Az RJSZ nem lát lehetőséget a módosításra

 

Folytatódik a kommunikációs verseny a magyar és a román szövetség között. Pénteken a bukarestiek is kiadtak egy közleményt. Egy adott pillanatban megszegték az egyezséget, ezt pedig Alexandru Halauca, a Román Jégkorong Szövetség főtitkára egy másik felületen nyilatkozta az MJSZ-ről és a kialakult helyzet okáról. A sportvezető több érdekes részletet is elárult, amelyek eddig nem láttak napvilágot.

A román szövetség (RJSZ) gyorsan publikált egy cikket azt követően, hogy az MJSZ a pénteki MOL Liga-ülés után egy kurtán furcsa közleményt adott ki. Az MJSZ hivatalos felületén megjelent hír szerint hétfőn “megkezdik a kommunikációt a RJSZ-szel, és javaslatokkal élnek majd az ügy megoldása érdekében”. A még pénteken az RJSZ hivatalos honlapjára feltett cikk (nem lehet tudni, hogy ez az icehockey.hu közleményére adott válasz-e, vagy attól független) több kérdést is érint a két ország jégkorongszövetsége közötti viszony tekintetében. Először is tisztázza, hogy elsőként ők publikálták a menetrendet, már június 18. óta ismert a román bajnokság programja. (Ezzel valószínűleg azt szeretné igazolni az RJSZ, hogy nem ők szervezték rá a programjukat a MOL Ligára.) A programot az augusztus 5-i RJSZ-közgyűlésen fogadták el szavazással, mert a hatályos rendeletek értelmében a bajnokság kezdete előtt 30 nappal publikálniuk kell a menetrendet. Ez meg is történt. Mivel a bajnokság szeptember 11-én kezdődik, így a román bajnoki műsor megváltoztatására már nincs lehetőség, szögezi le az RJSZ cikke.

Az MJSZ jövő heti kommunikációjának sikerét az is nehezíti, hogy időközben a román szövetség elnöksége nagy többséggel meghozott egy határozatot, amelynek értelmében az RJSZ a román bajnokságot tartja a legfontosabb versengésnek, ahol az összes román első osztályú csapatnak indulnia kell. Fentiektől függetlenül természetesen jó kompromisszumok nyilván mindig köthetők, az a kérdés, hogy az MJSZ tud-e ilyet ajánlani a román partnernek.

HUNROM

Halauca főtitkár a prosport című portálnak adott interjút, amelynek apropója a román bajnokság és a MOL Liga közötti ütközés, a két szövetség konfliktusa.

Hihetetlen történetként tálalja a portál, hogy a MOL Ligában és a román bajnokságban egyaránt érdekelt HSC Csíkszeredának és Brassónak egyszerre két helyen kellene meccseket játszania. A két, már egyaránt megjelentetett sorsolásból szemezgetve hoz példákat erre. Mint írja, csak úgy lehet ennek megfelelni, ha legalább 40 játékossal vág neki a két klub a szezonnak, de ez szinte lehetetlen. Ha ez nem sikerül, a zöld asztal mellett fognak meccsek eldőlni. Hogy jutottunk el idáig?, tette fel a kérdést az újságíró. Mint írja, a MOl Liga a magyar és a román szövetség közös együttműködésével jött létre, és most a két szövetség közötti konfliktus áll a problémák hátterében.

“A magyar és a román szövetség társszervezői voltak a MOL Ligának” ? mondja Alexandru Halauca, majd arra utal, hogy a magyar szövetség az okozója a gondoknak. “Egy adott pillanatban megszegték az egyezséget. Azt akarják, hogy a saját játékszabályaik szerint történjenek a dolgok. Azt javasoltuk, hogy ebben az évben a MOL Ligában játsszon 5 csapat Magyarországról és 5 csapat Romániából. A Dunarea Galati és a Steaua szeretett volna csatlakozni a sorozathoz, de nem fogadták be őket, mert messze vannak, és más okokat is mondtak. Amikor látták, hogy mi megtartjuk a saját bajnokságunkat, akkor azt jelezték, jöhet a Galati, vagy a Steaua, de csak azzal a feltétellel, ha Brassóban játszik. A Steaua jelenleg Karcfalván játszik és edz, nem értem, azzal a pályával mi a gond.”

ROMHUN

Halauca nem fél attól, hogy a két klub otthagyná a román bajnokságot, és nyilatkozata egyben kijelöli az erdélyi csapatok mozgásterének határait. “A Csíkszereda a minisztériumhoz tartozik. Nem hiszem, hogy a minisztérium egyetértene-e azzal, hogy a klub nem játszik a román bajnokságban. A Brassót pedig jelentős részben a helyi önkormányzat és intézményei finanszírozzák.”

Halauca elmondta, az RJSZ szeretne változtatni az eddigi ügymeneten, szeretne tevékenyen részt venni a sportág fejlesztésében. “Központi edzőtáborokat szerveztünk az U16-os, U18-as és U20-as játékosoknak, rengeteg kapussal is foglalkozunk. Minden korcsoportban 30-40 játékos vett részt az edzőtáborban, akikkel két kiváló amerikai egyetemi edző foglalkozott. A karcfalvi foglalkozásokon részt vettek a romániai korosztályos edzők is. Akarunk valamit tenni a romániai hokiért, mert fejlődni szeretnénk. Növelni kívánjuk a romániai csapatok számát a MOL Ligában. Az 5-6 magyarországi klubból 2-3 igazán erős, a többi inkább csak jobb képességű fiatalokból álló csapat.”

Cimkék: , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum