A Blackhawks és a Lightning még soha nem találkozott egymással a rájátszásban

Ennek pedig fontos következményei lehetnek a döntőt kísérő óriási taktikai csatában. Erről az nhl.com készített egy kiváló írást, amelyben Dave Farrish osztja meg gondolatait az olvasókkal.

Farrish másodedző volt az Anaheim és a Toronto csapatánál 2005 és 2014 között, előbbivel bajnok lett 2007-ben. Az AHL-ben és alacsonyabb ligákban összesen ezernél is több meccsen dirigált, hátvédként pedig hét szezont húzott le az NHL-ben, melynek során 430 meccsig jutott.

Farrish szerint hiába nézik megfigyelők tucatjai a mérkőzéseket, elvileg tehát Quenneville-nek és Coopernek nem lehetnek titkai egymás előtt, mivel élesben még egyszer sem találkoztak egymással a rájátszásban, ezért olyan mélységben mégsem ismerhetik egymást, mint például a konferenciadöntőbeli ellenfeleikkel. És itt jön a képbe Rick Bowness, Jon Cooper első számú segédje a Lightning kispadján, aki korábban éveket húzott le Vigneault mellet a Vancouvernél, éppen akkor, amikor az a legnagyobb rivalizálás kellős közepén tartott a Blackhawksszal (2009 és 2011 között minden évben összefutottak a rájátszásban, kétszer a Chicago örülhetett). ?Rick rengeteg tapasztalatot szerzett nyugaton a Vancouverrel, eléggé képben lehet a Blackhawksszal kapcsolatban. Biztos vagyok benne, hogy Cooper erősen támaszkodni fog rá ? vélekedett Farrish. ?Eddig is rengeteg apró változás történt a taktikában, de ennél még többre számíthatunk a döntőben, akár az speciális játékot, akár az egyenlő létszám melletti sorok összetételének variálásáról van szó. Érdekes lesz látni, hogy ki kezdi el a kártyákat kevergetni. Erre fejben fel kell készülni, úgy kell kimenni a kispadra, hogy megvan a fejedben az A, a B és a C terv is, attól függően, hogy a másik csapat mit lép.?

A két edző közül Cooper nyúl kevésbé a sorokhoz, bízik abban, hogy elég erősek, az elsőtől az utolsó sorig. Ha azonban Quenneville egyben hagyja a Kane, Toews, Saad első sort, ami az egész döntő egyik legizgalmasabb kérdése, akkor aligha fogja hagyni, hogy Quenneville szabadon ráengedje a Carle, Sustr alkotta harmadik számú bekkpárra. ?Biztosan lesznek keverések, hogy melyik sor melyikkel szemben álljon fel ? mondja erről Farrish. ?Minden meccsnek megvan a ritmusa, ha nem tetszik a sorok párosítása, akkor az egyiket benntarthatod duplázni és máris megszabadultál a kellemetlenségektől. Ezzel ráadásul gyakran össze lehet zavarni az ellenfél edzőjét, aki azzal lesz elfoglalva, hogy valahogy visszarendezze a sorok párosítását. Ezt láthattuk az Anaheim ellen is, amikor a Chicago rögtön az elején megkavarta a sorok párosítását, amitől a hazaiak edzője lépéshátrányba került, összezavarodott és kiesett a meccs ritmusából.?

Visszatérve a Kane, Toews kettősre, Farrish szerint Quenneville a hatodik meccs sikere ellenére, a hetediket külön sorban kezdte a két játékos annak érdekében, hogy a támadópotenciál minél egyenletesebb legyen a sorok között, ám amikor látta, hogy a Ducks hogy áll fel, különös tekintettel Ryan Keslerre, akkor azonnal újra összerakta őket. Farrish szerint az legalább ilyen fontos volt, hogy bár alapvetően az első két bekkpárjában bízott, mindig megtalálta a meccsen azokat a pillanatokat, amikor a Timmonen, Cumiskey, Rundblad hármasból felküldhetett valakit tehermentesíteni a top 4 hátvédeket. A Keith, Seabrook, Hjalmarsson, Oduya négyes mindegyike így is 25 perc fölötti meccsenkénti jégidőt tudhat magáénak, Keith közel 32 percet. Farrish szerint: ?Az egyetlen problémát tényleg csak az jelenti a számukra, amikor tilos felszabadítás miatt nem jöhetnek le a jégről. A csapatnak erre kell figyelnie a legjobban: mindent meg kell tenni, hogy elkerüljék a tilosokat.?

A másik oldalon az egyik legérdekesebb fejlemény Nyikita Neszterov szerepeltetése. A hetedik számú hátvéd bevonása azt is jelenti, hogy 12 csatár helyett 11-gyel állnak fel. Farrish jól ismeri ezt a taktikát, hiszen Randy Carlyle is előszeretettel alkalmazta a Torontónál: ?A mi filozófiánk az volt, hogy összességében sokkal több percet és sokkal több fontos percet tudsz rábízni egy hetedik hátvédre, mint egy 12. csatárra. A hetedik hátvéd gyakran emberelőnyben vagy emberhátrányban játszik. Számomra ezek sokkal fontosabbak, mint azok a percek, amikor a 12. csatár a negyedik sorban pályára léphet. Ráadásul, ha van egy ilyen embered és egy csatárod meccs közben megsérül, akkor pár csere erejéig a hetedik hátvéd is beállhat csatárt játszani.? Nyeszterov esetében ez eddig maximálisan bejött, hiszen a limitált jégidő ellenére az orosz hátvéd 14 meccsen hat ponttal járult hozzá csapata sikeréhez.