Eddig elöl nyertük meg a meccseket, a csehek ellen hátul

   

Todd McLellan kanadai szövetségi kapitány ez a fejlemény kimondottan jó jel az oroszok elleni döntő előtt. Négy edzői nyilatkozat a szombati elődöntők után.

Vladimir Ruzicka (szövetségi kapitány, Csehország)
Először is szeretnék gratulálni Kanada válogatottjának a győzelemhez. Nagyon jól kezdtük a meccset, nyomás alá helyeztük az ellenfelet, volt jó néhány nagy helyzetünk, de aztán elkövettünk egy óriási hibát, ami egy gólba került, Kanada pedig megszerezte a vezetést. Onnantól kezdve átvették az irányítást és ők tudtak nyomás alá helyezni minket. A második harmadban mindent megtettünk, mégis ők lőttek gólt, 2-0-tól pedig már csak az eredmény tartása volt a céljuk, elképesztően jól védekezve. A harmadik harmadban Kanada még inkább a védelem megerősítésére és az adódó kontrák értékesítésére koncentrált, szerencsénkre egyet sem tudtak belőni. Köszönettel tartozom a játékosaimnak, megmutatták, hogy van tartásuk és tudnak igazi csapatként játszani.

Todd McLellan (szövetségi kapitány, Kanada)
A csehek úgy kezdtek, ahogyan arra számítottunk, keményen ránk jöttek az első 5-7 percben. Két meccset játszottunk, az első 5 percig tartott, ekkor szerencsénk volt, hogy Mike Smith állt a kapunkban és hatalmas védéseivel lehetővé tette, hogy elkezdhessük a második meccset, ami 55 percen keresztül tartott. Kemény volt ez a meccs is, a csehek olyan erősen játszottak, mint amire számítottunk is tőlük. Mi nem játszottunk elég élesen az elején, talán mert legutóbb nyertünk, így némi időbe telt, míg felvettük a ritmust. Nem sokat volt folyamatos a játék, sok tekintetben inkább az NHL-es meccsekre hasonlított. Amikor beindultunk, volt néhány nagy helyzetünk, és a vezetést is sikerült megszerezni. A harmadik harmadra nem úgy mentünk ki, hogy csak védekezni akarunk, azt gondoltuk, megyünk tovább, ahogy addig is, de aztán mégis sokkal többet kellett védekeznünk. Mindez jó jel lehet a számunkra, eddig gólokat lőve nyertük a meccseket, most védekezéssel és kiváló kapusteljesítménnyel sikerült győznünk.

CANCZE vb

Todd Richards (szövetségi kapitány, USA)
Úgy gondolom, remek mérkőzés volt. Nagyon fontos volt, hogy 0-0-val mentünk ki a harmadik harmadra, ezt követően mindkét csapatnak voltak helyzetei és lehetőségei, ám a kapusok mindkét oldalon kitűnő formában védtek. Gyors, fizikai játékot láthattunk. Természetesen csalódott vagyok a vereség miatt, ugyanakkor nagyon büszke is a csapatomra, hihetetlenül jól játszottunk egy orosz mércével mérve is minden tekintetben erős orosz válogatott ellen.

Oleg Znarok (szövetségi kapitány, Oroszország)
Nagyon kemény mérkőzés volt ez számunkra, az USA válogatottja nagyon jól játszott. Szerencsére végig tudtunk koncentrálni, így a harmadik harmadban három gólt is ütöttünk, majd egy üres kapus találattal lezártuk a mérkőzést. Szerintem igazán jó meccset láthattunk. Ovecskin játékáról mindent elmond, hogy érkezése után nem sokkal fontos gólt lőtt.

Cimkék: , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
november 25., péntek
EL 17:30 BRAFTC 4-3 HVÉGE
EL 17:30 GYEBJA 4-2VÉGE
EL 17:30 SCCUTE 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBDAB 3-2VÉGE
EL 18:30 FHAMIS 3-5VÉGE
ICEHL 19:15 VSVAVS 3-4VÉGE
NL 19:45 AMPBRN 
november 26., szombat
AL 16:00 DBFASP 2-3VÉGE
AL 17:00 FTCSPC 5-2VÉGE
EL 17:30 BRAUTE 7-3VÉGE
EL 17:30 GYEFTC 4-3VÉGE
EL 17:30 SCCBJA 3-2VÉGE
AL 20:30 WRMSZG 7-5VÉGE
AL 21:00 ETOIKO 6-3VÉGE
november 27., vasárnap
EL 14:05 MISDAB INFO
ICEHL 17:30 AVSBOL 
EL 18:30 DEBFHA INFO
november 28., hétfő
EL 17:30 BRABJA 
EL 17:30 GYEUTE 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum