Paul Bissonnette szárnyai alá vette Kempét

 

Hári János egykori csapattársa a szezon végén került az AHL-es Manchester Monarchs csapatához, ahol az egykori NHL-es verőlegény szélsője lett.

A 18 éves Adrian Kempét 2014-ben a 29. helyen draftolta a Los Angeles Kings. A szokásoknak megfelelően az AHL-es farmcsapatba került. Az észak-amerikai életformához és a játékstílushoz történő alkalmazkodás általában nem problémamentes, így Kempének is jól jött, hogy váratlanul mentorra lelt Bissonnette személyében: “Az első naptól fogva odafigyelt rám. Nagyon vicces fickó, aki rengeteget beszél és nagyon sok mindent tanított nekem a jégpályán kívül is. Szeretek vele lenni.”

kempe

Kempe 2015-ben áprilisában került ki a tengerentúlra, előtte 50 meccsen a Modót segítette, ahol 5 gólt és 12 gólpasszt szerzett. Az AHL alapszakaszában három meccs jutott neki, ezeken pontot nem szerzett. A rájátszásban annál jobban megy neki, 15 mérkőzésen hat gólt és egy gólpasszt szerzett, elévülhetetlen érdemeket szerzett tehát abban, hogy a Monarchs a Calder Kupáért folyó döntőben 3-1-re vezet. Maga Bissonnette viszonylag fiatalon került ki az NHL-ből, de kivételesen őszintén nézett szembe helyzetével, például abban az interjúban, amelyet mi is utánközöltünk, így nem okozott számára nehézséget egy szinttel lejjebb kerülni.

Úgy tűnik, az új kihívások között a bunyó helyére a mentorálás lépett: “Igyekeztem kicsit szárnyaim alá venni őt, megismerni személyesebben is, megmutatni, hogy bár a srácok sokat ugratják és heccelik, ő is ugyanolyan fontos tagja ennek a csapatnak, mint bárki más, aki a szezon eleje óta itt van. Nagyon fontos ez, ha én lennék egy teljesen új környezetben, én is nagyra értékelném, ha valaki segítene nekem. Mindig is szerettem a csapattársaimat és mindig is mindent megtettem azért, hogy jobban érezzék magukat.”

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum