Jöhet a világbajnokság legfontosabb meccse

 

A prágai vb-döntőben a sportág legnagyobb rivalizálása folytatódik, Kanada és Oroszország találkozik. Ovecskinék megállítják minden idők egyik legerősebb kanadai vb-csapatát, vagy Crosbyék 10-ből 10 meccset nyerve lesznek világbajnokok?

A két csapatról nagyjából mindent elmondtunk már az eddigi mérkőzéseik előtti beharangozóban, Kanada formája meggyőzőbb, az elődöntőben mutatott játék is sokkal magabiztosabb volt. Az amerikaiak a létező egyetlen taktikát alkalmazták Malkinékkal szemben, ami sikerrel kecsegtetett: nagyon kemény fizikai hokit játszottak, végig ott voltak a nyakukon és provokálták őket. A taktika tulajdonképpen bejött, az orosz válogatottat sikerült kizökkenteni, kivéve egyetlen, ám annál fontosabb embert: Szergej Bobrovszkijt. A Columbus kapusa elképesztő formában védett, 35 lövést hárított, amelyek jó része az egyre jobban szétzilálódó orosz védelem mellett minőségi kísérlet volt, kimondottan nehéz feladatokkal. Szintén feltűnő volt az oroszok játékában, hogy az első perceket nagyon megnyomták ugyan, ám a harmadok felére az USA általában át tudta venni az irányítást.

crosbyovi

Kanada nehezen lendült bele Csehország ellen, ezt követően azonban ellentmondást nem tűrően darálták be ellenfelüket. Az is igaz ugyanakkor, hogy a csehek be voltak oltva gólszerzés ellen, nem derült ki, hogy mennyire billenthetők meg egy-egy bizonytalanabb helyzetben. Todd McLellan vezetőedző nagyon érdekes nyilatkozatot tett a meccs végén, melynek egyik lényege éppen az volt, hogy azért szerette az elődöntőbeli győzelmet, mert az eddigi sokgólos sikerek után új arcát mutatta a csapat, amelynek játéka elsősorban a védekezésen és a kapusteljesítményen alapult. Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy a kanadai védelemmel a torna eddigi részében sem voltak égbekiáltó gondok, 9 meccsen kapott 14 góljuk átlagban alig marad el a finnek 8 meccsen kapott 12 góljától. Kétségkívül 60 szerzett góljuk látványosabb mutató, annál is inkább, mivel másfélszer annyi, mint amennyit a második helyen álló oroszok lőttek, de a védelem is nagyon rendben van. Eddig a svédek okozták a legnagyobb fejfájást Crosbyéknak, ők négy gólig jutottak, a csehek és a franciák háromig, szintén a csoportkörben. De az egyenes kieséses szakaszban még nem kaptak gólt, ami hihetetlenül komoly eredmény.

ovicrosby

A döntőben komoly egyéniségek is összecsapnak, elég, ha csak Crosbyra és Ovecskinre vagy Malkinra gondolunk. Mindazonáltal többek között éppen azért nézünk fantasztikus meccs elé, mert mindkét csapat kerete annyira erős, hogy a végeredmény nem elsősorban a legnagyobb szupersztárok formáján fog múlni. Persze lehet, hogy éppen ők villannak majd, de ez önmagában kevés lesz a sikerhez. Znarok mester sem véletlenül hagyta érintetlenül a kulcssorokat Ovecskin érkezésének ellenére sem. A hihetetlen energiaszinten játszó csatár Plotnyikov és Tyihonov mellett kapott helyet az amerikaiak ellen, hátha új dimenziót ad az eddig kicsit halványabban játszó csapattársak teljesítményének. Ovecskin becsületére legyen mondva, egy pillanatra sem állt le, a jetlag legkisebb jele nélkül végezte a feladatát hatvan percen keresztül. Crosby, Ovecskin vagy Malkin formájánál is fontosabb lehet azonban, hogy melyik csapatnak sikerül ráerőltetni az akaratát a másikra.

Az oroszok abban nem bízhatnak, mint az USA ellen, hogy a harmadok első felét megnyomva és gyors gólokat szerezve meg tudják zavarni Kanadát. A svédeknek mindez egy teljes harmadon keresztül sikerült, a végén mégis a juharlevelesek örülhettek. Az is döntő lehet, melyik csapat tud a legtovább higgadt és szervezett maradni. Az oroszok újabban egyre jobbak ebben, de még mindig nem közelítik meg az észak-amerikai iskolát. Főleg, ha a játék fizikai elemei kerülnek előtérbe, amit a kanadaiak minden bizonnyal erőltetni is fognak, már csak az amerikaiak példájából okulva is.

Összességében Kanada esélyei valamivel jobbak, azonban a mostani orosz keret is nagyon egyben van, ha valaki képes lehet megállítani minden idők egyik legerősebb kanadai vb-csapatát, akkor az Oroszország lehet. A legutóbbi két vb-döntőjüket az oroszok nyerték, de az olimpiai kudarcok miatt inkább mégis nekik van törleszteni valójuk. És egy Crosby vezette csapatot legyőzni már kellő fajsúlyú pofon lenne Kanadának Moszkvából nézve.

Hivatalos honlap
Csapatok

Időpont Mérkőzés Eredmény/Televízió
2015. május 1., 16:15 Kanada–Lettország 6-1
2015. május 1., 16:15 USA–Finnország 5-1
2015. május 1., 20:15 Csehország–Svédország 5-6 b.
2015. május 1., 20:15 Oroszország–Norvégia 6-2
2015. május 2., 12:15 Svájc–Ausztria 3-4 b.
2015. május 2., 12:15 Szlovákia–Dánia 4-3 b.
2015. május 2., 16:15 Franciaország–Németország 1-2
2015. május 2., 16:15 Fehéroroszország–Szlovénia 4-2
2015. május 2., 20:15 Lettország–Csehország 2-4
2015. május 2., 20:15 Norvégia–USA 1-2
2015. május 3., 12:15 Ausztria–Svédország 1-6
2015. május 3., 12:15 Oroszország–Szlovénia 5-3
2015. május 3., 16:15 Kanada–Németország 10-0
2015. május 3., 16:15 Fehéroroszország–Szlovákia 1-2 h.
2015. május 3., 20:15 Franciaország–Svájc 1-3
2015. május 3., 20:15 Dánia–Finnország 0-3
2015. május 4., 16:15 Lettország–Svédország 1-8
2015. május 4., 16:15 Oroszország–USA 2-4
2015. május 4., 20:15 Kanada–Csehország 6-3
2015. május 4., 20:15 Norvégia–Finnország 0-5
2015. május 5., 16:15 Svájc–Németország 1-0
2015. május 5., 16:15 Dánia–Fehéroroszország 1-5
2015. május 5., 20:15 Ausztria–Franciaország 0-2
2015. május 5., 20:15 Szlovákia–Szlovénia 3-1
2015. május 6., 16:15 Svájc–Lettország 1-2 h.
2015. május 6., 16:15 Oroszország–Dánia 5-2
2015. május 6., 20:15 Svédország–Kanada 4-6
2015. május 6., 20:15 Szlovákia–Norvégia 2-3
2015. május 7., 16:15 Csehország–Franciaország 5-1
2015. május 7., 16:15 USA–Fehéroroszország 2-5
2015. május 7., 20:15 Svédország–Németország 4-3
2015. május 7., 20:15 Finnország–Szlovénia 4-0
2015. május 8., 16:15 Csehország–Ausztria 4-0
2015. május 8., 16:15 Szlovénia–Norvégia 1-3
2015. május 8., 20:15 Németország–Lettország 2-1
2015. május 8., 20:15 USA–Dánia 1-0
2015. május 9., 12:15 Franciaország–Kanada 3-4
2015. május 9., 12:15 Fehéroroszország–Oroszország 0-7
2015. május 9., 16:15 Ausztria–Lettország 1-2 h.
2015. május 9., 16:15 Finnország–Szlovákia 3-0
2015. május 9., 20:15 Svédország–Svájc 2-1 h.
2015. május 9., 20:15 Dánia–Norvégia 4-1
2015. május 10., 16:15 Németország–Csehország 2-4
2015. május 10., 16:15 Szlovénia–USA  1-3
2015. május 10., 20:15 Svájc–Kanada 2-7
2015. május 10., 20:15 Szlovákia–Oroszország 2-3 h.
2015. május 11., 16:15 Németország–Ausztria 2-3 b.
2015. május 11., 16:15 Finnország–Fehéroroszország 3-2 b.
2015. május 11., 20:15 Svédország–Franciaország 4-2
2015. május 11., 20:15 Szlovénia–Dánia 1-0
2015. május 12., 12:15 Kanada–Ausztria 10-1
2015. május 12., 12:15 Norvégia–Fehéroroszország 2-3
2015. május 12., 16:15 Lettország–Franciaország 2-3 b.
2015. május 12., 16:15 USA–Szlovákia 5-4 b.
2015. május 12., 20:15 Csehország–Svájc 2-1 b.
2015. május 12., 20:15 Finnország–Oroszország 3-2 b.
2015. május 14., 15:15 USA–Svájc 3-1
2015. május 14., 16:15 Kanada–Fehéroroszország 9-0
2015. május 14., 19:15 Svédország–Oroszország 3-5
2015. május 14., 20:15 Finnország–Csehország 3-5
2015. május 16., 15:15 Kanada–Csehország 2-0
2015. május 16., 19:15 USA–Oroszország 0-4
2015. május 17., 16:15 USA–Csehország Sport 1 (élő)
2015. május 17., 20:45 Kanada–Oroszország Sport 1 (élő)

További lehetséges közvetítések:

CT Sport (CZE)
Jednotka/Dvojka (SVK)
ORF Sport +
onhockey.tv
sportlemon.tv

A vb összes hivatalos tv-adója a világon

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
január 19., péntek
ROM 17:30 BRAGAL 7-0VÉGE
ROM 17:30 STESCC 5-8VÉGE
január 20., szombat
EWHL 11:25 SAVKMH 3-2VÉGE
U18 11:30 GEPZEG 3-7VÉGE
U18 14:30 KMHMIS 4-5VÉGE
U18 16:15 KACAVS 5-2VÉGE
MK 17:15 MISUTE 4-0VÉGE
    • M4 SPORT
U20 17:15 RBSAVS 5-4VÉGE
ROM 17:30 BRAGAL 10-3VÉGE
ROM 17:30 SCCSST 15-0VÉGE
DEBL 17:45 MARGEP 2-5VÉGE
U18 18:15 UTEOKW 1-0VÉGE
U18 19:10 VASETO 5-6 HVÉGE
EBEL 19:15 RBSAVS 2-0VÉGE
U18 20:00 ZNOMAC 2-1 HVÉGE
január 21., vasárnap
ROM 10:30 SSTSCC 0-24VÉGE
U20 14:15 ZNOAVS 3-6VÉGE
U18 14:20 MISOKW 4-5 HVÉGE
U18 14:30 RBSAVS 8-3VÉGE
U20 15:10 VASHCI 8-1VÉGE
U18 16:00 ETOVSV 2-4VÉGE
EBEL 17:30 DECAVS 3-2 HVÉGE
U20 18:00 RBSMAC 6-3VÉGE
U20 18:40 KMHUTE 3-1VÉGE
január 22., hétfő
EL 17:30 BRAVC2 7-1VÉGE
EL 20:00 TITFTC 5-2VÉGE
    • M4 SPORT
január 23., kedd
VIS 18:00 NITMIS 
    • SPORT 2
január 24., szerda
U18   AVSMAC 
U20   PEFKMH 
EL 18:00 FTCTIT 
EL 18:00 SCCVC2 
U20 19:00 MISDHK 
U18 19:05 EHLKMH 
január 25., csütörtök
U18   MISKMH 
U18   ZEGPEF 
U20 15:45 UTEOHC 
KHL 17:30 DMISBA 
    • SPORT 2
U20 17:40 VASG99 
U18 18:45 UTEVAS 
január 26., péntek
ROM 17:30 PROSTE 
EL 18:00 FTCSCC 
EL 18:00 MACUTE 
EL 18:30 MISDAB 
január 27., szombat
DEBL   KMHGGV 
U18   AVSRBS 
U18   VSVETO 
U18   ZEGGEP 
U20   HDJMAC 
U20   VSVAVS 
U20 12:45 ETODHK 
EWHL 13:00 KMHSAE 
U18 15:50 MACKAC 
EL 18:30 TITBRA 
U18 18:45 UTEMIS 
U18 19:40 VASEHL 
január 28., vasárnap
DEBL   GEPGGV 
U18   OHCMIS 
U20   HDJAVS 
U20   OHCDHK 
U20   VICVAS 
U20   VSVMAC 
U20 11:30 UTEKMH 
EWHL 13:00 KMHSAE 
U18 13:20 MACRBS 
U18 15:20 UTEETO 
U18 16:35 KMHEHL 
EL 18:30 UTEDAB 
EL 19:50 VC2SCC 
január 29., hétfő
EL 18:00 FTCBRA 
EL 20:00 MACMIS 
    • M4 SPORT
január 30., kedd
EL 18:30 TITSCC 
Partnerünk