

Cammalleri lesz a Devils történetének első 13-asa
A 33 éves kanadai csatár világéletében 13-asban játszott, tavaly a Devilsbe igazolva váltott 23-asra, nem önként. Most végre visszatérhet kedvenc mezszámához.
A világbajnok Mike Cammalleri már az 1999/2000-es szezonban is 13-as mezben játszott, akkor még az NCAA-ben szereplő University of Michigan színeiben. Három évvel később debütált az NHL-ben, megjárta a Los Angeles Kings, a Calgary Flames és a Montreal Canadiens csapatait, mindenhol a 13-as számot választva magának. Tavaly igazolt el a New Jersey Devilshez, ahol azonban ezzel nehézségekbe ütközött. Lou Lamoriello általános igazgató ugyanis még 1987-ben megtiltotta, hogy a 13-ast bármelyik játékosnak is kiosszák.
Ez olyan szigorú és mindenki által ismert szabály volt a Devilsnél, hogy Cammalleriben fel sem merült a gondolat, hogy ezt kérje magának, egyből a 23-as mezt választotta. Mint ismeretes, Lamoriello általános megdöbbenésre a nyáron eligazolt Torontóba, következésképp szabad préda lett a 13-as mez. És bár korábban Cammalleri úgy nyilatkozott, hogy ez számára egyáltalán nem fontos, a 13-as csak egy szám, nem jelent semmi különöset, az első adandó alkalommal lecsapott a lehetőségre.
Mivel 1987 előtt egyetlen játékos sem szerepelt ebben a mezben, így jövőre ő lesz a Devils történetének első 13-asa. Lamoriellónak pedig Torontóban erre egészen biztosan nem lesz gondja, hiszen Mats Sundin 13-asát még 2012-ben felhúzták. Örökre.