Az FTC-től igazoltak az Acélbikák

   

Revák Zoltán 8 év után tér haza Dunaújvárosba.

A Ferencváros 31 éves játékosa a DAB hatodik nyári igazolása. Az év inline-játékosa nem csak játékosként, hanem a juniorcsapat másodedzőjeként is számítanak rá. “Amikor elmentem, nem gondoltam volna, hogy én még egyszer fogok itt játszani, de megkaptam a lehetőséget, aminek nagyon örülök, s őszintén köszönöm is. Főleg azért, mert nem csak játékosként kell majd segítenem a fiatalabbak fejlődését és munkáját, hanem a junior csapat másodedzőjeként is dolgozom majd. Ez számomra is remek fejlődési lehetőséget jelent, hiszen egy kanadai szakembertől tudok majd én is tanulni, s az ő munkáját fogom segíteni a pályán és azon kívül is.”

Revak Zoltan FTC 2014_15

Fotó: Mudra László (jegkorongblog.hu)

Játékosmozgások a MOL Ligában és a Fehérvár EBEL-csapatánál a 2015/16-os szezon előtt:

Ahogy mindig jelezni szoktuk, ha valahonnan még nincs publikus információ, amit feltüntethetünk a táblázatban, az nem azt jelenti, hogy annál a klubnál nem történik semmi. Igyekszünk minden klubtól minél több információt begyűjteni a következő napokban is, de nyilvánvalóan tárgyalási időszakban csak a már aláírt szerződések után nyilatkoznak a csapatok, pletykákkal pedig továbbra sem foglalkozunk. Az alábbi gyűjtés folyamatosan frissül. A maradt, érkezett, távozott mezőbe csak a klubok által megerősített információk kerülnek.

BRA mez

ASC Corona Brassó:

Maradt:
Mihály Árpád
Zsók Levente

Tárgyalás alatt:
Roberto Gliga

Érkezett:
Bíró Ottó (HSC Csíkszereda)
Bíró Gergő (HSC Csíkszereda)
Bíró Mátyás (HSC Csíkszereda)
Tranca Dániel (HSC Csíkszereda)
Keresztes Ottó (vezetőedző, LA Stars, AUT-U18)

Távozott:
Antal Zsombor (HSC)
Bálint Zsolt
Patrik Polc (SVK)
Richard Filip (SVK)
Juhamatti Hietamaki (FIN)
Jaroslav Obsut (SVK)
Peter Klouda (SVK)
Martin Saluga (SVK)
Jerry Andersson (SWE, vezetőedző)

DAB mez

Dunaújvárosi Acélbikák:

Maradt:
Hajek Márk

Dörök Bence
Hruby Gellért
Léránt René
Mestyán István

Magosi Erik
Peterdi Imre
Szepessy Bálint
Szepessy Máté

Tárgyalás alatt:

Érkezett:
Duschek Dávid (Miskolc)
Borbás Gergely (Tisza Volán, SRB-1.)
Dorner Benjámin (KMH, OB III.)
Ódry Tamás (Tisza Volán, SRB-1.)
Sijka Dusan (Debrecen)
Lee Gilbert (CAN, vezetőedző)
Revák Zoltán (Ferencváros)

Távozott:
Marc Lefebvre (CAN, vezetőedző) (Dundee Stars, GBR-1.)
Gröschl Tamás (UTE)
Galanisz Nikandrosz (Miskolc)
Pavuk Attila (Miskolc)
Somogyi Balázs (Miskolc)
Szappanos Dávid (MAC)
Pozsgai Tamás (MAC)
Kovács Viktor László (FTC)
Janis Kalnins (LAT) (Fehérvár, MOL Liga)

MIS mez

Miskolci Jegesmedvék:

Maradt:
Keegan Dansereau
Kalvin Sagert
Gőz Balázs
Vojtkó Mátyás
Hajós Roland
Tóth Adrián
Láda Balázs
Miskolczi Márk
Jesse Dudas
Popovics Patrik
Ritó László
Szilágyi Levente

Tárgyalás alatt:

Érkezett:
Galanisz Nikandrosz (DAB)
Pavuk Attila (DAB)
Somogyi Balázs (DAB)
Jon Booras (USA) (Tulsa Oilesr, ECHL)
Justin Cseter (Huntsville Havoc, SPHL)
Mayer Péter (vezetőedző, eddig szakmai igazgató volt)
Mark Guggenberger (USA) (Fort Wayne Komets, ECHL)
Jarkko Leppanen (FIN) (SHK 37 Piestany, SVK)

Távozott:
Conor O'Donnell (CAN) (Lyon, FRA-1.)
Duschek Dávid (DAB)
Majoross Gergely (vezetőedző, MAC)
Bálizs Bence (MAC)
Nagy Krisztián (MAC)
Fliszár Zalán (FTC)
Láda Péter (edzőként folytatja a klubnál)
Dósa Krisztián (?)
Zach Cohen (CAN) (?)
Becze Tihamér (?)
Budai Roland (abbahagyta)
Roczanov Dezső (MAC)

HSC mez

HSC Csíkszereda:

Maradt:
Ruczuj Gellért
Ilyés Norbert

Bors Huba
Gecse Hugó
Salló Alpár
Papp Szabolcs

Bíró Tamás
Farkas Tamás
Geréb István
Mihály Ede
Moldován Ervin
Molnár Zoltán
Molnár Zsombor
Rokaly Norbert

Tárgyalás alatt:

Érkezett:
Sofron Ádám (Fehérvár-U20)
Okos Csanád (Debrecen)
Onodi Ottó (Dunarea Galati, ROM-1.)
Antal Zsombor (Brassó)
Martin Raitums (LAT) (EHC Lustenau, AUT-2.)
Orbán Szilárd (Miskolc, U20)

Távozott:
Bíró Ottó (Brassó)
Bíró Gergő (Brassó)
Bíró Mátyás (Brassó)
Tranca Dániel (Brassó)
Nagy István Dunarea Galati (ROM-1.)

FTC mez 3

Ferencváros:

Maradt:
Budai Krisztián
Soós László
Mach Márton
Farkas Lőrinc Simon
Németh Péter
Lévai Máté
Papp Csaba
Hardi Richárd
Dubek Vladimir
Géczi Gergely

Tárgyalás alatt:
Rafaj Attila
Miloslav Guren
Galló Illés

Érkezett:
Greg Lindqvist (SWE, vezetőedző)
Fekti Ádám (UTE)
Kovács Viktor László (DAB)
Fliszár Zalán (Miskolc)
Pál Zsombor (Progym, ROM-1)

Távozott:
Kiss Ákos (UTE)
Hegyi Ádám (UTE)
Revák Zoltán (DAB)
Ales Cerny ?
Robert Marton ?

UTE mez

UTE:

Maradt:
Pleszkán József
Ales Sila (SLO)
Szabó Gergely

Garbacz Ádám
Hodos Detre
Kiss Dániel
Victor Axelsson Lindgren (SWE)
Pichler Ádám
Sommer Tamás
Zalavári Bence

Csányi Karol
Dömötör Róbert
Egyed Márk
Teemu Elomo (FIN)
Gágyor Péter
Jozef Mihálik (SVK)
Szűcs István
Turbucz Martin
Virág Tamás

Szilassy Zoltán vezetőedző

Tárgyalás alatt:
Miroslav Durák (SVK)

Érkezett:
Nemes Benjámin (Fehérvár, EBEL)
Kiss Ákos (FTC)
Hegyi Ádám (FTC)
Gröschl Tamás (Dab.Docler)
Peter Huba (Érsekújvár)

Távozott:
Jussi Tapio (FIN) (CS, Nowy Targ, POL-1.)
Ágoston Olivér ?
Maklári Erik visszavonult
Hegyi Ádám Zoltán (Fehérvár, MOL Liga)
Fekti Ádám (FTC)

DHK mez

Debreceni HK:

Maradt:
Berta Ákos
Ladányi Balázs
Vaszjunyin Artyom

Tárgyalás alatt:

Érkezett:

Távozott:
Okos Csanád (HSC)
Jevgenyij Muhin vezetőedző (Avangard Omszk, KHL)
Sijka Dusan (DAB)

A Fehérvár AV19 hokicsapat csapatfotózása.

Fehérvár AV19:

Maradt:
Frank Banham
Andrew Sarauer
Kevin Wehrs (USA)
Hetényi Zoltán
Rajna Miklós
Varga Arnold
Kovács Csaba
Arany Máté
Hamvai Szilárd
Kocsis Ferenc
Korbuly Gergely
Kornakker Dániel
Pillók Martin
Reisz Áron
Reiter Attila
Sárpátki Tamás
Szabó Dániel
Szabó Krisztián
Szaller Márk
Vincze Péter
Benk András
Pados László
Kóger Dániel
Szirányi Bence
Bartalis István

Tárgyalás alatt:

Érkezett:
Chris Francis (CAN) (Alaska Aces, ECHL) 3 hónapos próbajáték
Chris Bodo (CAN) (Mercyhurst University, NCAA) MOL Liga-kerethez
Brance Orban (CAN) (Kallinge/Ronneby, SWE-3.) MOL Liga-kerethez
Judd Blackwater (CAN) (Ontario Reign, ECHL)
Hegyi Ádám Zoltán (UTE) MOL Liga-kerethez
Brendan Connolly (CAN) (Alaska Aces, ECHL)
Janis Kalnins (LAT) (Dab.Docler) MOL Liga-kerethez
Nagy Gergő (Kalamazoo Wings, ECHL)

Távozott:
Christian Engstrand (SWE) (Blues, FIN-1.)
Michael Boivin (CAN)
Johan Ejdepalm (SWE)
Brandon Marino (USA)
Magosi Bálint (Briancon, FRA-1.)
Nemes Benjámin (UTE)
Tokaji Viktor (MAC)
Erdély Csanád (Sioux Falls Stampede, USHL)
Németh Attila (MAC)

MAC mez

MAC Budapest:

Maradt:
Arany Gergely
Terbócs István

Tárgyalás alatt:

Érkezett:
Bálizs Bence (Miskolc)
Nagy Krisztián (Miskolc)
Szappanos Dávid (DAB)
Pozsgai Tamás (DAB)
Tokaji Viktor (Fehérvár, EBEL)
Majoross Gergely (vezetőedző, Miskolc)
Németh Attila (Fehérvár)
Roczanov Dezső (Miskolc)
Niko Saarenpaa (FIN) (Hokki, FIN-2.)

Távozott:

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
szeptember 17., vasárnap
ROM 10:30 SCCSPO 18-0VÉGE
EWHL 12:15 MEMKMH 3-4 HVÉGE
EBYSL 13:40 AVSVSV 5-0VÉGE
EBYSL 14:00 ETOSLL 5-3VÉGE
U20 16:00 MISVAS 1-3VÉGE
EBEL 17:45 AVSZNO 1-2VÉGE
EL 18:00 FTCDAB 5-1VÉGE
EL 18:30 UTEMAC 1-5VÉGE
szeptember 18., hétfő
U18 14:35 GEPSCC 0-0 VVÉGE
EL 20:00 MISVC2 7-1VÉGE
    • M4 SPORT
szeptember 19., kedd
U18 18:40 KMHSCC 0-17VÉGE
U18 19:00 DHKVAS 5-1VÉGE
szeptember 21., csütörtök
U20 12:55 KMHZNO 
U18 14:20 UTESCC 
KHL 15:00 AVGSZK 
    • SPORT 2
U18 16:00 PEFAVS 
U20 17:40 AVSETO 
U20 17:40 VASDHK 
U18 17:45 SZDKMH 
U18 18:00 ZEGMIS 
U20 18:30 UTEMAC 
szeptember 22., péntek
U18 15:40 RBSMAC 
U18 15:40 VSVETO 
U18 16:30 PEFSCC 
EL 17:50 VC2BRA 
EL 18:30 MISSCC 
EL 18:30 TITUTE 
EL 19:00 MACFTC 
U18 19:00 EHLMIS 
U18 19:00 ZASAVS 
szeptember 23., szombat
U18 12:40 VSVMAC 
U18 12:40 ZASETO 
KHL 13:00 BAADMO 
    • SPORT 2
U18 16:00 EHLAVS 
U18 16:00 KACVAS 
U18 16:00 RBSMIS 
ROM 17:30 GALSST 
U18 18:00 VICUTE 
U18 18:55 OHWKMH 
EBEL 19:15 HCIAVS 
szeptember 24., vasárnap
U20   DHKAVS 
U18 09:15 VSVAVS 
U18 09:15 ZASMIS 
ROM 10:30 GALSST 
U20 12:10 KMHVAS 
U18 12:30 EHLMAC 
U18 12:30 RBSETO 
U20 12:40 ZNOUTE 
U20 14:40 MACETO 
EL 17:00 DABVC2 
EL 17:30 TITMIS 
EBEL 18:00 HCBAVS 
EL 18:00 FTCBRA 
EL 18:30 UTESCC 
szeptember 25., hétfő
EL 18:00 DABSCC 
EL 20:00 MACBRA 
    • M4 SPORT
szeptember 27., szerda
MK   KMHVAS 
U20   ETOMIS 
U20   KMHPEF 
MK 18:00 UTEMAC 
MK 18:30 MISFTC 
MK 18:30 TITDAB 
   H I R D E T É S
Partnerünk