Lemondott menedzseri posztjáról Glen Sather

 

Utóda eddigi helyettese Jeff Gorton lesz, Sather csak az elnöki pozíciót tartja meg. Visszatekintünk másfél évtizedes munkájára.

A jelenleg 71 éves Sather távozásával lezárul egy 15 éves korszak a Rangers életében. A 2000 óta az elnöki és a menedzseri feladatokat is ellátó szakember felállásáról hónapok óta suttogtak. Sather az ezredforduló évében került Edmontonból New Yorkba. Az Oilersnél 1976-ban kezdte el a munkát, ahol edzőként, menedzserként és elnökként tevékenykedve Gretzky és Messier köré igazi dinasztiát épített fel. Hasonló volt a terv New Yorkban is.

Glen-Sather

Ez azonban nem ment könnyen, hiszen az ezredforduló idején a Rangers története egyik legrosszabb korszakát érte. Már három éve nem jutott be a playoffba, ami még további négy szezonon keresztül nem is sikerült neki. Pedig a garnitúra adott volt. Olyan játékosok terelgették a pakkot akkor a Gardenben, mint Leetch, Fleury, Nedved és Messier. Az elkövetkező években hiába igazolt jobbnál-jobb játékosokat, például Lindros, Holik vagy Pavel Bure személyében, az eredmények nem jöttek, még a rájátszást sem érte el a csapat. Akkor még nem volt fizetési sapka, így Sather dollármilliókat szórt ki az ablakon, a Rangers pedig nevetség tárgyává vált az egész ligában. A beceneve akkoriban röviden ennyi volt: Rag$.

Satherről tudni kell, hogy egy dologhoz nagyon nem értett, ez pedig a szabadügynök-piacról való igazolás. Számtalan esetben túlfizetett játékosokat, akiktől később ilyen-olyan módon kénytelen volt megválni, mert az ár/érték arányuk egyáltalán nem volt összhangban. Az első ilyen játékos a már említett Holik volt, akit 2002-ben egy ötéves 45 milliós szerződéssel kínált meg. Két évvel később a cseh centert a Rangers kivásárolta a szerződéséből. Az elmúlt 15 év során ugyanebbe a kategóriába került Kasparaitis, Gomez, Drury, Redden vagy Richards. Utóbbi kettővel olyan rossz kontraktust kötött, hogy szintén ki kellett vásárolni őket a szerződésükből. A rossz szerződések mellé még azt a szentségtörést is elkövette, hogy egy rövid időre azt a Bryan Trottiert tette meg edzőnek, aki az Islanders egykori legendája volt és négy bajnoki címet szerzett a városi rivális tagjaként.

Az igazsághoz ugyanakkor az is hozzá tartozik, hogy Sather jól draftolt és még jobban cserélt. Aprópénzért képest volt sztárokat szerezni, szó szerint lehúzta és lecápázta az ellenfél menedzsereit, így egyensúlyban tudta tartani az játékospiacon elkövetett baklövéseit. Csak néhány példa az általa levezényelt cserékből. Anson Cartert Jaromír Jágrra cserélte el a Washingtonnal, a már említett Gomezt pedig a Montrealra sózta rá, akiért azt a Ryan McDonaght kapta, aki ma a liga egyik legelitebb védője. A közelmúltban megszerezte a Rick Nash, Marty St. Louis párost, akikkel a csapat majdnem felért a csúcsra.

És ezzel elérkeztünk a mához, ami tíz évvel ezelőtt, a lockout idején kezdődött, hét playoffmentes évad után. Az elmaradt szezon gyökeres változott hozott a Rangersnél. Sather szisztematikus építkezésbe kezdett, aminek meg is lett az eredménye. Az utolsó három év lett igazán parádés, hiszen a Rangers két konferenciadöntőt és egy Stanley Kupa-döntőt játszott, szerzett egy alapszakaszelsőséget és a franchise történetének legjobb alapszakasz-szereplését produkálta. Közben felépített egy olyan hátsó alakzatot, amelyhez fogható csak Los Angelesben és Chicagóban található. Ennek ellenére sokan vannak, akik kritizálják. Egyesek szerint túlfizette a hátsó hatost és éppen emiatt nem tudott az idei piachoz érdemben hozzászólni a Rangers. A másik, hogy különböző cserék következtében a Rangers idén nem választhatott az első körben, sőt jövő éves első körös joga sincsen. Ám hiába a kérkedők, az utóbbi évek munkája Sathert igazolja, még akkor is, ha csak hajszállal, de lemaradtak a bajnoki címről.

Az őrségváltás kapcsán persze meg kell, hogy említsük Sather utódját is, Jeff Gortont. 1994-ben kezdte a szakmát Bostonban, és 2006-ban Chiarelli kinevezése előtt néhány hónapig megbízott GM volt. Nem vitás, hogy alaposan benne van a keze abban, hogy 2011-ben és 2013-ban a Bruins döntőzött, sőt előbbit meg is nyerte. Négy hónapos tevékenysége során Raycroftot Raskra cserélte, a drafton megszerezte a Kessel, Lucic, Marchand triót, a játékospiacról pedig szerződtette Savardot és Chárát. Gyakorlatilag lerakta a kupagyőztes csapat magját, majd 2007-ben New Yorkba költözött, ahol szépen végigjárta a ranglétrát, az utóbbi négy évben pedig Sather jobbkezeként dolgozott. Mostantól azonban ő a főnök.

Gorton

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum