Magyarország?Lettország 4-3

   

A magyar inline-válogatott egy drámai végjátékot hozó mérkőzésen megszerezte az 5. helyet és bebiztosította a 2017-es inline-világbajnokságon való részvételét.

A mérkőzésből pont 4 perc telt el, amikor Peterdi éles szögből lövésre szánta el magát, a korong pedig a kapuba került (1-0). A vezető találat után 25 másodperccel Galló Vilmos kétgólosra növelte az előnyt (2-0). A játékrész hátralévő részében és a második negyedben a lettek támadtak többet, sok hibát vétettünk hátul, de Kiss Tamás remekül védett. Egyedül a 15. percben tudta kapott gól nélkül tartani a kapuját, amikor egy kontratámadás során Zeile szépített (2-1).

A harmadik 12 perc kiegyenlített játékot hozott, valamint a meccs első kiállítását, melynek során Magyarország emberelőnybe került. Felálltunk 4 a 3 ellen, járattuk a korongot, de nem használtuk ki a lehetőséget. A kiegészülés után nem sokkal újabb magyar emberelőny jött, viszont egy lett játékos kiugrott, egyik védőnk gáncsolta, büntetőlövés következett. A rávezetésből Kercs egyenlített (2-2). A fennmaradt előnyt nem váltottuk gólra.

A záró játékrész elején nyílt csata zajlott, a 40. percben Kiss Ákos egy magyar lövés után közelről belőtte a korongot (3-2). A gól után magyar emberelőny következett, amit kihagytunk. A hajrában eljött az első magyar kiállítás, a lettek tanácstalannak tűntek 4 a 3 ellen, kivédekeztük. Két és fél perccel a vége előtt Kiss Tamás váratlanul megsérült, Magyarország időt kért, Budai Krisztián érkezett a kapunkba. A lettek lehozták a kapusukat és Galkins bombagóljával egyenlítettek (3-3). Mégsem került sor hosszabbításra, ugyanis 28 másodperccel a vége előtt Peterdi sikerrel fejezett be egy magyar akciót (4- 3). Lettország időt kért, be is talált Budai kapujába, ám kisles miatt érvénytelenítették a gólt. Magyarország 4-3-ra nyert, ezzel megszerezte a divízió 1-es vb  5. helyét és bebiztosította a 2017-es inline-világbajnokságon való részvételét.

Magyarország mérkőzései:

július 5., 14:00 Magyarország?Horvátország 5-1
július 6., 18:00 Magyarország?Ausztrália 2-7
július 7., 14:00 Magyarország?Argentína 3-4 h.u.
július 9., 14:00 Magyarország?Nagy-Britannia 5-7 (negyeddöntő)
július 10., 12:00 Magyarország?Ausztria 7-1 (mérkőzés az 5.-8. helyért)
július 11., 11:00 Magyarország?Lettország 4-3 (mérkőzés az 5. helyért)

A világbajnokság minden mérkőzése megtekinthető ide kattintva.

A 2015-ös tamperei inline vb magyar játékoskerete:

Kapusok: Budai Krisztián, Kiss Tamás

Mezőnyjátékosok: Peterdi Imre, Lencsés Tamás, Kiss Ákos, Feil Arnold, Dömötör Róbert, Revák Zoltán, Sándor Szilárd, Galló Vilmos, Mach Márton, Pál Zoltán, Fekecs Norbert, Bartalis Balázs, Rafaj Attila, Terbócs István

Vezetőedző: Hoffmann Attila
Másodedző-játékos: Peterdi Imre
Csapatvezető: Pap Gábor
Felszerelésmenedzser: Illés Sándor, Marczi Ádám
Orvos: dr. Fohl Bernadette
Gyúró: László Balázs

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
december 6., szerda
AL 19:40 FTCSZG 9-2VÉGE
AL 20:00 VASLHL 4-8VÉGE
december 7., csütörtök
EL 17:30 BRADAB 3-2VÉGE
december 8., péntek
EL 17:30 GYEDAB 3-6VÉGE
EL 18:30 MISDEB 3-4 BVÉGE
EL 18:40 BJAFTC 3-2 HVÉGE
ICEHL 19:15 AVSASI 4-2VÉGE
AL 20:30 LHLOHA 8-4VÉGE
AL 20:45 WRMETO 2-9VÉGE
december 9., szombat
AL 19:00 SZGIKO 2-12VÉGE
AL 19:30 SPCFTC 3-6VÉGE
december 10., vasárnap
ICEHL 16:00 PUSAVS 2-3VÉGE
VB20 16:00 HUNKAZ 2-5VÉGE
    • SPORT 2
EL 16:30 BRAGYE 1-2VÉGE
EL 17:00 UTEDEB ÉLŐ
EL 17:30 SCCDAB ÉLŐ
EL 18:00 MISFTC ÉLŐ
december 11., hétfő
VB20 19:30 HUNAUT 
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum