Megvan a szezon első Fehérvár-összeállítása

   

25 fős bő kerettel utazott a zólyomi tornára a magyar EBEL-csapat, ahol több alapembere nélkül kezdi meg a szereplést a lengyel Tychy ellen csütörtök délután.

A magyar csapat reggel elutazott Zólyomba, a Pavel Zábojník nemzetközi tornára. Az első feladat a válogatottakkal felálló és KHL-es orosz hokissal megerősített lengyel bajnokcsapat legyőzése lesz.

Az albavolanhockey.hu közlése szerint a Fehérvár AV19 így áll fel csütörtökön:

Rajna Miklós (Hetényi Zoltán)

Aaron Brocklehurst, Orbán Attila
Kevin Wehrs, Szirányi Bence
Varga Arnold, Szaller Márk
Reiter Attila, Szabó Dániel

Kóger Dániel, Nagy Gergő, Andrew Sarauer
Chris Francis, Judd Blackwater, Brendan Connolly
Sikorcin Ladislav, Benk András, Becze Tihamér
Sárpátki Tamás, Vincze Péter, Kocsis Ferenc

Rob Pallin vezetőedző úgy látja, csapatának kedvezőek az EBEL-ben bevezetett szabályváltozások, erről a Sportklub Tv-nek nyilatkozott.

A sportadó a salzburgi EBEL-médianapról is készített mozgóképes anyagot.

A MOL Liga-csapatok és a Fehérvár EBEL-csapatának felkészülési meccsei

augusztus 10.
18:00 HC Nové Zámky?Jertisz Pavlodar (KAZ) (Érsekújvár) 7-5 (1-3, 4-0, 2-1)

augusztus 11.
18:00 HK Detva (SVK-2.)?HC Nové Zámky (Gyetva) 7-6 (3-1, 1-4, 2-1, 1-0)

augusztus 12.
18:00 HC Nové Zámky?Bejbarisz Atirau (KAZ) (Érsekújvár) 1-5 (0-3, 0-1, 1-1)

augusztus 13.
15:30 GKS Tychy (POL-1.)?Fehérvár (Zólyom)

augusztus 14.
17:00 Spartak Trnava (SVK-2.)?HC Nové Zámky (Nagyszombat)
19:00 HKM Zvolen (SVK-1.)?Fehérvár (Zólyom)

augusztus 15.
15:30 Fehérvár?SHK 37 Piestany (SVK-1.) (Zólyom)

augusztus 17.
18:15 DAB?Debrecen (Dunaújváros)
19:00 Ferencváros?HK Levice (SVK-3.) (Pesterzsébet)

augusztus 18.
18:00 HK 36 Skalica (SVK)?HC Nové Zámky (Szakolca)

augusztus 20.
18:00 HC Nové Zámky?HK 36 Skalica (SVK) (Érsekújvár)
18:00 HK Detva (SVK-2.)?UTE (Gyetva)

augusztus 21.
19:00 DVTK Jegesmedvék?KH Sanok (POL) (Miskolc)
19:30 EVL Landshut (GER-2.)?Fehérvár AV19 (Landshut)
MsHK Zilina (SVK)?UTE (Zsolna)

augusztus 22.
18:15 DAB?HK Levice (SVK-3.) (Dunaújváros)
19:00 HDD Jesenice (SLO)?MAC Budapest (Jesenice)

augusztus 23.
16:30 Straubing Tigers (GER)?Fehérvár AV19 (Straubing)
18:00 SHK 37 Piestany (SVK)?HC Nové Zámky (Pöstyén)
HDD Olimpija Ljubljana (SLO)? MAC Budapest (Ljubljana)

augusztus 25.
18:00 HC Nové Zámky?HC Detva (SVK-2.) (Érsekújvár)

augusztus 27.
18:00 HC Nové Zámky?Szlovákia U20 (Érsekújvár)
18:15 DAB?Ferencváros (Dunaújváros)
SHK 37 Piestany (SVK)?UTE (Pöstyén)

augusztus 28.
18:00 HC 07 Detva (SVK-2.)? MAC Budapest (Gyetva)
18:00 HC Nové Zámky?UTE (Érsekújvár)
19:00 DVTK Jegesmedvék?HC46 Bardejov (SVK-2.) (Miskolc)

augusztus 29.
17:30 HK Levice (SVK-3.)?DAB (Léva)

augusztus 31.
19:00 Ferencváros?HSC Csíkszereda (Pesterzsébet)

szeptember 1.
18:00 HC Nové Zámky?SHK 37 Piestany (SVK) (Érsekújvár)
Debrecen?HSC Csíkszereda (Debrecen)
UTE?Fehérvár (?)

szeptember 2.
18:00 Graz (EBEL)?MAC Budapest (Graz)

szeptember 3.
19:00 Ferencváros?DAB (Pesterzsébet)
KH Sanok (POL)?DVTK Jegesmedvék (Sanok)

szeptember 4.
18:00 HC Nové Zámky?Spartak Trnava (SVK-2.) (Érsekújvár)
HC46 Bardejov (SVK-2.)?DVTK Jegesmedvék (Bártfa)

szeptember 5.
17:30 HK Levice (SVK-3.)?UTE (Léva)

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN ÉLŐ
    • Duna World/M4 Sport+
Partnerünk
Archívum