Tanulni is kell, nem elég önmagában a jégkorong

Glen Williamson, a magyar utánpótlás-válogatottak szakmai igazgatója, az U18-as válogatott szövetségi edzője értékelte a 2014/15-ös szezont. Bónuszként a MOL Ligával kapcsolatos fejlesztési ötleteiről is beszélt.

Hogyan tudná összefoglalni az elmúlt szezont, kezdve az U13-U14-es korosztállyal?

Az U13-as korosztályban nagyjából 150 gyerekkel foglalkoztunk ebben az évben, öt tábort rendeztünk, és egy nagy tornával zártunk. Ebben a korosztályban megtanítjuk, hogyan gondolkozzanak, ötleteket adunk és koncepciót, rávilágítunk, milyen képességeket kell fejleszteni. Ez úgymond a bevezető a programba, itt kezdjük el a fejlesztésüket, és a jelek szerint nagyon élvezik a közös munkát. Nagyon szenvedélyesen vetik bele magukat a munkába. Az U14 is kicsit hasonló, oktatásra kiélezett táborokkal, és egy nagy, színvonalas tornával a végén, olyan csapatok ellen, mint Kanada, Oroszország, Finnország, Németország, Csehország. Jelenleg a középmezőnyben vagyunk ebben a korosztályban, és fejlődtünk az elmúlt időszakban, ami a győzelmekben és a szorosabb eredményekből is látszik. Kis ország vagyunk, de ami nagyszerű, hogy a gyerekek őszintén tanulni akarnak, fejlődni, és mindig jobbá válni. Ezeken a tornákon tapasztalják meg először, hogyan kell túlélni a nagy csapatok ellen, és hogyan lehet még jobbnak lenni, hol a cél. Nagyon fontos az iskola is, minden utánpótlás-korosztályban, de már egészen fiatalon meg kell nekik tanítanunk ezt. Próbáljuk őket úgy nevelni, hogy tisztában legyenek vele, az iskolában is teljesíteni kell, a tanulmányaikra is fókuszálniuk kell a jégkorong mellett. A top hokisok, és általában a sikeres emberek, mind jól teljesítenek az iskolában is, és mi is elvárjuk, hogy ne bukdácsoljanak.

Mennyire tudják ezt ellenőrizni?

Igyekszünk folyamatosan ellenőrizni, hogy rendben mennek-e a dolgok, folyamatos a kommunikáció a stáb és a gyerekek között, mindig rákérdezünk erre is. De nagyon lényeges a bizalmi faktor ebben a kérdésben, alapvetően bízunk a játékosokban, abban, hogy őszinték velünk szemben. És ez nem is csak rólunk szól, hiszen ha hazudnak, azzal legfőképpen saját magukat csapják be. Azért helyezzük előtérbe az iskolát, mert úgy gondoljuk, hogy ez alkotja az egyensúlyt a jégkoronggal, és azt szeretnénk, ha okos, értelmes, folyamatos fejlődésre vágyó emberek kerülnének ki a programból, akik az élet összes területén megállják a helyüket.

Fotó: Mudra László (MJSZ)

A felsőbb korosztályokban, a serdülőknél és ifjúságiaknál hogyan értékeli a szezont?

Az U15-ben és U16-ban is számtalan táborunk volt, kombinálva erős nemzetközi tornákkal, számszerűen hárommal. Ezeken a tornákon ebben a szezonban kifejezetten jól szerepeltünk, büszke vagyok a fiúkra, elégedettek lehetünk, sokat dolgoztak, rengeteg energia és munka van ebben az évadban, és ennek látszik az eredménye is. Ennél a korosztálynál is sok játékos fordult meg a programban, és jó látni, hogyan szélesedik a bázis. Nekik már magasabb szinten adtuk át a tudnivalókat az edukációs táborokban.

Az U18-ban ebben a szezonban top nemzetek ellen küzdöttünk. Az előző két szezonban mindkétszer feljutottunk, így most tényleg kiemelkedő csapatokkal kerültünk össze, a világ legjobb 16 csapata között voltunk a világbajnokságon. Hat visszatérő játékosunk volt az előző vb-ről, illetve rengeteg új ember, és én büszke vagyok rájuk, arra, ahogy küzdöttek, ahogy játszottak Debrecenben. Egyszerű a helyzet, ez a csapat nem volt divízió 1/A szinten. De továbbra is úgy gondolom, hogy ha versenyben akarsz lenni, versenybe akarsz kerülni a nagyokkal, annak az egyetlen módja, ha a lehető legtöbb tétmeccset játszod velük, és beleállsz a harcba, még ha elsőre ez nagy falat neked, akkor is. A játékosok rengeteget tanultak ebből a szezonból, sokkal pontosabb képük van most már arról, hogy az elithoki-országokban hogyan jégkorongoznak, és látták, hová kell eljutniuk. Úgy gondolom, már az egy kiváló dolog, hogy ezen a világbajnokságon játszhattunk. Mind a csapatnak, mind a magyar hokinak. Elkezdtünk az utánpótlásban is láthatóbbá válni a világ hokitérképén. És ugyanezt gondolom az U20-asokkal kapcsolatban is, bár ott nem én vagyok már edző. Ilyen a fejlődés, előre lépsz kettőt, aztán visszalépsz egyet, aztán megint előre lépsz. Minden szituációból tanulnunk kell, és ebben az évben is jobbak lettünk, mert új helyzetekben új dolgokat tanultunk meg.

Szóval összességében hasznos évet zártunk a programban, és bár talán sokan csak annyit látnak belőle, hogy két korosztályban kiestünk, ez többről szól. Az egész képet kell nézni, hosszú távon, és az idei tapasztalatok által lesz jövőre még jobb mindkét korosztályunk. A játékosok mellett az edzők is rengeteget dolgoztak, ez utóbbiaknál is látható a fejlődés az elmúlt évekhez képest, egyre magasabb színvonalon végzik a munkájukat. Elég például Majoross Gergelyre, vagy Szilassy Zoltánra gondolnunk, de rengeteg más edzőt is felsorolhatnék. Az oktatási táborokban leadott anyagok világszintűek, a mi prezentációink semmivel nem rosszabbak a kanadaiaknál a táborokban. Lépésenként haladunk előre, ebben a szezonban is megtettük ezt a lépést. Az attitűdöt igyekszünk a programmal megváltoztatni, az egész jégkorongos mentalitást, és úgy látom, hogy a stábok és a játékosok is fantasztikusan dolgoznak, remekül haladnak.

Marad Magyarországon a következő szezonban, folytatja a munkát?

Most hazamegyek, és egy kis időt azzal töltök, hogy rendesen átgondoljam a dolgokat, mindent végig kell rágnom. Imádom Magyarországot, a programot, amit kialakítottunk, ez egy nagy csapat. Nagyon büszke vagyok arra, amit eddig elértünk a programmal, a gyerekekre is, szerintem az, amit csinálunk, segíti a magyar hokit és az országot. Nagyon sok élethez szükséges készséget, képességet fejlesztünk, komplexen tanítjuk a játékosokat, és hiszek benne, hogy így többre vihetik az életben, erősebb, jobb állampolgárokká válnak.

Mire lenne még szükség, hogy további lépéseket lehessen tenni?

Minél több játékosnak kell lehetőséget teremtenünk arra, hogy a lehető legmagasabb szinten játsszon. Ezért fontos, hogy a MOL Liga a két új magyar csapattal bővüljön, mert nagyon sok tehetséges játékosunk van, akik jönnek fel az utánpótlásból. Úgy gondolom, hogy a liga is fejlődik, egyre szervezettebbek, egyre több a jó edző és a jó játékos. Vannak ötleteim, amikkel hatékonyabbá lehetne tenni bizonyos dolgokat. Szerintem hasznos lehetne, ha lecsökkentenék az egy-egy meccsre nevezhető mezőnyjátékosok számát 18 főre, így mindenki tudna játszani. Ugyancsak jó ötletnek tartanám, ha életbe lépne egy szabály, hogy legalább 6 játékosnak U23-asnak kell lennie minden csapatban a meccseken. 18 és 23 éves koruk között a játékosok egyetemre járhatnának a MOL Liga mellett, amire már most is látunk példákat. Utána pedig mindenki eldönthetné, hogy melyik út az övé, az élsport, vagy a civil élet. De mindenképpen fontos, hogy tanultnak, képzettnek is kell lenni, nem elég önmagában a jégkorong. Ezekkel az ötletekkel a csapatok is faraghatnának költségeken. Emellett természetesen meg kell tartani a minőségi légiósokat is a ligában, esetleg 5-re le lehetne csökkenteni a számukat. Lehet, hogy ez kicsit radikálisnak tűnik, de működőképes.

Az U18-as világbajnokság után hosszabb szabadságra ment, és az El Camino zarándokút egy részét teljesítette. Miért ezt választotta kikapcsolódásként?

Először is, a magyar ételek annyira jók, hogy feljött rám jó pár kiló, és szerettem volna formába kerülni. Emellett 15 órákat dolgozom a szezon közben, mindenkit folyamatosan tolok, ösztönzök, motiválok, és egyszerűen nem marad több energiám magamat is nyomni. Kellett a szünet, a kiszakadás. Illetve nagyon szeretem a hátizsákos életérzést is. A jégkorong, amiben dolgozunk, annyira érzelemdús, felfokozott, annyira nagy hévvel rántja be az embert magába, hogy időnként egyszerűen időt kell szakítanunk magunkra, és arra, hogy feltöltődjünk, miközben tisztán végiggondoljuk a dolgokat. Az elmúlt években rengeteg utat tettem, voltam a Himaláján, Ausztráliában, Kanada tájain, rengeteget túráztam hátizsákkal, máskor motorozok, vitorlázok. Ezek azok az elfoglaltságok és időszakok, amiket csak magamért csinálok, ezek egyszerűsítik le az életet. Az El Camino is nagyon vonzott, annyi mindenki járja végig annyiféle okból a világ összes részéből, egyszerűen én is a részesévé akartam válni. Az egészségemért, a lelkemért és csupán az élvezetért, amit ez a kaland nyújt. Nagyon kemény volt, le is adtam néhány kilót, és jobb formába kerültem spirituálisan és testileg is. Mindenkinek ajánlom, sok magyarral is találkoztam. Egy jó barátommal gyalogoltam, aki már kétszer végigcsinálta, ő volt a segítőm, akivel 20 nap alatt összesen 210 kilométert sétáltunk le. Amikor az ember napi 18-25 kilométert gyalogol heteken át, rengeteg ideje van gondolkodni, miközben nézi, ahogy az egyik lába a másik elé kerül, és fordítva, hegyre fel és hegyről le. Fenomenális volt, egy igazi kihívás , ami nagyon élvezhető, éppen ugyanolyan, mint az élet, az, amiért ennyit dolgozunk. Az élet pedig tényleg egy utazás, nem pedig egy állomás.