

Nagyon jó ütemben fejlődnek a fiatalok
Lee Gilbert vezetőedző elégedett volt a hétfőn látottakkal, a DAB motiváltan játszva megnyerte első felkészülési mérkőzését a Debrecen ellen.
Nyert a csapat. Fontos volt az eredmény?
Felkészülési meccs ide vagy oda, az szerintem nagyon fontos volt, hogy megnyertük a mérkőzést. Ez jó alapot teremt a csapaton belül a további munkára. Mert azért az is látszik, hogy van még hova fejlődnünk.
Nehéz belőni a felkészülési meccsek igazi fontosságát, az ön számára mi volt a leglényegesebb tapasztalat az első meccsen?
Egyrészt nagyon tetszett, hogy a fiatal magyar játékosok milyen hamar megértették azt a rendszert, amit várok tőlük. Nem számítottam arra, hogy ilyen rövid idő alatt ekkorát tudunk fejlődni ebben a kérdésben. Egész szezonban fontos feladatokat fognak kapni a fiatal magyar tehetségek, kellett a visszajelzés, hogy lehet rájuk számítani. Másrészt valamivel közelebb vagyok ahhoz, hogy belőjem a MOL Liga erősségét. A Debrecen tavaly negyedik helyezett lett, ha az Érsekújvárt nem számoljuk. Nyilván ők is lesznek még jobbak, de eddig teljesen sötétben kellett tapogatóznom a tekintetben, hogy mire készülünk.
Az eredeti terveket a keret szűkítésére vonatkozóan az élet felülírta. Mit gondol, mikorra lehet végleges döntés ebben a kérdésben?
Valóban újra kellett gondolni a folyamatot, és véglegeset egyelőre még mindig nem tudok mondani. A mai meccsen hét légiós játszott, egy olyan játékosunk még van, aki ezúttal nem kapott lehetőséget. De nagyon képlékeny ez a folyamat, hiszen menet közben is keresünk játékosokat. Most azt tudom mondani, hogy tíz nap múlva sokkal tisztábban fogunk látni ebben a kérdésben. Szombaton újra meccset játszunk, a Levice lesz az ellenfél, a kereten is alakítunk egy kicsit, valószínűleg több lehetőséget kapnak majd a fiatalok.
További cikkek
- Bajnokesélyes keretet rakott össze a Brassó
- KHL-t is megjárt izraeli válogatott csatár a Sportklubban
- DEAC–DVTK Jegesmedvék 3-5
- Nagy visszavonulók és maradók, új sztáredző és légióskontingens – melyik lesz a mérvadó Miskolcon?
- Kreisz Brúnó az SPHL-be igazolt
- A tavalyinál csak kiegyensúlyozottabb lehet az idei Szereda
- Dunaújvárosi Acélbikák–FEHA19 1-2
- Finn légióscsere-program újvárosi módra, új kérdőjelekkel
- Első célunk szombaton megnyerni a Szuperkupát