Jesse Dudas Finnországban folytatná

   

Magyarországon visszataláltam a játék szeretetéhez, mondja a turki próbajátékon szereplő hátvéd. Interjúnkból az is kiderül, hogy Frank Banhamhez rokoni kapcsolat fűzi.

Jesse Dudas egy éve érkezett Magyarországra a CHL-ből. A Miskolccal mindent megnyert, ahol elindult, magyar bajnok, Magyar Kupa- és MOL Liga-győztes lett rövid időn belül. A fontos meccseken akár 30 percnél több jégidőt is vállalt. A MOL Ligában 41 mérkőzésen 54 pontot termelt, 17 gólt lőtt. Sokan egyenesnek látták az útját a magyar EBEL-csapatba, de mint interjúnkból kiderül, nem ott folytatja pályafutását.

A 27 éves hátvéd részben magyar származású, nagyapja és családja Budapesten született és nőtt fel, az 1940-es évek elején költözött ki Kanadába. A szezon elején úgy nyilatkozott, hogy nagyon örülne, ha bemutatkozhatnaka magyar válogatottban. A legújabb fejlemények alapján azonban ettől távol kerülhet. Jelenleg ugyanis a TPS Turkunál szerepel próbajátékon, ha beválik a Liiga-csapatnál és odaigazol, akkor nem lesz meg az A csoportos szerepléshez szükséges szolgálati ideje hazánkban. Jesse Dudast Turkuban értük utol, őszintén válaszolt kérdéseinkre.

Ősszel azt mondta, szívesen játszana a magyar válogatottban, ehhez azonban még fél évet el kellene töltenie egy magyarországi csapatban. Most úgy tűnik, mégsem marad. Hogy áll a próbajátéka?

Nagyon szeretnék játszani a magyar válogatottban, de azt is szem előtt kell tartanom, hogy mi a legjobb döntés a karrierem és a családom szempontjából. Jelenleg Finnországban vagyok egy hónapos edzőtáborban, ahol jégen és azon kívül is rengeteget edzek és nagyon élvezem, hogy minden nap egyre jobb és jobb leszek. A finn bajnokság benne van a top 3-ban Európában, és egyelőre nagyon elégedettek a teljesítményemmel itt, én pedig élvezem nagyon a munkát.

Imádtam Miskolcot, a csapattársaimat, akiket már testvéreimnek is hívok. Nem telik el nap, hogy ne beszélnénk, és hiányoznak az emberek, a szurkolók, mindenki. Magyarországon visszataláltam a játék szeretetéhez az elmúlt szezonban, újra imádok játszani, és ezért nagyon hálás vagyok. És nagyon büszke vagyok minden csapattársamra azért, hogy feljutottak az A csoportba a világbajnokságon.

Dudas MIS 2014_15

Fotó: Mudra László (jegkorongblog.hu)

Kapott ajánlatot magyar csapattól, például Székesfehérvárról keresték?

Nem kaptam semmilyen ajánlatot. A Fehérvárral csak beszéltünk egy próbajátékról, de ezzel a lehetőséggel nem fogok élni. Ez nem a csapat, nem az ottani emberek ellen van, egyszerűen személyes, pénzügyi és családi döntés volt. A Fehérvár nem nyert bajnokságot és nem is volt közel ehhez. Természetesen nagyon szeretnék az unokatestvéremmel, Frank Banhammel együtt játszani a válogatottban és klubszinten is, hiszen ez egy nagyon különleges alkalom lehetne a családunknak. Úgy hiszem, az elmúlt szezonban bebizonyítottam a Fehérvárnak, hogy top hátvéd vagyok Magyarországon, de ők másként gondolták. Az a célom, hogy a Turku csapatába bekerülve a Liigában játsszak jövőre.

Azért lehetőségnek megmarad Magyarország?

Ezt az idő eldönti. Ha visszatérek, és újra Magyarországon játszom, akkor az előző szezonbeli edzőmmel, Majoross Gergellyel fogok tartani, bárhol is köt ki. Nagyon jó vele dolgozni, játékosból lett edző, olyan szakember, aki nagyon jó karriert érdemel a pad túloldalán is.

Dudas MOL arany 14_15

Fotó: Bán Olivér

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
február 15., péntek
ELF 17:30 SCCUTE 2-3VÉGE
EXL 17:30 ZILMAC 3-2VÉGE
U18 17:30 ETOSCC 5-6 HVÉGE
EBEL 18:00 AVSKAC 1-4VÉGE
    • DIGI SPORT 2
EXL 18:30 MISNZÁ 1-2 BVÉGE
U20 19:05 KMHSAP 3-2VÉGE
február 16., szombat
U18 12:00 ETOVIC 4-2VÉGE
U18 12:40 DHKKAC 0-5VÉGE
U18 13:20 FTCOKW 0-9VÉGE
U18 15:00 UTEEHC 5-4 BVÉGE
U20 16:20 KMHSAP 2-4VÉGE
U18 17:15 VSVVAS 6-3VÉGE
ELA 17:30 GYETIT 4-2VÉGE
ELA 17:40 VASVC2 2-4VÉGE
U18 17:45 EASMIS 2-6VÉGE
ELA 18:00 DABHKB 4-6VÉGE
február 17., vasárnap
U20 14:00 EASDHK 4-2VÉGE
ELF 16:00 BRASCC 5-2VÉGE
EXL 16:00 POPMIS 2-1VÉGE
U20 17:00 UTEAVS 3-2 HVÉGE
EXL 17:30 MACKOS 3-1VÉGE
    • DIGI SPORT 2
EBEL 18:00 HCBAVS 5-2VÉGE
U20 19:10 MACETO 8-3VÉGE
február 18., hétfő
ELA 18:40 VASHKB INFO
ELF 20:00 FTCDEB INFO
    • M4 SPORT
február 19., kedd
U18 15:35 KMHVAS 
U20 19:00 MACDHK 
február 20., szerda
U18 15:30 DHKAVS 
U18 16:00 MISOKR 
U18 16:30 UTEFTC 
ELA 17:50 VC2GYE 
U18 18:20 KMHETO 
ELA 18:40 HKBTIT 
ELA 18:40 VASDAB 
U20 19:10 UTEDAB 
február 21., csütörtök
U18 15:10 DHKVAS 
U18 17:25 UTEMIS 
ELF 17:30 BRAFTC 
U18 18:40 MACETO 
ELF 19:00 DEBUTE 
U20 19:00 DHKKMM 
február 22., péntek
ELA 17:50 VC2HKB 
EBEL 18:00 AVSVIC 
    • DIGI SPORT 2
ELA 18:00 DABTIT 
ELF 18:00 UTEDEB 
EXL 18:00 ZVOMAC 
EXL 18:30 MISBBY 
ELA 18:40 VASGYE 
U20 19:00 ETOEAS 
Partnerünk