birtokában levő játékos. A fegyelmi büntetés a nap kvízkérdését vetette fel, nevezetesen, hogy a kapus fegyelmi büntetésekor mi a teendő. A játékvezetők mai – egyébként helyes – válasza az volt, hogy valakinek azt is le kell ülnie. A közjáték a zöldeket zavarta meg jobban, 4 a 4 ellen egy elvesztett korongot követő 2 az 1 elleni helyzetet Dudas értékesített. Igyekezett helyzeteket kialakítani a Ferencváros, de nem jutott sokra, a miskolciak jóval több veszélyes megmozdulást jegyeztek.

Ahogy az első, úgy a harmadik harmad is gyors hazai góllal kezdődött. Tóth Adrián tuszkolta be valahogy a korongot Budai hálójába. Nem adták fel a vendégek, előbb Laczkó ült ki akasztásért, majd a sokadik kemény ütközésnél a játékvezetők úgy érezték, ezúttal Gőz túllépte a megengedett határt, a kettős kiállításból pedig Hietamaki szerzett újabb gólt. Maradt a zöld-fehérek lendülete, a 8. percben Farkas és Galló teremtett szinte kihagyhatatlan helyzetet, de az utóbbi fonákemelése elment a felső sarok felett. Meglepő módon állandósult a vendégek nyomása, újból a fiatalok jutottak Guggenberger kapuja elé, de hárman is egymást zavarták, újabb ziccer maradt ki. Ebben a szakaszban benne volt a meccsben, hogy még szorosabbá teszi az eredményt a vendégcsapat. Hosszú percekbe tellett, mire sikerült rendeznie a sorokat Mayer Péternek, de apránként újra áthelyeződött a játék súlypontja a ferencvárosi zónába, hazai szempontból megnyugtató módon pörögtek a percek, de a ferencvárosi támadások is veszélyesek voltak. A nyugodtabb időszakot a Rafaj kemény megmozdulása után kialakuló matek törte meg, hazai részről Dudas jeleskedett, a vendégektől Manninent állították ki. A végére még egy Dansereau-gól maradt, a Miskolc győzelme megérdemelt, de a Ferencváros is nagyon embereset nyújtott, JLE.

Mayer Péter (vezetőedző, Miskolc): Nagyon örülök, hogy megszereztük az első győzelmünket, ez mindig fontos lépés a bajnokság kezdetén. A támadójátékunk nagyon jó volt, ellenben az emberhátrányos védekezésünkön, illetve pár más játékelemen még sokat kell dolgoznunk. Ez volt az első bajnoki meccsünk, így most a legfontosabb a három pont megszerzése volt.

Greg Lindqvist (vezetőedző, FTC): A csapatom nagyon keményen küzdött, de a Miskolc padja hosszabb volt, és több minőségi játékosuk van, mint nekünk. Harcoltunk, próbálkoztunk, de túl sok hibát vétettünk, sok kiállítást szedtünk össze. A küzdőszellemmel viszont nagyon elégedett vagyok, erre a jövőben építeni tudunk.

Erste Liga, Miskolci Jégcsarnok, 1050 néző. Játékvezetők: Beniac, Bachurik, Kormos, Sipos.
Guggenberger: 80,0% (Adorján)
K
Budai: 85,4% (Ágoston)
Gőz, Dudas, Galanisz, Somogyi, Booras
1
Kovács, Hietamaki, Dubek, Kiss G., Jensen
Sagert, Vojtkó, Hajós, Tóth, Dansereau
2
Suoraniemi, Apelis, Manninen, Fliszár, Rafaj
Laczkó, Leppanen, Pavuk, Láda, Cseter
3
Lévai, Géczi, Farkas, Galló, Papp
Szilágyi, Györfy, Popovics, Ritó, Miskolczi
4
Pál, Üveges, Fekti, Ódry, Mach
Mayer Péter, Kontsas Jukka
E
Lindqvist Greg Kjell, Szakács Ferenc
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 01:41 MIS PP Dudas Somogyi Booras
1-1 06:30 FTC PP Hietamaki Jensen Apelis
2-1 08:58 MIS Ritó Miskolczi Vojtkó
2-2 18:23 FTC PP Rafaj Manninen Hietamaki
3-2 20:26 MIS PP Somogyi Dudas Booras
4-2 31:16 MIS Dudas Pavuk Leppanen
5-2 41:36 MIS Tóth Dansereau
5-3 45:52 FTC PP2 Hietamaki Apelis Rafaj
6-3 59:32 MIS Dansereau Tóth Vojtkó
41 Kapura lövések száma 15
28 Kiállításpercek 18

A Miskolc–FTC galériája

   

A Miskolc–FTC videó-összefoglalója

   

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum