Már csak két ificsapatunk nem indul az EBJL-ben

   

Az osztrák U18-as bajnokságban 5 csapatot nevezett Magyarország, összesen 7 klubunk vesz részt. Szombaton rajt.
A Fehérvár, a MAC, a Vasas és két vegyes csapat, a Debrecen-Miskolc és az UTE-t meg a KMH-t tömörítő Hokiklub Budapest sikereiért szoríthatunk a nemzetközi ifjúsági bajnokságban. Ez azt jelenti, hogy a 2015/16-os magyar ifjúsági bajnokságba benevezett kilenc magyarországi egyesület közül csak a Pesterzsébet és a Győr nem vesz részt az osztrák bázisú pontvadászatban. Ehhez hozzá kell tenni, hogy az erzsébetiek tavaly kettős igazolással a Miskolc és az UTE vegyes U18-as csapatában játszottak. Ez az átjátszási lehetőség idén sem kizárt, hiszen a hazai U18-as bajnokságban alig lesz mérkőzésük, jóval kevesebb, mint a korosztályos szükséglet diktálná.

Tavaly három csapatunk jutott a rájátszásba, a Fehérvár és a Vasas már az első körben elvérzett, a MAC pedig az elődöntőben maradt alul, a sorozatot végül a Red Bull Salzburg nyerte. A Volánnál Kiss Dávid debütál vezetőedzőként. Nagyon bő kerettel dolgozhat, és célja a bajnoki cím visszahódítása. Az első játéknapon csak a keleti szelektünk nem lép jégre. A Vasast a Székely-Mádai László, Horváth András páros trenirozza, a MAC-nál Marton Tibor, a Hokiklub Budapestnél Virág Csaba a vezetőedző, míg a Debrecen-Miskolcnál utóbbi csapat adja az első számú edzőt Jason Morgan személyében, munkáját debreceni részről György István segíti.

A szombati program:
16:15 Graz–Vasas (Graz)
16:30 Hokiklub Budapest–MAC Budapest (Tüskesátor)
17:30 Vienna Capitals–Fehérvár (Bécs)

Ezenközben az EBEL U20-as bajnokság múlt héten kezdődött küzdelmei is folytatódnak, szombaton két, vasárnap három meccs érint minket.

Szombat:
12:00 Fehérvár–Villach (Székesfehérvár)
12:30 Debrecen-Miskolc–Vienna Capitals (Debrecen)

Vasárnap:
11:30 Fehérvár–Vienna Capitals (Székesfehérvár)
11:30 Debrecen-Miskolc–Villach (Miskolc)
15:30 Znojmo–Vasas (Znojmo)

A magyar ifjúsági csapatok játékoskeretei (pénteki állapot):

Fvar U18 keret

MAC keret U18

Vasas U18 keret

debrecen u18 keret

miskolc u18 keret

UTE U18 keret

KMH U18 keret

Természetesen menet közben bárki nevezhető és a serdülőcsapatból is feljátszathatóak az oda nevezettek.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
május 18., szerda
VB 15:20 FRAITA 2-1 HVÉGE
VB 15:20 NORAUT 5-3VÉGE
VB 19:20 FINSWE 2-3 BVÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SUISVK 5-3VÉGE
május 19., csütörtök
VB 15:20 GBRUSA 0-3VÉGE
VB 17:00 GERDEN 1-0VÉGE
VB 19:20 CZELAT 5-1VÉGE
VB 20:30 CANKAZ 6-3VÉGE
május 20., péntek
VB 15:20 GBRFIN 0-6VÉGE
    • SPORT 1
VB 15:20 GERITA 9-4VÉGE
VB 19:20 KAZSVK 3-4VÉGE
VB 19:20 LATAUT 4-3 BVÉGE
május 21., szombat
VB 11:20 DENFRA 3-0VÉGE
VB 11:20 USASWE 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
VB 15:20 AUTFIN 0-3VÉGE
VB 15:20 CANSUI 3-6VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 ITASVK 1-3VÉGE
VB 19:20 NORCZE 1-4VÉGE
május 22., vasárnap
VB 15:20 GBRLAT 
VB 15:20 KAZGER 
VB 19:20 SUIFRA 
VB 19:20 SWENOR 
    • SPORT 1
május 23., hétfő
VB 15:20 KAZITA 
VB 15:20 USACZE 
    • SPORT 2
VB 19:20 AUTGBR 
VB 19:20 CANDEN 
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum