Még sincs minden rendben az NHL bővítése körül?
A két pályázó, Las Vegas és Quebec City, belépett a bővítés utolsó, harmadik fázisába, ami egyes források szerint már szeptember első hetének végére lezárulhat. Újabb spekulációk szerint azonban ez nem lesz ilyen egyszerű.
Az első spekulációk két napja röppentek fel arról, hogy Quebec City pályázata mégsem olyan izmos, mint az elsőre tűnik. A sportsnet.ca fent linkelt cikke négy pontban szedte össze a veszélyeket: a város lakossága nem éri el az egymillió főt, ami hosszú távon megkérdőjelezi a projekt életképességét, szintén ehhez kapcsolódik, hogy nincs a környéken akkora üzleti potenciál, amelyre alapozva értékesíteni lehetne a legjövedelmezőbb VIP- és business páholyokat. A harmadik veszély a gyenge kanadai dollár, amely a napokban benézett 75 cent alá is. A negyedik és legfontosabb ok, mit hajlandó fizetni a pályázat mögött álló üzleti csoport a Montreal Canadiens kárpótlására, amelytől nyilvánvaló piacot rabolna egy új franchise megjelenése a szomszédban. Egyes források szerint csak ennek összege elérheti a 100 millió dollárt.
A cikket felkapta a sajtó, innen pedig csak egy lépés volt összekötni azt egy másik, a Carolina Hurricanest érintő spekulációval. Az köztudott, hogy az elmúlt szezonban 71 ponttal a 26. helyen végzett csapat tulajdonosa, Peter Karmanos már jó egy éve árulja a többségi tulajdonhányadát. A gyanúra az adott okot, hogy a meglehetősen sikertelen szezon után a Ron Francis általános igazgató legnagyobb húzása az volt, hogy kivásárolta szerződéséből Alekszandr Szjomint. Márpedig a csapat két oszlopa, Cam Ward és Eric Staal jövőre szabadon igazolhatóvá válik, perspektivikusan szemlélve az volna a logikus, hogy még a szezon előtt hosszabbítsanak velük. Bár Francis határozottan cáfolta, hogy a csapat jövője körüli bizonytalanságnak bármi köze lenne ehhez a tényhez, a piacon is igen passzívak voltak egész nyáron. A csapat elnöke, Don Waddell azt nyilatkozta, hogy Karmanosnak nem sürgős a többségi tulajdoni hányad eladása, mindössze arról van szó, hogy 72 évesen szeretné biztosítani az utódlást.
A fenti két pont kombinációjából pedig felrémlik annak lehetősége, hogy egyelőre csak Vegas kapja meg a bővítést, míg a quebecieknek inkább a carolinai franchise megvételét javasolják majd. A spekulációk azonban nem állnak meg itt, mindez ugyanis újra felveti egy seattle-i franchise alapításának lehetőségét. Mint ismeretes a bővítés három legfontosabb feltétele közül a tulajdonosi háttér és a piac mérete nem probléma, utóbbi egyértelműen veri még Vegast is, csak az arénáról nem sikerült megegyeznie a város vezetésének, a tulajdonosi körnek és a telek tulajdonosának.
Azt egyelőre nem lehet tudni, mindebből mi reális és mi nem. A másik új jelentkező, Las Vegas lakosságszáma sem éri el az egymilliót, sőt, Anaheimben és Columbusban is csak a bő vonzáskörzettel van meg az a szám. Kanadában ráadásul az ismert okok miatt sokkal alacsonyabb népességszám mellett is garantált a telt ház. Az igaz, hogy a Canes kapcsán állandóan felröppennek hírek, de ezek többnyire Hartfordról szólnak, mint lehetséges célállomásról. Az sem egészen világos, hogy a relocation mennyiben jelentene megoldást a fenti négy problémára a bővítéssel szemben. És ami a legfontosabb, a fenti érvelésben tulajdonképpen semmi új nincs, ezekkel a liga eddig is tökéletesen tisztában lehetett. Irracionálisnak tűnik feltételezni, hogy elengedik Quebec Cityt a harmadik körbe csak azért, hogy ott meszeljék el egyébként mindenki által előre ismert tényezők miatt. Különösen, hogy a bővítés díja a legóvatosabb becslések szerint is 500 millió dollár csapatonként. Erről minden bizonnyal nem szívesen mondanának le a tulajdonosok.
A bizonytalanság legfőbb forrása, hogy a bővítés eljárás valós menetéről, valamint a liga igazi szándékairól nem tudunk semmit. A harmadik fázisban további dokumentumokat nyújtanak be a pályázók annak bizonyítására, hogy a tervük üzletileg is életképes. Erről első körben Gary Bettman ligaelnököt és az NHL 10 legbefolyásosabb tulajdonosából álló bizottságot kell meggyőzniük. Ők fognak dönteni arról, hogy az igazgatótanács előtt javasolni fogják-e a bővítést és ha igen, milyen feltételekkel. Mindennek fényében a korábbi optimizmussal ellentétben különös értelmet nyernek Bill Daly liga-alelnök szavai, amelyeket múlt héten mondott az Associated Pressnek: “A harmadik fázis nem feltétlenül jelenti a bővítési eljárás végét.”
További cikkek
- Sohasem történt még ilyen az NHL-ben
- Macklin Celebrini góllal és gólpasszal debütált
- Pettersson a világból kicsúszott Lafrenière cselétől
- 3 szerződés 114 millió dollárért
- Hosszú sorozat végére tett pontot a Montreal
- Max Jones bottal csapott hatalmasat a vonalbíró kezére
- A New York Rangers nyerte a Stanley Kupát
- Felvonták a bajnoki zászlót Floridában
- Történelmi eseményekkel rajtolt az NHL