A Landshut elvesztette licenszét

 

Egy tradicionális klubbal kevesebb lesz a DEL2-ben, miután a liga licenszadó bizottsága úgy döntött, a Landshut nem teljesti a DEL2-induláshoz szükséges feltételeket.

Így jelen pillanatban 13 tagja van a német másodosztálynak. “Nagyon sajnálom ? mondta René Rudoritsch, a liga ügyvezetője. ? Ugyanakkor meg kell érteni, hogy vannak szabályaink. Ezeknek mindenkire kell vonatkozniuk.”

A megüresedő helyre a liga szabályai értelmében az osztályozón elbukók közül pályázhatnak. Első helyen a közülük a legjobb helyen végzett Heilbronner Falken. Ők egyelőre nem jelezték, hogy élni kívánnak-e a joggal. A DEL2 ugyancsak kérte a Duisburg és a Regensburg képviselőit, hogy nyilatkozzanak, adott esetben készek-e átvenni a landshutiak helyét a ligában.

A Landshut számára annál is inkább óriási pofon a döntés, mert az is eldőlt, hogy az Oberligában sem indulhatnak, mivel nem jelezték indulási szándékukat az ottani nevezési határidőig. Hogy a német szövetség szerint jó vagy rossz döntés született-e, arról egyelőre nem írnak a német hírforrások.

Azt egyelőre ugyancsak nem tudni, mennyiben befolyásolja ez a Fehérvár augusztus 21-re tervezett felkészülési mérkőzését, de minden bizonnyal új ellenfél után kell majd nézniük Rob Pallinéknak, ha a döntés nyomán az eddig jelentős játékerőt képviselő csapat várhatóan szétszéled.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum