Visszatér a Volán a MOL Ligába

   

Egy fiatalos, nagyon összeszedett csapat fogad egy alakulófélben lévő, csak négy légióssal felálló, egyelőre tartalékos társaságot a Fehérvár és a HSC Csíkszereda szezonnyitányán.

Hosszú évek után tér vissza a magyar bázisú bajnokságba a székesfehérvári csapat. A Fehérvár AV19 második számú együttese Tyler Dietrich és Énekes Lajos vezetésével készült a MOL Ligára. Komoly légiósokat igazoltak, köztük egy lett válogatott kapust és egy kanadai-svéd csatárt, aki másfél éve WHL-gólkirály volt. Hozzájuk néhány rutinos magyar játékos és rengeteg akadémista csatlakozott, akik eddig az EBEL U18-ban és U20-ban szerepeltek.

A csapattal együtt tér vissza a felnőtthokiba az EBEL-csapatnál évekig edzősködő Énekes Lajos, akitől elsőként azt kérdeztük, milyen érzésekkel teszi ezt.

Két évet az utánpótlásban töltöttem, annak is inkább a felső szélével dolgoztam. Ez más jellegű munka, még időbeosztásban is különböző. Bár most is sok fiatal van a MOL ligás csapatban, itt már érettebb a közeg, többet tudunk a jégkoronggal foglalkozni és kevesebbet kell egyéb dolgokat eltölteni.

Vannak olyanok is a mostani keretben, akikkel már az U18-ban is foglalkozott?

Igen, abból a kiváló ifjúsági csapatból többen is kopogtatnak a felnőtt csapat kapuján, és úgy tűnik, lesznek olyanok is, akik már az első mérkőzésen is ott lehetnek. Többen is bizonyítási lehetőséget kaptak a felkészülés során, közülük egyelőre hárman velünk is maradnak, Szita Donát, Vizi Dániel és Szabó Bence. Egyelőre hálisten olyan létszámmal és olyan minőségű kerettel dolgozunk, hogy nincs több hely a nagyon fiatalok számára, de aki kedvező benyomást tesz, azokra a továbbiakban is számítunk.

Milyen Volánt láthatunk majd a MOL Ligában?

Már a nyári felkészülés közben egy nagyon összeszedett csapat képét mutatta a társaság. Olyan külföldi játékosokat igazoltunk, akik eddig magasabb ligában nem tudták elhelyezkedni. Most lesz lehetőségük megmutatni képességeiket, és ha bizonyítanak, tovább tudnak lépni erről a szintről. Ez komoly motiváció számukra. Nagyon jó szellemű a csapat, együtt mozog a brigád a hét nagy részében, nem csak a jégen keresik egymás társaságát a játékosok. Az összes keretttag nagy munkát fektet abba, hogy feljebb tudjon lépni. Tudják, hogy ez nem lesz egyszerű, mert eddig, például az EBEL U20-ban sokszor nem teljes erőbedobással is könnyedén nyertek. Erre itt már nem lesz lehetőség, folyamatosan kell magas szinten dolgozniuk, más igénybe vételnek lesznek kitéve, hiszen most már felnőtt, érett ellenfelekkel szemben kell megállniuk a helyüket. Arra készítjük fel őket, hogy nagy különbség van az utánpótlás és a felnőtt hoki között.

Mi az elvárás a csapat felé az eredményesség tekintetében?

Ez a tanulóévünk, nincs számszerűsített cél. De magunkkal szemben komoly elvárásokat támasztunk. Elsődleges cél, hogy minél több fiatal, saját nevelésű játékos tudjon a csapatban maradni, illetve lépjen előre, táplálja idővel az EBEL-keretet. A légiósok segíteni fogják a csapat eredményes szereplését, sok mindenben példát mutatnak a fiataloknak, jó szokásokat hoznak az öltözőbe, olyanokat, amelyek eddig hiányoztak. Vannak a fiatalok között olyanok, akik jó példával jártak elöl az elmúlt években, a többiek az ő példájukat követhetik, szerepet kaphatnak a felnőtt válogatottnál is, ez is fontos cél ebben a szezonban.

Két légióskapussal vágnak neki a szezonnak. Ezen a poszton erősek lesznek?

Eddig mindkét kapus kimagasló teljesítményt nyújtott, minket is meglepett az, ahogyan eddig dolgoztak. Nincs első és második számú kapusunk, mert azonos értékű játékosokról van szó, akik alapjai lehetnek egy kifejezetten jó idei csapatteljesítménynek és eredménynek.

AZ EBEL-kerettel hogyan dolgoznak együtt?

Nincs kialakult módszere még ennek, de azt gondolom, az első számú csapat akarata szerint alakulnak majd az átjátszások. Nagyon jelentős mozgásokra nem számítunk. A felkészülés során 25 fős kerettel dolgozott Rob Pallin csapata, nem sokkal mérkőzés vagy utazás előtt ől majd el, hogy közülük ki marad ki és hogy mit tartunk jobbnak, ha pihen, vagy ha végigjátssza nálunk a meccset. Hatalmas mozgás nem lesz a két keret között az első időkben, aztán meglátjuk, hogyan működik a kapcsolat.

Milyen csapattal várják a HSC Csíkszereda elleni első mérkőzést?

Nagyjából azzal a csapattal megyünk majd jégre, amelyik az utolsó felkészülési mérkőzésen játszott. Két sérültünk van, Szabó Dániel néhány hetet kihagy törés miatt, Reiter Richárd sem játékra kész, az ő gyógyulása gyorsabb lesz. Így a fiatalok közül említett Szita és Vizi is minden bizonnyal szerepet kap pénteken.

A Fehérvár nyári igazolásai:

Érkezett:
Chris Bodo (CAN) (Mercyhurst University, NCAA)
Brance Orban (CAN) (Kallinge/Ronneby, SWE-3.)
Hegyi Ádám Zoltán (UTE)
Janis Kalnins (LAT) (Dab.Docler)
Preston Shupe (CAN) (Strasbourg, FRA-1.)
Devon Krogh (CAN) (Greenville, ECHL)
Alex Scola (USA) (Heilbronner Falken, DEL2)
Tóth Gergő (UTE, kölcsönből vissza)
Reiter Richárd (UTE)
Mitch Holmberg (CAN) (Elmira Jackals, ECHL)

Távozott:
Kornakker Dániel (Long Beach Bombers, WSHL)

A Fehérvár felkészülési mérkőzései:

Fehérvár (MOL)–Fehérvár U20 (Székesfehérvár) 4-0
Debrecen–Fehérvár (MOL) (Debrecen) 1-4 (0-1, 1-1, 0-2)
Fehérvár (MOL)–UTE (Székesfehérvár) 5-2 (1-0, 3-2, 1-0)
Fehérvár (MOL)–Szlovákia U20 (Székesfehérvár) 7-1 (1-1, 6-0, 0-0)
Slavija Ljubljana (SLO-1.)–Fehérvár (MOL) (Ljubljana) 0-4 (0-2, 0-2, 0-0)

AVSOLL U20

Eközben a vendég helyzete finamon szólva sem rózsás, az elmúlt években nehéz helyzetbe került a csíki hoki sok szempontból is, erre ráerősített az erőszakos MOL Liga-bővítés nyomán kialakult feszül helyzet, ami a magyar és a román szövetség viszonyát azóta is rontja. Így a két erdélyi csapat dupla terhelést kap a szezonban, több mint 90 mérkőzés lejátszására kényszerül.

A HSC Csíkszereda egy komoly magyarországi túrával kezdi a szezont, a Fehérvár, az UTE és a MAC otthonába látogat Geréb István és Nagy Béla csapata, mindezt négy nap alatt teljesíti. Az erdélyiek 21 fős játékoskerettel keltek útra. Mint a sajtóanyagban írják, a keret még nem teljes, formálódik a csapat. A meglevő játékosokkal a szakmai stáb a lehetőségekhez képest a nyári felkészülést elvégezte.

“A HSC trénerei – id. Geréb István és Nagy Béla – a MOL Liga rajtja előtt több problémával is küszködtek. Egyrészt kevés felkészülési mérkőzést játszottak, amelyek viszont biztatóak, másrészt a keret egyáltalán nem teljes és az utolsó métereken sikerült kiegészíteni.

“Nincs összeállva a keretünk – fogalmazott Geréb István vezetőedző. – A hazai mag megvan, de további légósok kellenek, elsősorban hátvéd posztokra, hiszen ott jelenleg háromsornyi játékos áll a rendelkezésünk. Ez egy nagy hátrány más csapatokkal szemben, akik hosszabb ideje már teljes, 27-28 fős kerettel készülnek. A MOL ligás keretünk kiegészítéseként szükségünk van egy kapusra, két hátvédre és egy csatárra. Amennyiben ez a feltétel teljesül, akkor biztosan állíthatom, hogy nagyon sok problémát fogunk okozni mindenkinek és fel tudjuk venni a harcot mindenkivel. De addig is mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy pozitív eredményeket érjünk el. A fiúk fel vannak készülve az előttünk álló sorozatra. Egy fiatal, ambiciózus csapatunk van. Három olyan csapattal találkozunk a hétvége folyamán, amelyeket az élmezőnybe látok a képességek szerint. Akik kimegyünk a mérkőzésekre, mindent megteszünk annak érdekében, hogy kellemetlenséget okozzunk.”

A HSC Csíkszereda nyári mozgásai:

Érkezett:
Sofron Ádám (Fehérvár U20)
Okos Csanád (Debrecen)
Onodi Ottó (Dunarea Galati, ROM-1.)
Antal Zsombor (Brassó)
Orbán Szilárd (Miskolc U20)
Péter Róbert (Brassó)
Kyle Heffernan (CAN) (GKS Katowice, POL-1.)
Id. Geréb István (vezetőedző)
Erik Bednár (SVK) (HK Nitra, SVK-1.)
Robert Mikeska (SVK) Dukla Senica (SVK-2.)
Oleg Blagoj (UKR) (ATEK Kijev, UKR-1.)

Távozott:

Bíró Ottó (Brassó)
Bíró Gergő (Brassó)
Bíró Mátyás (Brassó)
Tranca Dániel (Brassó)
Nagy István (Dunarea Galati, ROM-1.)
Hildebrand Szabolcs (Dunarea Galati, ROM-1.)

A HSC Csíkszereda felkészülési mérkőzései:

Ferencváros–HSC Csíkszereda (Pesterzsébet) 5-4 (1-3, 2-0 2-1)
18:00 Debrecen–HSC Csíkszereda (Debrecen) 2-3 (1-0, 1-1, 0-1, 0-0, 0-1)

Fehérvár–Csíkszereda 5-4

   

A HSC hatalmasat küzdött, de a MAC után a Fehérvár is győzelemmel debütált ligaújoncként. Kyle Heffernan mesterhármassal mentett pontot csapatának, de Holmberg ütőjében a hosszabbításra is maradt még puskapor.

Az első harmad után a vendégek vezettek 2-1-re, ám ezt követően háromszor is mattolták a fehérváriak a szeredai védelmet. A Csíkszereda azonban hozta azt a harcos karaktert, amely mindig is egyik legfontosabb vonása volt karakterüknek. Kyle Heffernan az 51. percben második gólját szerezte, majd másfél perccel a vége előtt emberelőnyben is betalált, kiegyenlítve az állást. A hosszabbítást több, mint másfél perces kettős előnnyel kezdték a hazaiak, ám ezt nem sikerült kihasználni. Végül az ötödik perc felénél érkezett a WHL gólkirály, Mitch Holmberg, aki első MOL ligás mérkőzésén duplázott és győztes gólt szerzett. A hazaiak csapatkapitánya, Hegyi Ádám Zoltán is kiemelkedő teljesítményt nyújtott, nem kevesebb, mint négy asszisztot szerzett, de az élete első felnőtt tétmeccsét játszó Szabó Krisztián is említést érdemel, a gyergyószentmiklósi születésű háromszor szolgálta ki sortársait.

Erste Liga, Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnok, 650 néző. Játékvezetők: Haszonits, Halassy, Kis-király, Muzsik.
Kalnins: 81,8% (Scola)
K
Ruczuj: 87,2% (Onodi)
Krogh, Reiter A., Szabó K., Holmberg, Shupe
1
Mikeska, Salló, Heffernan K., Heffernan S., Farkas
Hegyi, Szaller, Kocsis, Orban, Bodó
2
Orbán, Bednár, Antal Zs., Moldován, Bíró
Korbuly, Vokla, Reisz, Tóth, Szita
3
Bors H. F., Gecse, Péter R., Mihály, Molnár Zs.
Pados, Pillók, Hamvai, Vizi, Mazzag
4
Okos, Geréb, Molnár Z., Rokaly
Dietrich Tyler, Énekes Lajos
E
Geréb István, Nagy Béla
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 04:28 FHA Shupe Szabó K. Hegyi
1-1 07:11 SCC Heffernan K. Heffernan S. Farkas
1-2 17:27 SCC Bíró Salló Antal Zs.
2-2 20:44 FHA Holmberg Szabó K. Shupe
3-2 27:04 FHA Bodó Orban Kocsis
4-2 43:41 FHA Orban Kocsis Bodó
4-3 50:40 SCC Heffernan K. Heffernan S. Farkas
4-4 58:39 SCC PP Heffernan K. Mikeska Antal Zs.
5-4 64:24 FHA Holmberg Szabó K.
39 Kapura lövések száma 22
4 Kiállításpercek 10

A Volán–HSC képei

 

A Volán–HSC összefoglalója

   

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum