Babcocknak mennie kellett

 

Ezt a meglepő mondatot a Detroit csapatkapitánya, Henrik Zetterberg mondta.

Mint ismert, a nyári edzőkeringő legnagyobb neve Mike Babcock, aki Detroitból rekordfizetésért tette át a székhelyét Torontóba. Most, hogy a hullámok elcsitultak és mindenki megemésztette a sztáredző átigazolását, váratlanul megszólalt a Red Wings svéd kapitánya.

“Rengeteg srác van itt, aki évek óta ugyanazokat a dolgokat látja és csinálja, mert semmi sem változott. Úgy gondolom, hogy Green, Richards és az új edző, Blashill érkezésével megkaptuk az újrakezdés lehetőségét, új impulzusok érnek majd, ami pozitívan hat mindenre és mindenkire. Egy másik hang fog minket irányítani, és néha kell, hogy egy másik hangot halljunk, ennek eljött az ideje. Mindenki nevében szeretném megköszönni azt, amit Mike értünk tett az elmúlt tíz esztendőben, de be kell látni, hogy eljött az ideje a váltásnak.”

A svéd csatár mondatai sokak szerint bizonyítékot jelentenek arra, hogy több okból kifolyólag az utóbbi időben már nem volt felhőtlen Babcock és a menedzser, Ken Holland kapcsolata, ezért valóban eljött az ideje a váltásnak. A sikeredző nem titkolt módon sokkal több pénzt akart, amit ugye bizonyít a torontói fizetése is, ráadásul nagyobb önállóságot akart a játékosok szerződtetésében.

babcock_2

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
szeptember 26., kedd
ICEHL 19:15 AVSG99 6-1VÉGE
szeptember 29., péntek
EL 17:30 SCCGYE 3-6VÉGE
EL 18:30 FHADAB 2-6VÉGE
EL 18:30 MISDEB 5-2VÉGE
EL 18:40 BJAUTE 1-4VÉGE
ICEHL 19:15 VICAVS 5-6 HVÉGE
szeptember 30., szombat
EL 17:30 GYEBRA 3-4VÉGE
ICEHL 17:30 AVSHCI 3-0VÉGE
október 1., vasárnap
EL 14:05 FTCDEB 10-2VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 16:30 BRASCC 3-2VÉGE
EL 17:40 BJAFHA 7-1VÉGE
EL 18:00 DABMIS 3-4 HVÉGE
október 3., kedd
ICEHL 19:15 VSVAVS 
október 4., szerda
MK 18:30 ETOLHL 
MK 19:00 SZGBJA 
MK 19:30 DJAWRM 
Partnerünk
Archívum