Csődbe ment a Füssen

 

A legendás német klub a hatodosztályban kezdheti újra.

Ferencvárosi szurkolók a mai napig emlegetik azt a bizonyos legendás, Füssen elleni BEK-párharcot 1973-ból. Az EV Füssen 16., máig utolsó bajnoki címét követő idényben sikerült a zöld-fehéreknek a világra szóló bravúr. A bajorországi klub a 40-estől a 70-es évekig uralta a német jégkorongsportot, 16 bajnoki címével és 2 Spengler Kupa-győzelmével a mai napig a második legeredményesebb jégkorong-egyesület Németországban. A Füssennek először volt Németországban saját jégpályája, de most súlyos bajba került.

Az nem újdonság, hogy a 14 ezres kisváros csapata a 70-es években robbanásszerűen fejlődő profi sportban nem tudta a lépést tartani a nagyvárosi csapatokkal, és így fokozatosan a 3. vonalba szorult. Az utóbbi években azonban a gazdálkodása itt sem volt egyensúlyban, évek óta túlköltekezett, aminek eredményeként az idei nyárra mintegy félmillió eurós adósságot halmozott fel. A klub július 27-én fizetésképtelenséget jelentett, és felszámolást kezdeményezett maga ellen.

fussen

Ahhoz, hogy a felnőtthoki folytatódhasson a bajor kisvárosban, mihamarabb új egyesületet kell alapítani, amelyik viszont a legalsó, tehát a hatodosztályban, a bajor körzeti bajnokságban kezdheti újra. Szerencsére azóta kiderült, az utánpótlás külön szervezetben működik, így őket a csőd nem érinti, maradhatnak abban a bajnokságban, ahol eddig játszottak.

Ez annál is inkább fontos, mert a Füssen szakmai háttere és infrastruktúrája egyedülálló még németországi viszonyok között is. A csodaszép füsseni jégcsarnok és elődje, a most csak 1-es csarnokként emlegetett épület egyben két jégpályás szövetségi edzőközpont is. A jéghoki 90 éve része a kisváros mindennapjainak, a mindenkori német válogatottakban számos füsseni illetőségű játékos játszott. A maiak közül például Füssenben született és tanult meg jégkorongozni az NHL-es kapus, Thomas Greiss.

A német jégkorongban is egyre több az ilyen történet, idén egy másik neves csapat, a DEL2 egyik oszlopa, a Landshut lába alól is kicsúszott a szilárd talaj, de ő megúszta egy osztály visszasorolással, jövőre a harmadik vonalban folytatja.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
május 14., hétfő
VB 16:15 KORNOR 0-3VÉGE
VB 16:15 RUSSVK 4-0VÉGE
    • SPORT 2
VB 20:15 CANLAT 2-1 HVÉGE
    • SPORT 2
VB 20:15 CZEAUT 4-3VÉGE
május 15., kedd
VB 12:15 FINUSA 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 12:15 SUIFRA 5-1VÉGE
VB 16:15 BLRSVK 4-7VÉGE
VB 16:15 CANGER 3-0VÉGE
VB 20:15 LATDEN 1-0VÉGE
VB 20:15 RUSSWE 1-3VÉGE
    • SPORT 1
május 17., csütörtök
VB 16:15 RUSCAN 4-5 HVÉGE
    • SPORT 2
VB 16:15 USACZE 3-2VÉGE
VB 20:15 FINSUI 2-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 20:15 SWELAT 3-2VÉGE
május 19., szombat
VB 15:15 SWEUSA 6-0VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:15 CANSUI 2-3VÉGE
    • SPORT 2 (22:45)
május 20., vasárnap
VB 15:45 USACAN 4-1VÉGE
    • SPORT 2 (18:15)
VB 20:15 SWESUI 3-2 BVÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk