Kemppainen is az NHL-ben folytatja

 

Lehet, hogy Finnország nem élte túl a negyeddöntőt a világbajnokságon, játékosai azonban sikeres tornát zártak, hiszen Donskoi után egy másik finn csatárt is NHL-es csapat igazolt le. A 27 éves Kemppainent a Boston Bruins igazolta le.

Don Sweeney, a Bruins új általános menedzsere nem pazarolta az időt, első hivatali napján találkozott Claude Julien vezetőedzővel, majd másnap megtette első lépését a keret megerősítése felé, leigazolta a finn Joonas Kemppainent. A csatár ugyanúgy a Karpat csapatában játszott az elmúlt szezonban, mint a Sharks által a napokban leigazolt Donskoi, igaz, neki a klubjában nem ment annyira a ponttermelés, hiszen 52 alapszakaszmeccsen 11 gólig és 21 gólpasszig jutott. A világbajnokságon azonban kijött a lépés, három góllal és hat assziszttal zárta a nyolc meccset. A csatár 700 ezer dollár értékű szerződést kötött a Bruinsszal, melynek értelmében az AHL-ben is játszatható. A Karpatnek tehát alaposan körbe kell néznie az utánpótlásában, mert csak ezen a héten 81 pont távozott a csapattól.

Sweeney egyébként erős bostoni gyökerekkel rendelkezik, hátvédként ezernél is több meccset játszott a Bocsok színeiben, ezt követően pedig maradt a klubnál, az idei szezon után vette át az általános menedzseri posztot korábbi főnökétől, Peter Chiarellitől. Julien sorsa egyelőre kérdéses, az új GM minden elismerése mellett is azt tudta csak mondani róla: “A klub számára legjobb döntést fogom meghozni, még ha nem is ez lesz a legkönnyebb”.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
május 22., hétfő
VB 15:20 CANNOR 2-3 BVÉGE
VB 15:20 DENSWE 1-4VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 AUTHUN 4-3 BVÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 KAZSLO 4-3VÉGE
május 23., kedd
VB 11:20 GERFRA 5-0VÉGE
    • SPORT 2
VB 11:20 SVKNOR 4-1VÉGE
VB 15:20 CANCZE 3-1VÉGE
VB 15:20 SWEUSA 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 FINDEN 7-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SUILAT 3-4 HVÉGE
május 25., csütörtök
VB 15:20 SUIGER 1-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 15:20 USACZE 3-0VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 CANFIN 4-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SWELAT 1-3VÉGE
május 27., szombat
VB 13:20 CANLAT 4-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 17:20 USAGER 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
május 28., vasárnap
VB 14:20 USALAT 3-4 HVÉGE
VB 19:20 CANGER 5-2VÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum