Hamarosan kezdünk az inline vb-n

   

Első ellenfelünk Horvátország. Jó hír, hogy minden mérkőzés nézhető a hivatalos oldalon.

A magyar görhokiválogatott vasárnap 14 órakor kezdi világbajnoki szereplését a divízió 1-ben. A tamperei vb-n is a korábbi években megfogalmazott célért küzd Hoffmann Attila szövetségi kapitány csapata, a feljutásért. Ez Finnországban sem lesz könnyű, de az első lépést megtehetjük a nyitómeccsen, ahol Horvátország próbálja ezt megakadályozni. A horvátok is jobbára jégkorongozókkal állnak fel, sőt Domen Vedlin személyében egy szlovén válogatott bekk is náluk görhokizik.

A C és D csoportból mindenki bejut a negyeddöntőbe, ahonnan egyenes kieséses rendszerben folynak majd a küzdelmek. A d1 döntőjében győztes csapat feljut az A csoportba, az utolsó három pedig kvalifikációt játszik majd a 2017-es vb-ért. Az elit csoportban ugyanez a lebonyolítás, a 7. helyért lejátszott meccs vesztese egy osztállyal lentebb folytatja jövőre.

A mieink a hét elején két szép győzelemmel hangoltak a tornára, egy cseh első osztályú klubcsapatot győztünk le a Megyeri úton, kétszer is. A csapat csütörtökön utazott Tamperébe, jutott tehát idő az akklimatizálódásra is.

A divízió 1 minden mérkőzését itt nézhetik meg.

A 2015-ös tamperei inline vb magyar játékoskerete:

Kapusok: Budai Krisztián, Kiss Tamás

Mezőnyjátékosok: Peterdi Imre, Lencsés Tamás, Kiss Ákos, Feil Arnold, Dömötör Róbert, Revák Zoltán, Sándor Szilárd, Galló Vilmos, Mach Márton, Pál Zoltán, Fekecs Norbert, Bartalis Balázs, Rafaj Attila, Terbócs István

Vezetőedző: Hoffmann Attila
Másodedző-játékos: Peterdi Imre
Csapatvezető: Pap Gábor
Felszerelésmenedzser: Illés Sándor, Marczi Ádám
Orvos: dr. Fohl Bernadette
Gyúró: László Balázs

Cimkék: ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
október 20., vasárnap
KK 13:30 RIGFTC 5-2VÉGE
ICEHL 15:30 LNZAVS 1-3VÉGE
EL 17:00 UTEBJA 1-3VÉGE
EL 17:30 FHAMIS 4-3 BVÉGE
EL 17:30 GYESCC 3-1VÉGE
KK 17:30 BRAENE 6-3VÉGE
EL 18:30 DEBDAB 7-6 HVÉGE
október 22., kedd
ICEHL 19:15 AVSVSV 2-0VÉGE
október 24., csütörtök
AL 19:40 IKOLHL 2-6VÉGE
október 25., péntek
EL 17:30 BRAUTE 2-1VÉGE
EL 17:30 GYEMIS 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFHA 1-5VÉGE
EL 18:30 DABBJA 2-9VÉGE
EL 18:30 FTCDEB 5-2VÉGE
ICEHL 19:15 KACAVS 0-1VÉGE
október 26., szombat
EL 18:00 ETOWRM 
EL 18:00 OHALHL 
EL 19:00 SZGIKO 
EL 19:00 ZEGSPC 
EL 19:40 FTCVAS 
október 27., vasárnap
EL 14:05 BJAFTC 
    • M4 SPORT+
EL 16:30 BRAFHA 
EL 17:30 GYEUTE 
EL 17:30 SCCMIS 
EL 18:30 DEBDAB