Június végéig kapott időt a Bolzano

 

Ismerős történet, újra van egy újabb legvégső határidő, mégsem dől el szombaton az olasz EBEL-induló sorsa. Ismét nagy a küzdelem az EBEL-tagság megőrzéséért.

Hosszú hallgatás után nyílt levélben fordult a szurkolókhoz a HC Bolzano elnöke, Dieter Knoll. Ebben árnyalja a klub helyzetét, és elárulja, június 30-áig kell véglegesen jeleznie az EBEL vezetőinek, hogy a dél-tiroli csapat részt tud-e venni a 2015/16-os szezonban az osztrák bázisú jégkorongliga küzdelmeiben. Mint Knoll írja, jelenleg még nincs meg minden feltétel ahhoz, hogy igent mondhassanak, és a következő hét sorsdöntő lesz. Ekkor számos fontos találkozó vár a HCB vezetőire, fontos szponzorjelöltekkel.

Az egyik legfontosabb támogató, Arno Krompatscher, Dél-Tirol első számú vezetője mindenesetre felajánlotta támogatását, és ez minden bizonnyal segíthet abban, hogy könnyebben nyíljanak a pénztárcák. Mint Knoll megígéri, amint lesznek konkrétumok, tájékoztatni fogják a közvéleményt, addig pedig akár a legutolsókig is harcolni fognak, hogy megteremtsék az EBEL-szerepléshez szükséges hátteret. Az e heti hírek szerint mintegy 1 millió euró hiányzik a költségvetésből.

Egy évvel ezelőtt ugyanez a hercehurca gyakorlatilag a szezonkezdetig tartott, de végül tisztességgel lejátszotta a Bolzano a szezont.

Cimkék: , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
október 20., vasárnap
KK 13:30 RIGFTC 5-2VÉGE
ICEHL 15:30 LNZAVS 1-3VÉGE
EL 17:00 UTEBJA 1-3VÉGE
EL 17:30 FHAMIS 4-3 BVÉGE
EL 17:30 GYESCC 3-1VÉGE
KK 17:30 BRAENE 6-3VÉGE
EL 18:30 DEBDAB 7-6 HVÉGE
október 22., kedd
ICEHL 19:15 AVSVSV 2-0VÉGE
október 24., csütörtök
AL 19:40 IKOLHL 2-6VÉGE
október 25., péntek
EL 17:30 BRAUTE 2-1VÉGE
EL 17:30 GYEMIS 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFHA 1-5VÉGE
EL 18:30 DABBJA 2-9VÉGE
EL 18:30 FTCDEB 5-2VÉGE
ICEHL 19:15 KACAVS 0-1VÉGE
október 26., szombat
EL 18:00 ETOWRM 
EL 18:00 OHALHL 
EL 19:00 SZGIKO 
EL 19:00 ZEGSPC 
EL 19:40 FTCVAS 
október 27., vasárnap
EL 14:05 BJAFTC 
    • M4 SPORT+
EL 16:30 BRAFHA 
EL 17:30 GYEUTE 
EL 17:30 SCCMIS 
EL 18:30 DEBDAB