Túl sok a légiós az EBEL-ben

 

Az osztrák jégkorongszövetség közgyűlésén beszélt erről az ÖEHV sportigazgatója.

Az elmúlt hétvégén tartotta évi rendes közgyűlését az osztrák szövetség (ÖEHV). Ezen mások mellett felszólalt a finn sportigazgató, Alpo Suhonen is, és több figyelemre méltó észrevételt tett. Nézeteivel bizonyára lehet vitatkozni, de az kétségtelen, hogy személyében az ÖEHV-nek olyan szakmai vezetője van, akinek víziói vannak, aki képes kezdeményező lenni a szakmai vitákban, felvetéseivel megfelelő vitaalapot szolgáltatva.

A finn szakember örömét fejezte ki, hogy az U20-as válogatott egyre jobb teljesítménnyel gyökeret verni látszik a második vonalban, az ifik pedig feljutottak oda. A cél mindkét korosztály esetében az elit. Mint Suhonen kifejtette, a sikerek kulcsa a jó együttműködés az ÖEHV, az EBEL, a tartományi szövetségek és a klubok között. Mint ismeretes, ehhez az ÖEHV és az EBEL létrehozta az Austrian Hockey Board nevű egyeztető fórumot, ahol közösen döntenek a célokról és az ahhoz vezető eszközökről, amelyet aztán mindenki a saját területén átültet a gyakorlatba is. Az osztrák jégkorong identitása nem meghatározott, mondta a sportigazgató. Véleménye szerint mindenek előtt a menedzsment, a vezetői képességek, az edzőkkel és a játékosokkal szemben támasztott elvárások területén van szükség modernizációra és professzionalizálódásra. A hazai játékosok és edzők értéke több mint kérdéses az osztrák jégkorongon belül. Nem állunk messze az igazságtól, ha itt megjegyezzük, hasonlót Magyarországon is tapasztalni.

VICRBS

Az IIHF évente négy nemzetközi szünetet ad a válogatottak felkészítésére ? mondja a finn ?, ebből Ausztria mégis csak kettőt használ ki általában, pedig mind a négyre szükség lenne. A jégkorong mára egész éves, tehát 12 hónapon át művelt sportággá vált, ebben a fejlett nemzetek fényévekkel járnak Ausztria előtt.

Suhonen nem bánt kesztyűs kézzel az EBEL-lel sem. “Az EBEL manapság egy külföldi liga, amelyben osztrák játékosok is vannak, leginkább kiegészítő szerepkörben ? mondta. ? Fel kell tenni a kérdést: mi mozgat egy külföldi játékost vagy külföldi edzőt, amikor Ausztriába szerződik? Vajon az osztrák hokit akarja fejleszteni? Vajon szeretné, ha az osztrák játékosok más szintre kerülnének? Vajon száz százalékot, teljes erejét adja ahhoz, hogy általa az osztrák jégkorong, az osztrák edzők és játékosok fejlődjenek, vagy más elképzelései vannak? A lehető legsürgősebben dönteni kell, hogy viszonyuljunk a külföldi játékosokhoz. Öt éven belül le kell csökkenteni a maximális számukat csapatonkénti 6-8 főre, tíz éven belül pedig 4-6 főre.”

Suhonen tervét nem lesz könnyű keresztülvinni, ez a lépés ugyanis az EBEL színvonalát jelentős mértékben csökkentené, és a ligavezetés szándékai ezzel szöges ellentétben állnak. Tegyük hozzá, szerencsére ez a probléma nem érinti a magyar EBEL-csapatot, ahol igazából soha nem voltak túlsúlyban a külföldi játékosok, de az utóbbi években tovább csökkent a létszámuk.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
december 5., kedd
ICEHL 19:15 AVSVOR 5-4VÉGE
AL 21:00 IKOWRM 4-1VÉGE
december 6., szerda
AL 19:40 FTCSZG 9-2VÉGE
AL 20:00 VASLHL 4-8VÉGE
december 7., csütörtök
EL 17:30 BRADAB 3-2VÉGE
december 8., péntek
EL 17:30 GYEDAB 3-6VÉGE
EL 18:30 MISDEB 3-4 BVÉGE
EL 18:40 BJAFTC 3-2 HVÉGE
ICEHL 19:15 AVSASI 4-2VÉGE
AL 20:30 LHLOHA INFO
AL 20:45 WRMETO INFO
december 9., szombat
AL   DBFASP 
AL 19:00 SZGIKO 
AL 19:30 SPCFTC 
december 10., vasárnap
ICEHL 16:00 PUSAVS 
VB20 16:00 HUNKAZ 
EL 16:30 BRAGYE 
EL 17:00 UTEDEB 
EL 17:30 SCCDAB 
EL 18:00 MISFTC 
december 11., hétfő
VB20 19:30 HUNAUT 
Partnerünk
Archívum