

A Jegesmedvék még egyeztetnek a DVTK-val
Ez egy hosszabb folyamat részállomása, mondta Egri Gergely, a miskolci jégkorong-egyesület menedzsere az icehockey.hu-nak.
Mint a sportvezető elmondta, a DVTK-val kialakított együttműködés két részből áll. “Egyrészt a Borsod Invest Kft ? a DVTK tulajdonosa ? szponzorációs szerződést is kötött a Jegesmedvék felnőtt csapatát működtető kft.-vel, másrészt pedig ugyanitt tulajdonrészt is szerzett. A megállapodás a közös imázs mellett kitér többek közt a különböző marketing, sportszakmai, PR, infrastrukturális együttműködésekre, valamint a felek tapasztalatot cserélnek az utánpótlás programokban folyó munkáról is.”
A szurkolókat kiemelkedően érdeklő szempontokban még mindig nincs végleges álláspont. Az biztos, hogy lesz változás a megjelenésben, de idén még nem a végleges állapot alakul ki. “A Jegesmedve név képvisel egy értéket, egy kultúrát és nem utolsósorban egy közösséget, amelyet nem lehet és nem is akarunk egyik pillanatról a másikba beolvasztani a DVTK-ba. Nagyon örülünk, hogy ehhez a családhoz tartozhatunk, de a tulajdonosokkal nagy egyetértésben továbbra is Jegesmedvék szeretnénk lenni és maradunk is. Hogy ez rövid távon mennyire fogja a mi megjelenésünket átalakítani, vagyis hogy jövőre milyen mezben fog kifutni a csapat, arról még folynak az egyeztetések.”
Mint Egri Gergely szavaiból kiderül, az együttműködésnek előbb-utóbb az utánpótlás számára is lesznek pozitív hozadékai, de az első évben csak a profi csapatot érintik a változások.
Az EBEL U18-ban a Miskolc, az U20-ban a Debrecen adja a közös csapat vezetőedzőjét. Az ifiknél tehát a korábbi NHL-es játékos, Jason Morgan irányítja majd a szakmai munkát, míg a junioroknál Láda Péter csatlakozik majd miskolci oldalról trénerként a DHK által delegált vezetőedzőhöz.
Fotó: Mudra László (jegkorongblog.hu)
További cikkek
- DEAC–FTC-Telekom 0-4
- FEHA19–DVTK Jegesmedvék 2-4
- UTE–Dunaújvárosi Acélbikák 3-6
- Revansért utaznak a Jegesmedvék Székesfehérvárra
- Mozer korongszerzése győztes gólt hozott
- Az ellenfél megérdemelt volna legalább egy pontot
- Dunaújvárosi Acélbikák–BJAHC 2-4
- Seregély jó ütemben érkezett a debreceni kapu elé
- Így döntötte el Brady a derbit