Timotej Sille a Fehérvárral edz

   

A HK 36 Skalica első embere szerint Sille Tamás fia nem fogadta el az ajánlatukat, ezért Magyarországon készül a szezonra. Az extraligás csapat továbbra is szeretné leigazolni.

Tibor Martincic, a Skalica ügyvezetője szerint Timotej Sille jelenleg Székesfehérváron készül. A következőt nyilatkozta a szlovák ifjúsági és juniorválogatott játékosról, aki az előző két szezonban a világ két legerősebb juniorligájában, a kanadaiban és az oroszban szerepelt igen eredményesen ? a QMJHL-et meg is nyerte csapatával ?: “Ami Timotej Sillét illeti, ő egyelőre nem fogadta el az ajánlatunkat, amelyet elé tettünk, és ezekben a napokban a magyarországi Székesfehérváron készül. A mi érdeklődésünk továbbra is él, a játékossal állandó kapcsolatban vagyunk.”

A 20 éves center Pozsonyban született ? Sille Tamás, a Fehérvár EBEL-csapatának jelenlegi edzője akkor a Slovan játékosa volt ?, de Szakolcán nevelkedett, ott is lett első osztályú felnőtt játékos. A 191 centiméter magas játékos végig korosztályos válogatott volt Szlovákiában, onnan draftolták a kanadai juniorligába. Az előző szezont a Red Bull Salzburg MHL-csapatában töltötte.

Sille Timotej

Korábban azt nyilatkozta, szívesen játszana Székesfehérváron, nagy álma volt, hogy apjával egy csapatban szerepeljen. Ez az inline-ban össze is jött. Nyilvánvalóan a mostani magyarországi tartózkodás még nem jelent semmit a jövőre nézve, könnyen lehet például, hogy csak edzésben maradni érkezett ? mindenképpen érdekes játéka a sorsnak, hogy a hétvégi emléktornán Sille Tamás nevelőegyesülete, a HK 36 Skalica is a Fehérvár vendége lesz ?, de ha esetleg Fehérváron maradna, akkor edző-játékos viszonylatban is teljesülhet a kívánság.

Három évvel ezelőtt már edzett a Volánnál, akkor a Pakk Magazin készített kiváló riportot a két Sillével:

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
szeptember 20., szerda
FELK 17:00 FHADAB 6-4VÉGE
FELK 18:00 MISUTE 2-3VÉGE
FELK 18:30 FTCDEB 3-1VÉGE
szeptember 22., péntek
FELK 18:00 DABFHA 1-2VÉGE
ICEHL 19:15 AVSRBS 1-4VÉGE
szeptember 23., szombat
SZK 18:00 FTCBJA 4-0VÉGE
    • M4 SPORT+
szeptember 24., vasárnap
ICEHL 17:30 KACAVS 7-3VÉGE
FELK 18:30 DEBMIS 3-5VÉGE
szeptember 26., kedd
ICEHL 19:15 AVSG99 
szeptember 29., péntek
EL 17:30 SCCGYE 
EL 18:30 AVSDAB 
EL 18:30 MISDEB 
EL 18:40 BJAUTE 
ICEHL 19:15 VICAVS 
Partnerünk
Archívum