USA?Csehország 3-0

   

A vb házigazdája hiába lőtt 39-szer kapura a bronzmérkőzésen, mindegyik hazai próbálkozást védte Hellebuyck, így az Egyesült Államok végzett a 3. helyen.

A szombati vesztesek találkozója közepes iramban indult. A csehek játszottak kezdeményezőbben, mégis az Egyesült Államok szerezte meg a vezetést. A 8. percben zavar támadt a cseh védelemben, Pavelec hiába mutatott be egyaránt bravúrt Coyle és Nelson lövésénél, harmadjára már tehetetlen volt Boninóval szemben (1-0). Másfél perccel később teljesen váratlanul kiállították magas bottal való játékért Novotnyt, az emberhátrányban Zatovic kiugrott, de kiszorított helyzete miatt nem tudott lőni. A harmad második felében az USA vezetett több akciót, ami a 19. percben eredményre vezetett, Eichel palánk mellőli lövését a kapu előtt üresen álló Lewis tette be közelről a kapuba (2-0). A játékrész vége előtt három másodperccel emberelőnybe került Csehország, a buli után azonnal lőtt, de Hellebuyck védett.

A második harmad elején szinte azonnal felálltak 5 a 4 ellen a csehek, a legnagyobb lehetőség Vorácek előtt adódott, ám a csapatkapitány nem lőtte be a ziccert. A kiegészülés után a hazaiak nyomtak, a 25. percben az amerikai szövetségi kapitány időt kért. Csehország hiába támadt, Hellebuyck rendre védett, egyszer pedig Kolár kapuvasat lőtt. A 34. percben emberelőnybe kerültek a csehek, Bonino botja eltalálta Koukal arcát, így 2+2 perces büntetést kapott az amerikai játékos. A 4 percnyi emberelőnyben Csehország képtelen volt gólt lőni. A harmad végén fordult a kocka, az USA játszhatott 5 a 4 ellen, Novotny kiütötte ellenfele kezéből a botot. A rengeteg kimaradt cseh lehetőség megbosszulta magát, Bonino góljával kihasználta az előnyt az Egyesült Államok (3-0). A játékrész végén elszabadultak az indulatok, de nem ítéltek kiállítást.

A záró húsz perc is paprikás játékkal indult, a 16. másodpercben Coyle ült ki a büntetőpadra durva játék miatt. Az USA Hellebuyck vezetésévél kivédekezte az emberhátrányt. Csehország hajtott a becsületgól megszerzéséért, a harmadik harmad első 7 percében 8-szor próbálkozott, miközben Pavelecnek nem kellett védenie. A játékrész folytatásában is a csehek támadtak, viszont impotens volt a játékuk, a legvégén egy újabb hazai emberelőny maradt kihasználatlanul. Az Egyesült Államok 3-0-ra nyert, így 2013 után újra megszerezte a bronzérmet. Csehország az elődöntőben és a bronzmeccsen is lőtt gól nélkül maradt.

Hivatalos honlap
Csapatok

Időpont Mérkőzés Eredmény/Televízió
2015. május 1., 16:15 Kanada?Lettország 6-1
2015. május 1., 16:15 USA?Finnország 5-1
2015. május 1., 20:15 Csehország?Svédország 5-6 b.
2015. május 1., 20:15 Oroszország?Norvégia 6-2
2015. május 2., 12:15 Svájc?Ausztria 3-4 b.
2015. május 2., 12:15 Szlovákia?Dánia 4-3 b.
2015. május 2., 16:15 Franciaország?Németország 1-2
2015. május 2., 16:15 Fehéroroszország?Szlovénia 4-2
2015. május 2., 20:15 Lettország?Csehország 2-4
2015. május 2., 20:15 Norvégia?USA 1-2
2015. május 3., 12:15 Ausztria?Svédország 1-6
2015. május 3., 12:15 Oroszország?Szlovénia 5-3
2015. május 3., 16:15 Kanada?Németország 10-0
2015. május 3., 16:15 Fehéroroszország?Szlovákia 1-2 h.
2015. május 3., 20:15 Franciaország?Svájc 1-3
2015. május 3., 20:15 Dánia?Finnország 0-3
2015. május 4., 16:15 Lettország?Svédország 1-8
2015. május 4., 16:15 Oroszország?USA 2-4
2015. május 4., 20:15 Kanada?Csehország 6-3
2015. május 4., 20:15 Norvégia?Finnország 0-5
2015. május 5., 16:15 Svájc?Németország 1-0
2015. május 5., 16:15 Dánia?Fehéroroszország 1-5
2015. május 5., 20:15 Ausztria?Franciaország 0-2
2015. május 5., 20:15 Szlovákia?Szlovénia 3-1
2015. május 6., 16:15 Svájc?Lettország 1-2 h.
2015. május 6., 16:15 Oroszország?Dánia 5-2
2015. május 6., 20:15 Svédország?Kanada 4-6
2015. május 6., 20:15 Szlovákia?Norvégia 2-3
2015. május 7., 16:15 Csehország?Franciaország 5-1
2015. május 7., 16:15 USA?Fehéroroszország 2-5
2015. május 7., 20:15 Svédország?Németország 4-3
2015. május 7., 20:15 Finnország?Szlovénia 4-0
2015. május 8., 16:15 Csehország?Ausztria 4-0
2015. május 8., 16:15 Szlovénia?Norvégia 1-3
2015. május 8., 20:15 Németország?Lettország 2-1
2015. május 8., 20:15 USA?Dánia 1-0
2015. május 9., 12:15 Franciaország?Kanada 3-4
2015. május 9., 12:15 Fehéroroszország?Oroszország 0-7
2015. május 9., 16:15 Ausztria?Lettország 1-2 h.
2015. május 9., 16:15 Finnország?Szlovákia 3-0
2015. május 9., 20:15 Svédország?Svájc 2-1 h.
2015. május 9., 20:15 Dánia?Norvégia 4-1
2015. május 10., 16:15 Németország?Csehország 2-4
2015. május 10., 16:15 Szlovénia?USA  1-3
2015. május 10., 20:15 Svájc?Kanada 2-7
2015. május 10., 20:15 Szlovákia?Oroszország 2-3 h.
2015. május 11., 16:15 Németország?Ausztria 2-3 b.
2015. május 11., 16:15 Finnország?Fehéroroszország 3-2 b.
2015. május 11., 20:15 Svédország?Franciaország 4-2
2015. május 11., 20:15 Szlovénia?Dánia 1-0
2015. május 12., 12:15 Kanada?Ausztria 10-1
2015. május 12., 12:15 Norvégia?Fehéroroszország 2-3
2015. május 12., 16:15 Lettország?Franciaország 2-3 b.
2015. május 12., 16:15 USA?Szlovákia 5-4 b.
2015. május 12., 20:15 Csehország?Svájc 2-1 b.
2015. május 12., 20:15 Finnország?Oroszország 3-2 b.
2015. május 14., 15:15 USA?Svájc 3-1
2015. május 14., 16:15 Kanada?Fehéroroszország 9-0
2015. május 14., 19:15 Svédország?Oroszország 3-5
2015. május 14., 20:15 Finnország?Csehország 3-5
2015. május 16., 15:15 Kanada?Csehország 2-0
2015. május 16., 19:15 USA?Oroszország 0-4
2015. május 17., 16:15 USA?Csehország 3-0
2015. május 17., 20:45 Kanada?Oroszország Sport 1 (élő)

További lehetséges közvetítések:

CT Sport (CZE)
Jednotka/Dvojka (SVK)
ORF Sport +
onhockey.tv
sportlemon.tv

A vb összes hivatalos tv-adója a világon

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum