Komoly csata lesz a bronzért

   

A világbajnokság utolsó napjának első mérkőzésén, negyed öttől, a házigazda Csehország az USA-val játszik a harmadik hely megszerzéséért.

A bronzmeccsek presztízse a jégkorong-világbajnokságokon általában nem az egeket verdeső magasságokban helyezkedik el, ráadásul szükségszerűen két olyan csapat játssza, amelyek a döntő kapujában véreznek el, amit nehéz pszichésen feldolgozni. Az alacsony presztízs egyik legbiztosabb jele, amikor a játékosok a meccs előtti nyilatkozatokban arról kezdenek el beszélni, hogy de igazán mennyire fontos nekik a bronzérem. Nem volt ez másként az USA kapusa, Connor Hellebuyck esetében sem, aki az oroszoktól elszenvedett zakó után így nyilatkozott a világbajnokság honlapján: “Nagyon komolyan fogunk küzdeni a bronzéremért. Minden érem jó érem. Azt szeretnénk, hogy a hazánk büszke legyen ránk, akarjuk azt a bronzot.” Az idei világbajnokság azonban ebben a tekintetben is egy kicsit másnak tűnik, mindkét csapatnak tényleg jó oka van arra, hogy utolsó véréig küzdjön a bronzért.

jagr

Egyrészt, ha eltekintünk a vesztes meccs utáni közvetlen hangulattól, egyik csapatnak sem jelent igazi csalódást a bronzmeccs. Éppen ellenkezőleg, tulajdonképpen nagy sikernek nevezhető, hogy idáig eljutottak, hatványozottan igaz ez az amerikaiakra, de a csehekre is áll, előbbieket 6., utóbbiakat 5. helyen rangsorolták a vb előtt. Csehország ráadásul hazai közönsége előtt játszik. Márpedig a nézőszámrekord miatt különösen fontos, hogy a játékosok az utolsó meccsen is mindent beleadjanak és az aktuálisan elvihető egyetlen típusú éremért megszakadjanak. Harmadik tényezőként ott van Jaromír Jágr, aki Prágában búcsúzhat a nemzeti válogatottól, feltehetően immár véglegesen. A 43 éves ikonnak a csoda nem sikerült, nem tudta döntőbe vezetni csapatát, de ha éremmel tudna búcsúzni, az is nagyon szép befejezés lenne.

Ami a játékot és az esélyeket illeti, tulajdonképpen mindkét csapatnak egyetlen dologban kell javulnia szombathoz képest, az pedig a helyzetek kihasználása. A csehek és az amerikaiak is a győzelemre kevésbé esélyes csapatként ment bele az elődöntőbe, ahol mindketten kiválóan helyt álltak, a győzelemhez azonban az underdog csapatok számára ilyen esetekben elengedhetetlen, hogy könyörtelen százalékkal értékesítsék a kisebb számú helyzeteiket. Ez pedig nem sikerült. Egymás ellen persze egészen más taktikával fognak felállni, mint tették azt szombaton, döntő lesz, hogy a videószobákban mit találnak ki a stábok. Mint ahogy az is döntő lehet, hogy a cseheknek mintegy négy órával több állt rendelkezésre a regenerálódáshoz.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
május 22., hétfő
VB 15:20 CANNOR 2-3 BVÉGE
VB 15:20 DENSWE 1-4VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 AUTHUN 4-3 BVÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 KAZSLO 4-3VÉGE
május 23., kedd
VB 11:20 GERFRA 5-0VÉGE
    • SPORT 2
VB 11:20 SVKNOR 4-1VÉGE
VB 15:20 CANCZE 3-1VÉGE
VB 15:20 SWEUSA 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 FINDEN 7-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SUILAT 3-4 HVÉGE
május 25., csütörtök
VB 15:20 SUIGER 1-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 15:20 USACZE 3-0VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 CANFIN 4-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SWELAT 1-3VÉGE
május 27., szombat
VB 13:20 CANLAT 4-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 17:20 USAGER 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
május 28., vasárnap
VB 14:20 USALAT 3-4 HVÉGE
VB 19:20 CANGER 5-2VÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum