Egyre nagyobbak a kapusok

Az NHL-ben és olimpián szereplő hokikapusok átlagban négy centiméterrel magasabbak, mint húsz évvel ezelőtti kollégáik.

Egy kiváló tanulmány szerint az 1994-es olimpián az átlagmagasság ugyan még csak 181,9 cm volt, de az elődöntőben már nem volt olyan csapat, ahol a vasak közé 183 centit elérő kapus került volna, a legmagasabb a svéd Tommy Salo volt a maga 182 centijével. A pálmát egyébként Roman Turek és Garth Snow vitte, akik éppen 10-zel voltak magasabbak, mint Salo.

Az NHL kapusai között a kilencvenes évek első felében. Két évtizeddel ezelőtt a legjobbak ? úgy mint Mike Richter, Dominik Hasek, John Vanbiesbrouck, Curtis Joseph, Ed Belfour, Chris Osgood és Mike Vernon ? maximum 182 centiig nőttek, de még őket is alulmúlta Arturs Irbe a maga 174 centiméteres magasságával. Az egyetlen cerberus, aki felfelé lógott kifelé ebből a társaságból, Patrick Roy volt, aki 183 centire nőtt.

Manapság ő ezzel már nem vezetne, szimplán átlag alatti lenne, ugyanis a 2013/14-es szezonban az NHL-ben 186,2 centi volt az átlag, míg ugyanez az idei téli olimpián 185,9 cm. Az átlagot ma már Henrik Lundqvist és Jonathan Quick (185 cm) jelenti, de bárhol találunk 1,90-es kapust vagy igazi óriásokat, mint Kari Lehtonen és Ben Bishop, akik két méternél is magasabbra nőttek. Összehasonlításként elég annyit megjegyezni, hogy a húsz évvel ezelőtti olimpián a törpe, az az olasz David Delfino volt, aki mindössze 1,74 magasra nőtt.

Látható tehát, hogy az elmúlt években határozottan feljebb törnek a kapusok, amit Jim Nill, a Dallas managere is megerősített. “A kapusok az elmúlt húsz évben egyre sportosabbak, dinamikusabbak, atletikusabbak lettek, de ezen nem lehet csodálkozni, ez az összes sportágban így van. Régebben nem volt kifejezett kapusalkat, nem úgy, mint most.” Nill tudja, miről beszél, hiszen a a már említett Lehtonen mellett a Stars keretének a tagja Anders Lindback és Jack Campbell is, akik bőven az átlag felett vannak a maguk 198 és 188 centijükkel. Összehasonlításként, a MOL Liga kezdőkapusai átlagban 184 cm felettiek, az EBEL-ben pedig közel egy centivel nagyobbak.

Robert Esche, aki megfordult NHL-es és KHL-es háló előtt is, azt mondta, hogy ez a változás az elmúlt 40 év eredménye, hiszen rengeteget változott a játék képe, irama, sebessége, csökkentek a szerelések és a kapuk méretei. Ezek egysége nemcsak egy új kapusstílus születését eredményezte, hanem egy teljesen új generációt is, amelyik felépítésében már alkalmazkodik az őt körülvevő állapotokhoz. Ez pedig jelen esetben gyorsaságot, súlyt, dinamikát és magasságot jelent, ami miatt egyszerűbben jobbak, mint társaik 20 vagy akár 40 évvel korábban.

Az EBEL-be a KHL-ből hazatérő osztrák Bernd Brückler, aki megfordult az amerikai egyetemi ligákban és más alsóbb osztályokban kapusként, azt mondta, hogy ma már az NHL csapatainál van bizonyos méretbeli szint, amit meg kell ütni. Ha ez nincs meg, akkor el is köszönnek a játékostól, esetleg el sem jut oda. A scoutok is kifejezetten utaznak erre, sőt névtelenül egyik-másik határozottan bevallotta, hogy fel sem kerül a listára olyan név, akinek nincs meg a minimális magassága. De legalábbis biztosan hátrébb szorul.

Hasonló véleményt formált az egykori Vezina-győztes John Vanbiesbrouck és az öt NHL-klubban is megforduló Brian Boucher. Mindkettejük határozott véleménye, hogy ma már nem olyan kapus kell, aki véd és mindent megfog, hanem aki mindent blokkol és semmi nem megy át rajta. Ehhez pedig látni kell a pályán, márpedig jól csak az lát, aki magas. Mert a vizuális előny nagyon sokat jelenthet az alacsonyabb kollégákkal szemben. Egy másik példa és indok az utóbbi időkben meghonosodott rövid oldali letérdelős technika, ahol fontos, a váll elérje a felső vasat, ehhez pedig közel 190 cm-es testalkat szükséges.

Nyilván ez a tendencia nem tarthat örökké, előbb-utóbb be fog állni a végleges méret, nem lesznek kosárlabdázó méretű centerek a kapuban. Mindig lesznek olyanok, akik felfelé vagy lefelé jócskán kilógnak, ám egy dologban biztosak lehetünk, mindig alkalmazkodnak az őket körülvevő körülményekhez.