Radikálisan változhat a tilos felszabadítás az NHL-ben

   

Az ok természetesen a gólok számának növelése.

Az ötletet a korábbi játékvezető, Karry Fraser is támogatja. Az idei szezon 5,03-as meccsenkénti gólátlagot hozott az NHL-ben, a playoff ennél valamivel jobbat 5,32 gól született meccsenként. Ezek a számok azonban még így is messze vannak attól, amit a liga vezetősége elvárna. Évek óta kisebb-nagyobb szabályváltoztatásokkal próbálják növelni a találatok számát. Előbb a kapusfelszerelések méretét csökkentették jelentős mértékben, majd a hibrid icing bevezetésével támogatták az offenzív felfogású csapatokat, most azonban egy ennél is nagyobb horderejű változás léphet életbe. Ronnie Shuker, a The Hockey News és Dave Naylor, a TSN szakírójának ötlete szerint növelni lehetne a gólok számát, ha a túlütés határát a piros vonalról a védekező harmadot jelölő kék vonalig hoznák vissza. Így nem kellene a félpályáig eljuttatni a korongot, hanem elég lenne a saját harmadból kijuttatni.

icing

Milyen hatással lenne ez a játékra? Eddig ha egy csapat korongot vesztett, akkor elég volt a támadóharmad és a félpálya közötti területre koncentrálnia. Kis túlzással, ha mind az öt játékosa ezen a területen tömörült, akkor a támadó csapatnak szinte lehetetlen volt védekezésből felfejlődni támadásba. Az új szabállyal kétszeresére nőne a levédendő terület hossza, nagyobb mélysége lenne a játéktérnek, amit nehezebb a tömörüléses taktikával lefedni. Nagyobb tere nyílna a hosszú átadásoknak, gyorsabbá válna a játék, egyszerűbb lenne váltani védekezés és támadás között, azok a csapatok kerülnének előnybe, amelyek jól bánnak a koronggal, sokat birtokolják a pakkot.

Kris King, az NHL alelnöke lát esélyt a szabálymódosításra: “Rengeteg érdekes GM található az NHL-ben, úgyhogy ez az ötlet talán nem is annyira őrült, mint amennyire elsőre tűnhet.”

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
szeptember 26., kedd
ICEHL 19:15 AVSG99 6-1VÉGE
szeptember 29., péntek
EL 17:30 SCCGYE 3-6VÉGE
EL 18:30 FHADAB 2-6VÉGE
EL 18:30 MISDEB 5-2VÉGE
EL 18:40 BJAUTE 1-4VÉGE
ICEHL 19:15 VICAVS 5-6 HVÉGE
szeptember 30., szombat
EL 17:30 GYEBRA 3-4VÉGE
ICEHL 17:30 AVSHCI 3-0VÉGE
október 1., vasárnap
EL 14:05 FTCDEB INFO
    • M4 SPORT+
EL 16:30 BRASCC INFO
EL 17:40 BJAFHA INFO
EL 18:00 DABMIS INFO
október 3., kedd
ICEHL 19:15 VSVAVS 
október 4., szerda
MK 18:30 ETOLHL 
MK 19:00 SZGBJA 
MK 19:30 DJAWRM 
Partnerünk
Archívum