A szlovákok számára sikeresen zajlott az NHL-draft

 

A tengerentúli klubok öt szlovák tehetséget draftoltak, viszont a legutóbbi junior vb MVP-jét nem.

Az idei NHL-draft sikeresen zárult a szlovák hoki számára, ugyanis öt szlovák tehetséget is kiválasztottak, míg az előző három évben összesen
draftoltak ugyanennyi szlovák fiatalt. Az idei siker az U20-as vb-n elért eredménynek is köszönhető, ahol a szlovák csapat bronzérmet szerzett. Ezért is váltott ki meglepetést, hogy az U20-as vb hősét, a torna MVP-jének és legjobb kapusának választott Denis Godlát nem draftolták.

A hokejportal.net utána is nézett ennek a témának. Kiderült, hogy az U20-as világbajnokságokon a 2001/02-es szezon óta ítélik oda az MVP-címet és korábban még soha nem fordult elő, hogy az MVP-nek választott hokist ne draftolták volna. Ami az U20-as torna legjobb kapusát illeti, ott is nagyon ritka az ilyen eset, legutóbb a 2009/10-es idényben a svájci Benjamin Conz maradt ki a draftból, azt megelőzően már az 1990-es évek közepéig kellene visszamenni.

Maga Godla úgy reagált a draftra, hogy azt várta, valaki majd kiválasztja. Sokan mondták, hogy harcolni fognak érte, de végül senki sem tudta elszánni magát. A játékosmegfigyelők azt állították, hogy alacsony a 180 centiméteres magasságával, ezért  nem tudja, mi az igazság.

Ebben az a meglepő, hogy  tényleg gond lehet a testmagasságával. Sokan felfigyeltek arra a tendenciára, hogy a hokikapusok egyre magasabbak lesznek. Az NHL-ben és a téli olimpián ma a kapusok átlagosan négy centivel magasabbak, mint 20 évvel ezelőtti kollégáik voltak. A szlovák sportnapilap is megjegyzi, hogy manapság 190 cm feletti kapusokat akarnak, Ján Lasák, a szlovákok világbajnok kapusa pedig hozzátette, valamikor mindenki a pillangó stílust preferálta. Ahogy a hoki felgyorsult, a kapusoknak is gyorsabbaknak és magasabbaknak kellett lenniük. Akik pillangó stílusban védtek, azoknak nagy gondjaik voltak. Most a finn stílus kerül előtérbe, amikor a lövéseket nem fogják, hanem blokkolják. A kanadaiak is hozzájuk járnak tanulni. Hogy az ember az ő stílusukban tudjon védeni, magasnak kell lennie. Lehet, hogy pár év múlva ez újra megváltozik, és a kapusok fürgébbek lesznek.”

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
május 22., hétfő
VB 15:20 CANNOR 2-3 BVÉGE
VB 15:20 DENSWE 1-4VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 AUTHUN 4-3 BVÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 KAZSLO 4-3VÉGE
május 23., kedd
VB 11:20 GERFRA 5-0VÉGE
    • SPORT 2
VB 11:20 SVKNOR 4-1VÉGE
VB 15:20 CANCZE 3-1VÉGE
VB 15:20 SWEUSA 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 FINDEN 7-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SUILAT 3-4 HVÉGE
május 25., csütörtök
VB 15:20 SUIGER 1-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 15:20 USACZE 3-0VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 CANFIN 4-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SWELAT 1-3VÉGE
május 27., szombat
VB 13:20 CANLAT 4-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 17:20 USAGER 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
május 28., vasárnap
VB 14:20 USALAT 3-4 HVÉGE
VB 19:20 CANGER 5-2VÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum