Jesse Dudas aláírt a TPS-hez

   

A magyar felmenőkkel rendelkező kiváló hátvéd három hét alatt bebizonyította, helye van a finn élvonalban. Távozik Miskolcról, Magyarországról, és már az NHL-be jutást tűzte ki célul.

“Aláírtam a TPS-hez, megyek a finn első osztályba ? újságolta Jesse Dudas a Jégkorongblognak. ? A célom az, hogy egy nagyon jó szezont produkáljak Finnországban, Turkuban bajnok legyek, és az NHL-be juthassak.” A kőkemény védő már haza is tért, a TPS játékosai jelenleg egyénileg készülnek a szezonra. “Most extra keményen dolgozom itthon Kanadában, remek edzőkkel.”

Akkor ezek szerint jól sikerült a próbajáték, és egy darabig nem látjuk Magyarországon? ? kérdeztük még tőle. “Igen, ebben az évben biztosan nem fogok Magyarországon játszani. A három hét, amit Finnországban töltöttem, nagyszerű élmény volt, szívesen megyek majd vissza. Nagyon jól éreztem magam a MOL Ligában, Miskolc az otthonom Magyarországon, és biztos vagyok benne, hogy ebben a szezonban is jók lesznek. Hallottam hogy bővül a MOL Liga a MAC-cal és a Fehérvárral, és bár nem tudom, Majoross Gergely hol fog kikötni, biztos vagyok benne, hogy ismét nagyon sikeres lesz. Nagyon nehéz volt búcsút mondani Miskolcnak, de ez a játék, a hoki legalább annyira üzlet is, amennyire szórakozás.”

Dudast a szezon után kereste a Fehérvár AV19 is, de a magyar EBEL-csapatnál csak try-out lehetőséget kapott volna, amit ő nem fogadott el, ehelyett belevágott a finn kalandba, s nyert. Dudas a bajnokcsapat második távozója, O’Donnell a héten írt alá a francia élvonalbeli Lyonhoz.

Dudas Miskolc 2014_15

Fotó: Mudra László (jegkorongblog.hu)

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
május 22., hétfő
VB 15:20 CANNOR 2-3 BVÉGE
VB 15:20 DENSWE 1-4VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 AUTHUN 4-3 BVÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 KAZSLO 4-3VÉGE
május 23., kedd
VB 11:20 GERFRA 5-0VÉGE
    • SPORT 2
VB 11:20 SVKNOR 4-1VÉGE
VB 15:20 CANCZE 3-1VÉGE
VB 15:20 SWEUSA 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 FINDEN 7-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SUILAT 3-4 HVÉGE
május 25., csütörtök
VB 15:20 SUIGER 1-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 15:20 USACZE 3-0VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 CANFIN 4-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SWELAT 1-3VÉGE
május 27., szombat
VB 13:20 CANLAT 4-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 17:20 USAGER 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
május 28., vasárnap
VB 14:20 USALAT 3-4 HVÉGE
VB 19:20 CANGER 5-2VÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum