Bissonnette-nek könnyen ment a visszalépés az AHL-be

Az Arizona Coyotes idén 29 éves játékosa az idényt eddig az AHL-ben töltötte, a thescore.com-nak őszintén beszélt a két liga közötti különbségről és a váltás nehézségeiről.

A játékossal, aki a tavaly nyáron alaposan túlpörgetett, viszont éppen ezért az idei nyáron ugyanabban a formában megismételhetetlen ice bucket challenge-ben is letette a névjegyét, készült interjú rövidített változatát közöljük, az eredetit itt találják.

Hat évet töltött az NHL-ben, mentálisan mennyire volt nehéz az átállás az AHL-re?

Nem volt ez olyan kemény. Izgatott voltam. Természetesen a fizetés nem összehasonlítható, de nekünk nem csak az számít, a rendes jégidő lehetősége miatt azért eléggé izgatottan vártam a szezont. Először Portlandbe mentem, de már a kezdet kezdetén sem éreztem kényelmesen ott magam. A fiúk nagyon rendesek voltak, de valami nem működött. Aztán elváltak útjaink és a Manchesternél, a Kings farmcsapatában kötöttem ki, ahol viszont már az első perctől otthon éreztem magam. Remek játékosok, egészen kiváló szakvezetés, első osztályú háttércsapat fogadott. A hokiban a legtöbbet az önbizalom számít, én pedig Manchesterben rengeteg önbizalmat szereztem és sok bizalmat is kaptam.

Mi különbözteti meg az NHL-es játékost az AHL-estől? Többen azt mondják, sebességben nincs igazán nagy differencia, tehát lennie kell valami másnak.

Úgy mondanám, hogy a legnagyobb különbség az NHL és az AHL között a végrehajtásban van, ami különösen igaz az NHL-es csapatok első két sorában játszó csatárokra. Nem kell nagy dolgokra gondolni: palánk melletti játék, passzok, nem jól sikerült passzok utáni korongátvételek. Nagyon sok időt töltök NHL-es meccsek nézésével, akár a kispadról, akár a sajtópáholyból. De minden egyes meccsen lenyűgöznek azok az apró, kicsi részletek, amitől a szupersztárok szupersztárok lesznek. Mintha robotok lennének vagy a csontjaikban lenne ez az egész. Ami a sebességet illeti, az egyetlen dolog, ami valóban gyorsabb, az nem a korcsolyázás, hanem a korongkezelés.

Úgy érzi, méltányosan bántak önnel vagy ha több lehetőséget kapott volna, bizonyíthatta volna, hogy az NHL-ben van a helye?

Hogy kaptam-e elég esélyt? Igen. Nagyon hálás lehetek a lehetőségért, hogy az NHL-ben játszhattam. Igazából én az NHL határán vagyok. Mindig is ott voltam. Don Maloney (a Coyotes general managere) és Dave Tippett (a Coyotes edzője) nagyszerűen bántak velem. Tippett fantasztikus edző. Minden meccset a végsőkig kielemez. Minden olyan helyzetben adott nekem lehetőséget, amiben sikeres lehettem. Vegyük a tavalyi statjaimat például (39 meccs, 2 gól, 6 assziszt, 53 perc büntetés, +6-os mutató ? miklossy). Tudta, mire vagyok képes. Nem bízott rám olyan feladatokat, amelyeket nem tudtam volna megoldani, mindig hozzám hasonló tehetségű játékosokkal kerültem szembe. Soha nem hozott olyan helyzetbe, amelynek a csapat látta volna kárát. Jó volt hozzám. Hogy szerettem volna-e több lehetőséget kapni? Hogyne! De azt hiszem, hogy elsősorban az öltözőben tanúsított pozitív hozzáállásom és az önzetlen, a csapat érdekeit mindig a legfontosabbnak tartó attitűdöm miatt játszhattam közel hat éven át a ligában. És azt gondolom, vissza is fogom magam küzdeni oda. Sosem volt probléma számomra beletenni a munkát, ha arról volt szó.

Mit tanult meg a Twittertől az évek alatt? Lehet, hogy tévedek, de az utóbbi időben mintha kevésbé lenne aktív, mint régen? (Bissonnette egyike volt a liga legkeményebben twitterező játékosainak ? miklossy)

Oh, igen, a Twitter. Nos, az utóbbi időben valóban lassítottam ott a tempón. Azt hiszem, ahogyan idősödsz, úgy egyre kevésbé érdekel, az emberek mit gondolnak rólad. És most nem a negatív reakciókra gondolok, amiket én is kapok. Ebben a szezonban főleg a hokira koncentráltam, ennek is az eredménye ez. Többnyire nincs arra energiám, hogy az emberekkel azon vitatkozzak online, hogy miért és mennyire vagyok szar játékos. De a napi aktualitásokról és a történésekről szóló cikkeket továbbra is nagyon szeretem olvasni. Nemrégiben olvastam egy találó idézetet erre vonatkozóan: “A kokainnal Isten azt akarja üzenni neked, hogy túl sok a pénzed. A Twiterrel pedig azt, hogy túl sok a szabadidőd.”

Ha meg kellene becsülnie, a bunyók hány százalékában vezérli az indulat és hány százalékban a hideg számítás?

Nagyon ritka eset, amikor csak saját magamért bunyózok. Viszont a csapattársaimra nagyon vigyázok. Kevés dolog van, amit szívesebben csinálok, mint kiállni valamelyik csapattársamért. Amikor egyikük megköszöni, hogy közbeléptem, amikor az ellenfél egyik játékosa megpróbált előnyt kovácsolni fizikai fölényéből, az jobb érzés, mint gólt lőni. Úgyhogy én megvédeném a bunyót, ennek igenis helye van ebben a játékban. Az önmagáért való, előre megrendezett bunyókat én is büntetném, de őszintén szólva ki nem állhatom, amikor olyan emberek beszélnek a bunyóról és szorgalmaznak változásokat, akik soha nem érezték át, milyen érzelmeket mozgat meg ez a játék az emberben és akiknek semmilyen tapasztalatuk nincs erről, soha nem kellett bunyózniuk.