Az MJSZ jegeli a sportigazgatói pozíciót

 

A vb-n kívül mindent az M4 Sport közvetíthet. A keddi elnökségi ülésen a két erdélyi csapat MOL Ligában tartásán kívül több más érdekes téma is napirendre került.

Hároméves megállapodást köthet az MJSZ és az állami tévé. A 2018 októberéig tartó szerződés szerint az M4 Sport évente legalább 40 jégkorongmérkőzést közvetítene. A férfi és a női válogatott összes hazai mérkőzése ? barátságos és tétmeccsek egyaránt ? mellett természetesen a MOL Liga, a Magyar Kupa és minden, az MJSZ által szervezett gálamérkőzés is közvetítendő eseménynek számít. A felek legközelebb augusztus 24-én egyeztetnek ez ügyben.

A nemzetközi liga szintén jövő hétfőn kötheti meg a 2015/16-os szezonra vonatkozó megállapodást a névadó MOL Nyrt.-vel.

Kangyal Balázs sportigazgatói megbízatása június 30-án lejárt. A szövetség eredetileg új pályázat kiírását tervezte, de ettől a szándékától elállt, egyelőre nem ír ki pályázatot a sportigazgatói pozíció betöltésére.

Az MJSZ a regisztrált sportolókra egységes biztosítás bevezetését tervezi, ez játékosonként 600 forintba kerül majd.

Egy új taggal bővült a sportág, a szombathelyi Korcsolyázó Diák Sport Egyesületet az MJSZ tagjává választották.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
május 22., hétfő
VB 15:20 CANNOR 2-3 BVÉGE
VB 15:20 DENSWE 1-4VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 AUTHUN 4-3 BVÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 KAZSLO 4-3VÉGE
május 23., kedd
VB 11:20 GERFRA 5-0VÉGE
    • SPORT 2
VB 11:20 SVKNOR 4-1VÉGE
VB 15:20 CANCZE 3-1VÉGE
VB 15:20 SWEUSA 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 FINDEN 7-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SUILAT 3-4 HVÉGE
május 25., csütörtök
VB 15:20 SUIGER 1-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 15:20 USACZE 3-0VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 CANFIN 4-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SWELAT 1-3VÉGE
május 27., szombat
VB 13:20 CANLAT 4-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 17:20 USAGER 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
május 28., vasárnap
VB 14:20 USALAT 3-4 HVÉGE
VB 19:20 CANGER 5-2VÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum