Az ötödik hely nem reális

 

Az inline-vb A csoportját Kanada nyerte. A legjobbak közül Szlovénia esett ki, a helyére Horvátország jutott föl.

Hoffmann Attila, vezetőedző: “Izgalmas mérkőzésen vagyunk túl, a csütörtöki meccs után kicsit kielemeztük a lettek játékát, és próbáltunk felkészülni a mérkőzésre, és az osztrákok elleni meccsen mutatott hozzáállást átmenteni erre a mérkőzésre. Ez az első negyedben mutatott játék alapján abszolút sikerült, végig mi irányítottunk és gólokat lőttünk. Utána volt egy kis kihagyás, elkezdtünk kapkodni, és a második negyedtől az ellenfél próbált visszajönni. Ők egyébként nagyon jó képességű, jól korcsolyázó és remek technikai tudású játékosokból álló brigád. Szerencsére minden negatív esetből, ami történt a meccsen, a csapategység föl tudott állítani minket. A kapusteljesítményt is ki kell emelnem, de minden játékos, aki ma játszott, mindent megtett ezért a sikerért, harcolt, önfeláldozó volt. Ami külön öröm, hogy nem egy gyenge csapat ellen sikerült nyernünk, egy döntő színvonalú meccset játszottunk. Ezért az egyik szemem sír, a másik nevet, mert az ötödik hely nem reális, ha nincs a kétmeccses holtpont, akkor meglehetett volna az arany is. Viszont nagyon örülünk, hogy sikerült bennmaradni, és úgy gondolom ezt abszolút meg is érdemeltük. Gratulálok a srácoknak.”

Peterdi Imre, a Lettország elleni mérkőzés legjobb játékosa: “Örülök, hogy sikerült bennmaradnunk, egy élethalál meccs volt. Az elmúlt három-négy napban végre összeálltunk és csapatként tudtunk működni, ha így játszottunk volna végig, bármi lehetett volna. De most már kár mentegetőzni, tanulni kell a hibáinkból és legközelebb, a következő vébén ugyanígy kell csinálni mindent, mint most a végén. A csapategység kicsit megbomlott az első meccs után, mikor megvertük a horvátokat, mindenki kicsit azt hitte, hogy elég lesz kiküldeni a mezt, picit szétestünk, nem tartottuk be a taktikát, és fejetlenség lett az egészből. Erre legközelebb nagyon oda kell figyelni.”

A divízió 1 bronzmérkőzésén Nagy-Britannia 3-2-re legyőzte Argentínát, míg a feljutásról döntő találkozó drámai csatában dőlt el. Horvátország hosszabbításban 5-4-re legyőzte Ausztráliát egy rutinos játékos, az 1997 óta a horvát jégkorong-válogatottat erősítő Igor Jacmenjak találatával.

Az A csoport küzdelmei is véget értek szombaton. A kiesés elkerüléséért Németország és Szlovénia találkozott, ahol 5-4-es német siker született. A 3. helyért rendezett találkozó is szoros csatát hozott, Svédország 5-4-re nyert Szlovákia ellen. A döntőben az egyaránt veretlen Finnország és Kanada mérte össze erejét, az aranyérmet az észak-amerikaiak szerezték meg 4-2-es győzelmükkel.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
szeptember 29., péntek
EL 17:30 SCCGYE 3-6VÉGE
EL 18:30 FHADAB 2-6VÉGE
EL 18:30 MISDEB 5-2VÉGE
EL 18:40 BJAUTE 1-4VÉGE
ICEHL 19:15 VICAVS 5-6 HVÉGE
szeptember 30., szombat
EL 17:30 GYEBRA 3-4VÉGE
ICEHL 17:30 AVSHCI 3-0VÉGE
október 1., vasárnap
EL 14:05 FTCDEB 10-2VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 16:30 BRASCC 3-2VÉGE
EL 17:40 BJAFHA 7-1VÉGE
EL 18:00 DABMIS 3-4 HVÉGE
október 3., kedd
ICEHL 19:15 VSVAVS 
október 4., szerda
MK 18:30 ETOLHL 
MK 19:00 SZGBJA 
MK 19:30 DJAWRM 
október 6., péntek
EL 18:00 DABBRA 
EL 18:30 FTCSCC 
EL 18:30 MISGYE 
ICEHL 19:15 LNZAVS 
Partnerünk
Archívum