22/30 San Jose Sharks

McLellan a letámadásban hisz. Idén is elindítjuk 30 napos sorozatunkat, amelyben az NHL egy-egy csapatát tesszük alapos vizsgálat tárgyává. Bemutatjuk a változásokat és hogy mire számíthatunk a 2015/16-os szezonban.

A 2013/14-es szezon alapszakaszában a Sharks 111 pontot gyűjtött, amivel holtversenyben a harmadik helyen zárt Nyugaton St. Louis Blueszal. Az első körben a százpontos Los Angeles Kings jött szembe. Amikor a harmadik mérkőzés 67. percében Patrick Marleau beverte a Kopitarék hirtelen halálát jelentő gólt, amivel a Sharks már 3-0-ra vezetett összesítésben, még senki sem gondolt arra a borzalomra, ami ezt követően a csapatra várt. A következő meccsen ugyan lőttek három gólt, ám kaptak hatot, majd az azt követő három alkalommal mindössze két találatra voltak képesek, így 3-0-ról veszítették el a negyeddöntőt, a Kings pedig végül a Kupát is begyűjtötte.

Ez azonban csak a gondok kezdete volt, a történelmi vereségre ráment a Sharks egész tavalyi szezonja is, következésképpen 2003 után először a rájátszásról is lemaradtak. Ezek után nem volt csoda, hogy Todd McLellan, a franchise történetének legtöbb győzelemmel rendelkező vezetőedzőjének mennie kellett, helyére Doug Wilson általános igazgató a Florida Pantherst és a New Jersey Devilst is megjárt Peter DeBoert szerződtette, míg McLellan Edmontonba távozott. DeBoer eddig legnagyobb kluberedménye a Devilsszel elért bajnoki döntő volt 2012-ben.

Wilson a vezetőedző után rögtön alkalmas kapus után is nézett és végül Martin Jones, a Los Angeles Kings második számú kapusának személyében találta meg azt. A 193 centis és 25 éves kapus a WHL-ben minden elképzelhető címet megnyert, a Memorial Cup legjobb kapusa lett 2010-ben, később az AHL All Star-mérkőzésén is játszhatott, de Jonathan Quick mögött sok sót nem evett meg, így számára ez ideális lehetőség. A Sharksnak is jól jöhet a kapus, aki az elmúlt két szezonban 34 meccset védett, 1,99-es kapott gólátlaggal és 92,3%-os védési hatékonysággal. Bemutatkozása igazán parádésra sikerült, első nyolc meccsét megnyerte, ami csúcsbeállítás, eközben csinált három shutoutot és kevesebb, mint egy gólt kapott átlagban meccsenként. A 2015-ös szezonja nem sikerült ennyire jól, de ettől függetlenül meghívót kapott a kanadai válogatottba, amellyel világbajnokságot nyert, miután két meccset kapott, melyeken 92,1%-os hatékonysággal védett összesen három gólt kapott.

A klubnál tavaly nyáron komoly csaták voltak a szakvezetés, valamint a két vezéregyéniség, Joe Thornton és Patrick Marleau között. Előbbitől a kapitányi címét is elvették, teljesítményük azonban tovább romlott az elmúlt szezonban is, Thorntoné kevésbé, Marleau-é jobban. Az új edzőtől minden bizonnyal megkapják a bizalmat, így a csapat magja nagyrészt változatlan maradt: a csatárok között megtaláljuk majd Joe Thorntont, Joe Pavelskit, Patrick Marleau-t, Logan Couture-t, Tommy Wingelst, Tomas Hertlt, Matt Nietót és Melker Karlssont, míg a hátvédeket elsősorban Brent Burns, Marc-Edouard Vlasic, Justin Braun és Brenden Dillon erősíti. Hozzájuk két veterán szabadon igazolható játékos, Joel Ward és Paul Martin csatlakozott, velük lesz teljes a keret. Wilson korábban egy nagyobb üzlet lehetőségét is elhintette, de ebből eddig semmi nem valósult meg, az idő előre haladtával pedig egyre kisebb ennek a valószínűsége.

Hogy mindez mire lehet elég? Számtalan kérdés merül fel ezzel kapcsolatban. Az első és legfontosabb az új edző személyét érinti. De nem csak abban a formában, hogy DeBoer képes lesz-e összerántani a társaságot, hanem úgy is, hogy a játékosok mennyire lesznek képesek alkalmazkodni az új rendszerhez. A keret nagy része ugyanis nem játszott még NHL-ben más edző keze alatt, mint McLellan, aki 2008-ban került a Sharkshoz. McLellanről azt kell tudni, hogy a filozófiája a korongbirtokláson alapult, ami nem is csoda, hiszen korábban Mike Babcock alatt dolgozott a Red Wingsnél. DeBoer rendszere másra épül: “Én a letámadásban hiszek. Minél nagyobb nyomást tudsz helyezni az ellenfeledre mind a három zónában, annál jobban jössz ki a végén. Szerintem ezt a játékot a játékosok is szeretik, és a nézők is élvezni fogják a meccseket. Félreértés ne essék, ez egy nagyon jól szervezett letámadás lesz, mindig a megfelelő oldalra kell helyezkedni, nem verheted át a rendszert. Az első naptól kezdve ennek a szisztémának a felépítésén fogunk dolgozni, csak így juthatunk előrébb.”

A következő nagy kérdés, hogy ki lesz a csapat kapitánya. Amikor Thorntont leváltotta, McLellan nem nevezett a helyére senkit, négy helyettes kapitány működött a csapatnál: Thornton, Marleau, Marc-Edouard Vlasic és Joe Pavelski. Informálisan leginkább az utóbbi töltötte be ezt a funkciót, DeBoer viszont csak a szezon elején nevezi meg a saját kapitányát. Bár a hírek szerint Pavelski a legesélyesebb, azért még Big Joe-nak is elég nagy tekintélye van a játékosok között. A harmadik legnagyobb kérdés Marleau-t érinti. Már említettük, hogy tavaly teljesítménye tovább zuhant, egészen pontosan 19 gólt és 57 pontot gyűjtött 82 meccs alatt, ami a 2007/2008-as szezon óta a legkevesebb. Mindezt úgy, hogy bőven kapott lehetőséget egyenlő létszámban, emberelőnyben és emberhátrányban egyaránt, összesen majdnem 20 percet töltött jégen átlagosan meccsenként, ami Pavelski után a második legtöbb volt a csapatban. A tavalyit megelőző öt szezonban Marleau 36,4 gólt és 72,2 pontot átlagolt szezononként, továbbra is csapata egyik leggyorsabb játékosa. Bár szeptemberben lesz 36 éves, a csapat egyik ikonjáról van szó, aki gólok számában (456), pontok számában (988) és emberelőnyös gólokban (142) sincs jobb játékos a csapatban, ha az eddigi karriert összesítve nézzük. Mivel tavaly csak Pavelski és Couture érte el a csapatból a 25 gólos határt, ezért a Sharksnak létszükséglet, hogy egyik legjobb játékosa minél hamarabb és minél teljesebb mértékben visszanyerje pontszerző formáját.

Ami ezek mellett optimizmussal töltheti el a szurkolókat az nem más, mint hogy DeBoer érkezésével nyilvánvalóan új dinamikát kap a McLellan-éra hét éve alatt érthetően megkopott edző-játékos kapcsolat, hogy az idei kudarc után a csapatnak nem kell külön motivációs forrás után keresgélnie és hogy bízhatnak az NHL egyik legfélelmetesebb hazai pályájában, amelynek nimbusza tavaly ugyan kissé megkopott, de ezt legjobb minél előbb helyreállítani. Ha ezek mellett Martin Jones is beválik, akkor az majdnem bizonyosan rájátszást érő helyet jelenthet a Csendes-óceán partján.