A Blackhawksnak is megvan a titkos fegyvere

 

A chicagóiak még soha nem játszottak a Lightninggal a rájátszásban, így különös hangsúlyt kap, hogy melyik csapat honnan szerzi az információit a másikról.

Még a döntő első meccse előtt írtunk arról, hogy ilyen körülmények közepette milyen jól jön Jon Cooper vezetőedzőnek, hogy első számú segédje, Rick Bowness volt Vigneault mellett másodedző a Vancouvernél éppen akkor, amikor az legszikrázóbb összecsapásokat vívta a Blackhawksszal. Nos, mint kiderült, Joel Quenneville, Toewsék vezetőedzője sem teljesen fegyvertelen ebben a tekintetben. Sőt, neki még sokkal jobb segítője akadt, a klub általános helyettesének, Stan Bowmannek az édesapja személyében.

Ki lehetne jobb tanácsadó ugyanis, mint a jégkorong és talán az összes sportág egyik legelismertebb edzője. A 81 éves Scotty Bowman vezetőedzőként kilencszeres Stanley Kupa-győztes, négy másik győzelmet a csapatban dolgozó egyéb tisztségeket ellátva tudhat magáénak. Edzőként magasan neki van a legtöbb győzelme az NHL-ben, az alapszakaszban 1244 alkalommal örülhetett, a rájátszásban pedig 223-szor. Jelenleg a Chicagót erősíti, vezető tanácsadóként. A Toronto Sunban csütörtökön megjelent riport szerint teleit általában Sarasotában tölti, egy órára a Lightning arénájától. Csak idén 25 meccsüket látta a helyszínen a 41-ből. A kérdésre, hogy mi a Tampa legnagyobb erőssége, az edzőlegenda így felelt: “A védelmük teljesen alulértékelt. Szerintem ebben fejlődtek a legtöbbet. Yzerman megszerezte Stralmant, Garrisont és Cobournt. A Hedman, Stralman duó egészen kivételes.”

bowman

A két Bowman egészen más karakter. Stan jobb az elemzésekben, míg Scotty Bowman elsősorban a játékosok motiválásához értett. 1996-ban például a Detroit kispadját irányította, amikor a fiataloktól frissen felkerült svéd csatár, Tomas Holmström magasabb mezszámot szeretett volna kapni. Bowman azt mondta neki, hogy 91-esnél nagyobbat nem kaphat, de azt éppen Szergej Fjodorov viselte. Mivel Holmström nem tágított, megkapta a 96-os számot. Nem nagyon értette, így edzője kénytelen volt elmagyarázni neki: “Azért kaptad a 96-os számot, mert ez az az év, amikor kirúgunk és hazaküldünk.” Holmström 12 évet játszott a 96-os mezben, négyszer nyert Stanley Kupát.

Az első meccs után természetesen ő is Teravainenről áradozott: “Látta, ahogy leszedte a tampai játékos (J.T. Brown) ütőjéről a korongot Vermette gólja előtt? Nagyszerű képességek kellenek az ilyesmihez. Engem ez a mozdulat Igor Larionovra emlékeztetett.”

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
szeptember 20., szerda
FELK 17:00 FHADAB 6-4VÉGE
FELK 18:00 MISUTE 2-3VÉGE
FELK 18:30 FTCDEB 3-1VÉGE
szeptember 22., péntek
FELK 18:00 DABFHA 1-2VÉGE
ICEHL 19:15 AVSRBS 1-4VÉGE
szeptember 23., szombat
SZK 18:00 FTCBJA 0-0ÉLŐ
    • M4 SPORT+
szeptember 24., vasárnap
FELK   DEBMIS 
ICEHL 17:30 KACAVS 
Partnerünk
Archívum