Milyen lehet a Brassó, és milyen a HSC?

   

Ameddig nem lehet tudni pontosan, milyen terhet ró a két erdélyi MOL Liga-csapatra a kettős ? legalább 83, legfeljebb 91 meccses alapszakasz ? terhelés, addig csak jósolni lehet, hogyan oldják meg a helyzetet Brassóban és Csíkszeredában.

A Brassó jelenleg kapusposzton áll a legjobban, 3 felnőtt korú kapusa van. Fülöp és Tőke ligaszinten is megfelelő képességű, a többiek pedig bármikor bizonyíthatnak. A védelem nagyon gyenge lábakon áll, itt is mindössze 3 felnőttjük van, Imecs, János és Nagy Cs. Egyelőre juniorokkal együtt is csak 5 név ismert erről a posztról. A csatároknál nincs nagy gond, 13 felnőtt és 7 junior áll bevetésre készen, a mennyiség mellett még a minőségre sem lehet komoly panasz.

Mindez azt mutatja, hogy a Coronának a hátvédhiányt kell hamarosan megoldania. Jelenleg egy légiósuk sincs, tehát a lehetőség adott, még 8-at hozhatnak. Igaz, ez az eredeti koncepció borulása nélkül nehezen lesz megoldható, hiszen minden bizonnyal igazolni kell néhány külföldi bekket, ezáltal pedig értelmetlenné válik az a nyári döntés, hogy a már bevált és jól teljesítő külföldieket elzavarták.

BRA mez

ASC Corona Brassó:

Maradt:
Mihály Árpád
Zsók Levente
Fülöp Rajmond
Molnár Zsolt
Virág Csanád
Petres Tivadar
Fodor Csanád
Péter Zsolt
János Imre
Dennis Dumitru
Béres Szilárd
Nagy Csaba
Mátyás Zsolt
Márton Hunor
Imecs Attila

Vlad Grigori (Brassó U18)
Fetés Róbert (Brassó U18)
Fetés Norbert (Brassó U18)
Ionut Anton (Brassó U18)
Andrei Anton (Brassó U18)
Móré Szabolcs (Brassó U18)
Cristian Popa (Brassó U18)
Andries Gheorghies (Brassó U18)
Aristotel Agapie (Brassó U18)

Tárgyalás alatt:
Roberto Gliga

Érkezett:
Bíró Ottó (HSC Csíkszereda)
Bíró Gergő (HSC Csíkszereda)
Bíró Mátyás (HSC Csíkszereda)
Tranca Dániel (HSC Csíkszereda)
Keresztes Ottó (vezetőedző, LA Stars, AUT-U18)
Jevgenyij Piszarenko (másodedző)
Tőke Zoltán (Debrecen)

Távozott:
Antal Zsombor (HSC)
Bálint Zsolt
Patrik Polc (SVK) (HC Detva, SVK-2.)
Richard Filip (SVK) (Piestany, SVK-1.)
Juhamatti Hietamaki (FIN) (Ferencváros)
Jaroslav Obsut (SVK)
Peter Klouda (SVK) (Michalovce, SVK-2.)
Martin Saluga (SVK) (Debrecen)
Jerry Andersson (SWE, vezetőedző)
Jevgenyij Piszarenko (visszavonult)
Péter Róbert (HSC Csíkszereda)
Han Ki Hoon (KOR) (HKM Zvolen, próbajáték)

HSC jegkeszites

Fotó: Készül a jég (szekelyhon.ro)

Csíkszeredában nehezebb a helyzet. A kapuban itt sincs gond, Ruczuj és az egyetlen külföldi, a lett kapus, Raitums megoldja ezt a posztot, és még tartalékjuk is van megfelelő. A védelem itt is nagyon szűk, egész pontosan 4 fős, ráadásul közülük egyedül Papp Szabolcs nevezhető rutinosnak, a többiek 20 évesek. Igaz, van már MOL Liga-tapasztalatuk. Sajnos a HSC-nél csatár poszton sem rózsás a helyzet, 10 felnőtt támadójuk van, köztük azonban például Sofron Ádám még egy felnőtt bajnokit sem játszott. Két juniorral kiegészülve éppen csak megvan a négysornyi csatár. A Brassóval ellentétben itt a minőséggel kapcsolatban is deficit látszódik.

Ez tehát egy 20 fős keret jelenleg. Nyilvánvaló, hogy Csíkban minden eszközt meg kell ragadni, de a hazai erőforrásokból ez a hiány nem pótolható. Ezért feltételezhetően kihasználják majd az MJSZ engedményét, és kitöltik a 8 fős légióskeretet. A nagy bő kerethez még meccsenként 5 fiatal csatlakozhat az utánpótláscsapatokból ? a romániai szabályok szerint ez a maximum, mivel a HSC és utánpótláscsapata nem azonos egyesületet képeznek ? és 2-4 olyan korábbi játékosuk van, akik újraaktiválhatók lehetnek. Rájuk jobbára a román bajnokikon számíthatnak. Így képezhető egy olyan 35 fős csapat, amely fizikailag képes lehet 83-91 alapszakaszmeccset ? és a háromfrontos küzdelemben, román bajnokság, kupa, MOL Liga, esetleg kialakuló további rájátszáscsatákat ? megvívni a szezonban.

Információink szerint a HSC Csíkszereda megkezdte a légióskontingens felépítését. Ennek megfelelő hamarosan próbajátékosok érkeznek a csapathoz, akik közül néhányról elképzelhető, hogy már hétvégén jégre lép a Ferencvárossal és a Debrecennel játszandó felkészülési mérkőzésen.

HSC mez

HSC Csíkszereda:

Maradt:
Ruczuj Gellért
Ilyés Norbert

Bors Huba
Gecse Hugó
Salló Alpár
Papp Szabolcs

Bíró Tamás
Farkas Tamás
Geréb István
Mihály Ede
Moldován Ervin
Molnár Zoltán
Molnár Zsombor
Rokaly Norbert

Érkezett:
Sofron Ádám (Fehérvár U20)
Okos Csanád (Debrecen)
Onodi Ottó (Dunarea Galati, ROM-1.)
Antal Zsombor (Brassó)
Martin Raitums (LAT) (EHC Lustenau, AUT-2.)
Orbán Szilárd (Miskolc U20)
Péter Róbert (Brassó)

Távozott:
Bíró Ottó (Brassó)
Bíró Gergő (Brassó)
Bíró Mátyás (Brassó)
Tranca Dániel (Brassó)
Nagy István (Dunarea Galati, ROM-1.)
Hildebrand Szabolcs (Dunarea Galati, ROM-1.)

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum