

Axel Holmströmöt leigazolta a Red Wings
A 18 éves svéd szupertehetség megbízható pletykák szerint aláírt az autóvárosi csapathoz, a bemutatkozására ugyanakkor még várni kell.
Axel Holmström nem akármilyen teljesítménnyel büszkélkedhet idén, hiszen nem csak 18 évesen első teljes szezonját játszotta a svéd elitligában, de a rájátszás 15 meccsén 18 pontot szerzett, amivel megdöntötte a legfiatalabban elkövetett ponthalmozás korábbi rekordját, amely nem kisebb személyiségekhez fűződtek, mint a Sedin ikrek, akik 2000-ben 14 pontot produkáltak. Igaz, nekik ehhez 13 meccs is elég volt, viszont két évvel idősebbek voltak, mint most Holmström. Mindhármukban közös ugyanakkor, hogy mindez csak az ezüstéremhez volt elég.
Nem volt kérdés tehát, hogy a fiatal tehetség NHL-es bemutatkozása csak idő kérdése, a legesélyesebb jelölt végig az erős svéd kapcsolatokkal rendelkező Detroit volt. Korábban azonban az a hír járta, hogy erre a bemutatkozásra még várni kell. A Red Wings európai játékosmegfigyelőinek vezetője, Hakan Andersson legalábbis néhány hete még így nyilatkozott: “Ennek még nem jött el az ideje. Mi soha nem rohanunk a kiszemeltjeinkkel, inkább hagyjuk, hogy fokozatosan másszák meg a fejlődéshez szükséges lépcsőfokokat. Elsőként kezdőnek kell lenniük a saját klubjukban, aztán ott kell alapemberré válniuk, majd jöhet a válogatottság. Ha a nemzeti csapatban is kiemelkedő teljesítményre képesek, akkor elkezdhetünk gondolkodni az NHL-en. Nem mintha nem bíznék benne, de ez lehet egy kivételes sorozat, amibe idény végén került, sokat kell még bizonyítania, mielőtt készen állna az NHL-re.”
Most a Norrans Hockeyblogg értesülései szerint a Detroit mégis behúzta Holmströmöt. Nagy változást azonban ez egyelőre nem jelent a fiatal csatár életében, az Andersson által vázolt játékospolitikának megfelelően, a következő szezont ugyanúgy a Skellefteában tölti majd kölcsönben.
További cikkek
- Quick itt elég lassú volt
- Jesper Bratt-triplával győzött a New Jersey
- Szürreális anaheimi siker vezéráldozattal
- Brock Boeser 4 gólpasszt adott
- Zuccarello még két évre a Minnesotáé
- Hosszabb kihagyás vár Andrej Vasziljevszkijre
- Connor Bedard két gólpasszal debütált az előszezonban
- Bouchard álompasszát McDavid verte be
- Torontóban isszák a legtöbb sört