26/30 Carolina Hurricanes

 

kissé ellentmondásosnak tűnik, hogy a legnagyobb mozgást a holtszezonban az egyik legjobb támadójuk, Alekszandr Szjomin elküldése jelentette.

Idén is elindítjuk 30 napos sorozatunkat, amelyben az NHL egy-egy csapatát tesszük alapos vizsgálat tárgyává. Bemutatjuk a változásokat és hogy mire számíthatunk a 2015/16-os szezonban.

Tavaly a Carolina playoffos álmai kis híján még a szezon kezdete előtt szertefoszlottak. Az októberi mérleg 8 meccsből két hosszabbításos vereséggel elért két pont volt az új vezetőedző, Bill Peters irányítása alatt és ez túl mély sebet ejtett a klubon, amely végül 27 ponttal maradt le a rájátszásról Keleten. A Hurricanes nem adott sok munkát a sajtó munkatársainak a holtszezon alatt, de azt remélik, hogy azok a lépések, amelyeket megtettek, nagy mértékben emelni fogják a színvonalat és 2009 után ismét elérik a rájátszást. Erre leginkább a támadószekcióban van szükség, ott is főként az egyenlő létszám melletti játékban.

Ennek fényében kissé ellentmondásosnak tűnik, hogy a legnagyobb mozgást a holtszezonban az egyik legjobb támadójuk, Alekszandr Szjomin elküldése jelentette. Ron Francis general manager kivásárolta szerződéséből az orosz csatárt. Szjomin a lockout után került a Carolinához egy ötéves és 35 millió dollár értékű szerződés keretében. De mivel az elmúlt szezonban 57 meccsen mindössze hat gólt és 19 pontot hozott össze, a szezon második felének nagy részében pedig beteg volt, így jobbnak tűnt nem megvárni azt a három évet, amely még hátra volt a kontraktusból.

Szjomin ponttalansága jól jellemezte az egész Carolina támadójátékának bajait. A Canes 183 gólt lőtt a szezonban, amivel a 27. helyen álltak a ligában, a házi kanadai táblázatot a csapatkapitány Eric Staal vezette 77 meccsen szerzett 23 góllal és 54 ponttal. Ennél kevesebbet csak a 2002/03-as szezonban ért el, Staal ekkor debütált az NHL-ben, jelenleg pedig már a Triple Gold Club tagja. A szurkolók okkal bíznak abban, hogy ennyire gólszegény szezonja nem lesz még egy sem neki, sem négy évvel fiatalabb öccsének, Jordan Staalnak sem, aki mindössze 46 meccsen állt csapata rendelkezésére, ezeken 6 gólt lőtt és 18 gólpasszt adott. Melléjük azonban nem érkezett jelentős erősítés, így a fiatalokra hárul a feladat, hogy megmutassák, érettek a legmagasabb szinten is játszani, tudnak élni a lehetőséggel. Közéjük tartozik a 20 éves svéd, Elias Lindholm, aki 17 góljával igyekezett meghálálni, hogy a 2013-as draft ötödik helyén vitték el. Jeff Skinner 23 éves, de fiatal kora ellenére ő is jelentős visszaesést produkált. Két évvel ezelőtt 33 gólt lőtt és 54 pontja volt a szezon végén, az elmúlt idényben mindössze 18 gólra és 31 pontra futotta. Márpedig a Carolina nem engedheti meg, hogy a stabil 25-30 gólos csatárok tartósan a bennük rejlő potenciál felét vagy kétharmadát hozzák ki magukból.

carolina

Még ennél is jelentősebb tartalékok vannak azonban a Hurricanes védelmében. A drafton Francis az ötödik helyen szerezte meg Noah Hanifint, aki a Boston College csapatában pallérozódik és aki ifjúsági világbajnok Kanadával. Mellette olyan fiatalemberek játszanak még a csapatban, mint a 23 éves Justin Faulk, aki máris stabil tagja az amerikai válogatottnak, sőt, 2013-ban a világbajnokságon ő volt a legtöbb passzt adó hátvéd. De egy-két meccsen lehetőséget kaphat Haydn Fleury is, aki a 2014-es draft hetedik választottja volt. Azt Peters is kiemelte, hogy olyan hátvédekről van szó, akik remekül korcsolyáznak és kiválóan kezelik a pakkot, emellett pedig roppant gyorsak is. Azt persze még nem lehet megmondani, hogy az NHL szintjén mire lesznek képesek, de a potenciál megvan bennük ahhoz, hogy védőként is jelentős mértékben előre lendítsék a támadásokat. Nem csak a fiatalokra építenek azonban, Anton Hudobint elcserélték a 31 éves James Wisniewskire, akire az emberelőnyös játékok során várhat majd fontos feladat.

Jelentős változás történt a kapuban is. Hudobin helyére érkezett Eddie Lack a Vancouverből, aki stabil támaszt nyújthat Cam Ward mögött második számú kapusként. Ward két éve sérülésekkel szenvedett, ám az elmúlt szezonra sokat javult: 2,4 gólt kapott meccsenként, védési hatékonyságát pedig 90% alattiról dolgozta fel 91%-ra. Lack 2,45-ös meccsenkénti kapott gólátlaggal és 92,1%-os hatékonysággal segítette a Canucksot a playoff elérésében, miután Ryan Miller februárban megsérült. Lack minimum jobb helyettes portás lesz Hudobinnál, de az sem kizárt, hogy Wardnak is kihívója lesz.

Az előttünk álló szezon sok kérdést megválaszol majd a Francis, Peters duó sikerességét illetően is. Francis a franchise történetének valaha volt egyik legjobb és legnépszerűbb játékosa volt, az 50 éves Peters pedig abban bízik, hogy első vezetőedzőként eltöltött NHL-es szezonja során rengeteg tapasztalattal gazdagodott, amelyeket a második évben majd hasznosítani is tud. A szezonkezdet mindenesetre idén is kritikus lesz. Tavaly 8 meccsükből hatot játszottak idegenben, de az előttünk álló idényben sem lesz sokkal jobb a helyzet, hiszen 11 mérkőzésből mindössze hármat játszanak hazai közönség előtt. Az idegenbeli meccsek között pedig kétszer játszanak Detroitban, egyszer-egyszer pedig Denverben, Los Angelesben és San Joséban, utóbbi hármat négy nap alatt. Lehet, hogy idén is csak októberig álmodnak a szurkolók a rájátszásról?

Cimkék: , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
szeptember 27., péntek
EL 14:30 FHAMIS 2-1 HVÉGE
EL 17:30 GYEDEB 7-3VÉGE
EL 17:30 SCCUTE 0-4VÉGE
EL 18:30 DABBRA 4-2VÉGE
EL 18:40 BJAFTC 3-4 HVÉGE
ICEHL 19:15 AVSKAC 4-0VÉGE
szeptember 29., vasárnap
EL 14:30 FTCBRA 3-5VÉGE
ICEHL 15:00 RBSAVS 3-1VÉGE
EL 17:30 FHABJA 2-7VÉGE
EL 17:30 GYEUTE 3-2 HVÉGE
EL 17:30 SCCDEB 0-8VÉGE
EL 18:00 MISDAB 5-3VÉGE
október 4., péntek
EL 17:30 BRAFHA 2-3VÉGE
EL 17:30 GYEDAB 6-1VÉGE
EL 18:00 UTEDEB 1-3VÉGE
EL 18:30 FTCMIS 1-2VÉGE
EL 18:40 BJASCC 4-3VÉGE
ICEHL 19:15 VICAVS 1-4VÉGE
AL 21:00 WRMFTC 2-3VÉGE
október 5., szombat
AL 18:30 OHAZEG 
AL 19:00 SZGETO 
AL 19:30 SPCLHL 
AL 20:30 IKOVAS 
október 6., vasárnap
EL 14:30 UTEFTC 
    • M4 SPORT+
ICEHL 16:00 AVSBOZ 
EL 16:30 BRADAB 
EL 17:30 GYEFHA 
EL 18:00 MISSCC 
EL 18:30 DEBBJA