Oroszország?Szlovákia 3-2

   

Szlovákia a túlélésért küzdött Oroszország ellen. Nagyon jó teljesítményt nyújtottak, megtartották az esélyét, hogy beérjék Fehéroroszországot és csoportnegyedikként megküzdhessenek Kanadával az elődöntőbe jutásért.

A szlovák kapuban az eddigi meccsekkel ellentétben Julius Hudácek állt, míg az oroszoknál szokás szerint Bobrovszkij. A mérkőzés első góljának utóbbi volt a tragikus hőse, ugyanis Kopecky éles szögből laposan kapura küldte a korongot, Bobrovszkij úgy gondolta, elég bottal védenie, de a botról látványosan felpattant a korong a hosszú felsőbe (0-1). Oroszország hajtott az egyenlítésért, egyszer 3 az 1 ellen támadhatott, de Panarin a kapusba lőtte a korongot, valamint többször is túljátszották a helyzeteket. A 18. percben Surovy gáncsolta Sirokovot, így a harmad végét emberelőnyben tölthette a címvédő, eredménytelenül.

A második játékrész elején nyomott Oroszország, Szlovákia egy kapusmaszkszereléssel próbált időt nyerni. A folyamatos orosz fölény emberelőnnyé, majd góllá érett. Jurcina szabálytalansága után felállt a címvédő 5 a 4 ellen, az akció végén Mozjakin bevágta a korongot (1-1). Az egyenlítés után is lendületben maradt Oroszország, a 35. percben Kovalcsuk kapuvasat lőtt. A harmad vége felé közeledve a szlovákok egyre több veszélyes ellentámadást vezettek, másfél perccel a dudaszó előtt pedig Tyihonov szabálytalankodott, emberelőnybe került északi szomszédunk.

A záró harmadnak 31 másodpercnyi emberelőnnyel vágott neki Szlovákia. Nem használta ki, egy percen belül pedig Kovalcsuk és Taraszenko megindultak, előbbi elcsalta magával a védőket, utóbbi vezetéshez juttatta Oroszországot (2-1). A 47. percben Malkin lövésénél hatalmasat védett lepkés kesztyűvel Hudácek. Egy perccel később góllal zárult egy szlovák kontra, Libor Hudácek indította Gáboríkot, aki hatalmas erővel belőtte a korongot Bobrovszkij lepkés kesztyűje mellett (2-2). 7 perccel a rendes játékidő vége előtt Vujtek időt kért. Az 56. percben Oroszország elvesztette Csugyinovot, akinek arcát megsértette az egyik szlovák játékos korcsolyája. Nem sokkal később Tatar eldönthette volna a mérkőzést, de Bobrovszkijba lőtte a korongot.

A hosszabbításban a szlovákok kezdtek jobban, mégis az oroszok szereztek gólt. Panarin megindult a saját harmadából, betört a szlovák kapu elé, lőtt, Julius Hudácek botos kesztyűvel nem védhetett. Oroszország 3-2-re nyert, megőrizte csoportgyőzelemre való esélyét, míg Szlovákia még odaérhet a negyeddöntőbe.

Hivatalos honlap
Csapatok

Időpont Mérkőzés Eredmény/Televízió
2015. május 1., 16:15 Kanada?Lettország 6-1
2015. május 1., 16:15 USA?Finnország 5-1
2015. május 1., 20:15 Csehország?Svédország 5-6 b.
2015. május 1., 20:15 Oroszország?Norvégia 6-2
2015. május 2., 12:15 Svájc?Ausztria 3-4 b.
2015. május 2., 12:15 Szlovákia?Dánia 4-3 b.
2015. május 2., 16:15 Franciaország?Németország 1-2
2015. május 2., 16:15 Fehéroroszország?Szlovénia 4-2
2015. május 2., 20:15 Lettország?Csehország 2-4
2015. május 2., 20:15 Norvégia?USA 1-2
2015. május 3., 12:15 Ausztria?Svédország 1-6
2015. május 3., 12:15 Oroszország?Szlovénia 5-3
2015. május 3., 16:15 Kanada?Németország 10-0
2015. május 3., 16:15 Fehéroroszország?Szlovákia 1-2 h.
2015. május 3., 20:15 Franciaország?Svájc 1-3
2015. május 3., 20:15 Dánia?Finnország 0-3
2015. május 4., 16:15 Lettország?Svédország 1-8
2015. május 4., 16:15 Oroszország?USA 2-4
2015. május 4., 20:15 Kanada?Csehország 6-3
2015. május 4., 20:15 Norvégia?Finnország 0-5
2015. május 5., 16:15 Svájc?Németország 1-0
2015. május 5., 16:15 Dánia?Fehéroroszország 1-5
2015. május 5., 20:15 Ausztria?Franciaország 0-2
2015. május 5., 20:15 Szlovákia?Szlovénia 3-1
2015. május 6., 16:15 Svájc?Lettország 1-2 h.
2015. május 6., 16:15 Oroszország?Dánia 5-2
2015. május 6., 20:15 Svédország?Kanada 4-6
2015. május 6., 20:15 Szlovákia?Norvégia 2-3
2015. május 7., 16:15 Csehország?Franciaország 5-1
2015. május 7., 16:15 USA?Fehéroroszország 2-5
2015. május 7., 20:15 Svédország?Németország 4-3
2015. május 7., 20:15 Finnország?Szlovénia 4-0
2015. május 8., 16:15 Csehország?Ausztria 4-0
2015. május 8., 16:15 Szlovénia?Norvégia 1-3
2015. május 8., 20:15 Németország?Lettország 2-1
2015. május 8., 20:15 USA?Dánia 1-0
2015. május 9., 12:15 Franciaország?Kanada 3-4
2015. május 9., 12:15 Fehéroroszország?Oroszország 0-7
2015. május 9., 16:15 Ausztria?Lettország 1-2 h.
2015. május 9., 16:15 Finnország?Szlovákia 3-0
2015. május 9., 20:15 Svédország?Svájc 2-1 h.
2015. május 9., 20:15 Dánia?Norvégia 4-1
2015. május 10., 16:15 Németország?Csehország 2-4
2015. május 10., 16:15 Szlovénia?USA  1-3
2015. május 10., 20:15 Svájc?Kanada
2015. május 10., 20:15 Szlovákia?Oroszország 2-3 h.
2015. május 11., 16:15 Németország?Ausztria Sport 1 (GER)
2015. május 11., 16:15 Finnország?Fehéroroszország Sport 2 (élő)
2015. május 11., 20:15 Svédország?Franciaország Sport 2 (élő)
2015. május 11., 20:15 Szlovénia?Dánia
2015. május 12., 12:15 Kanada?Ausztria Sport 1 (GER)
2015. május 12., 12:15 Norvégia?Fehéroroszország
2015. május 12., 16:15 Lettország?Franciaország
2015. május 12., 16:15 USA?Szlovákia Sport 1 (GER)
2015. május 12., 20:15 Csehország?Svájc Sport 1 (GER)
2015. május 12., 20:15 Finnország?Oroszország Sport 2 (élő)
2015. május 14., 15:15 negyeddöntő
2015. május 14., 16:15 negyeddöntő Sport 2 (élő)
2015. május 14., 19:15 negyeddöntő Sport 2 (élő)
2015. május 14., 20:15 negyeddöntő
2015. május 16., 15:15 elődöntő Sport 2 (élő)
2015. május 16., 19:15 elődöntő Sport 1 (felv.)
2015. május 17., 16:15 bronzmérkőzés Sport 1 (élő)
2015. május 17., 20:45 döntő Sport 1 (élő)

További lehetséges közvetítések:

CT Sport (CZE)
Jednotka/Dvojka (SVK)
ORF Sport +
onhockey.tv
sportlemon.tv

A vb összes hivatalos tv-adója a világon

Cimkék: , ,

Te mit gondolsz?

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
május 18., szombat
VB 12:20 DENSUI 0-8VÉGE
VB 12:20 LATSWE 2-7VÉGE
VB 16:20 CANFIN 5-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 16:20 GERPOL 4-2VÉGE
VB 20:20 CZEGBR 4-1VÉGE
VB 20:20 FRASVK 2-4VÉGE
május 19., vasárnap
VB 16:20 NORAUT 1-4VÉGE
VB 16:20 USAKAZ 10-1VÉGE
VB 20:20 SUICAN 2-3VÉGE
VB 20:20 SVKLAT 2-3 BVÉGE
május 20., hétfő
VB 16:20 GBRNOR 2-5VÉGE
VB 16:20 SWEFRA 3-1VÉGE
VB 20:20 FINDEN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 20:20 KAZPOL 3-1VÉGE
május 21., kedd
VB 12:20 AUTGBR 2-4VÉGE
    • SPORT 1
VB 12:20 FRAGER 3-6VÉGE
VB 16:20 CANCZE 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
VB 16:20 LATUSA 3-6VÉGE
VB 20:20 FINSUI 1-3VÉGE
VB 20:20 SWESVK 6-1VÉGE
    • SPORT 1
május 23., csütörtök
VB 16:20 CANSVK 
    • Sport Tv
VB 16:20 SUIGER 
    • Sport Tv
VB 20:20 SWEFIN 
    • Sport Tv/AMC
VB 20:20 USACZE 
    • Sport Tv/AMC
május 25., szombat
VB 14:20 elődöntő
    • SPORT 2
VB 18:20 elődöntő
    • SPORT 2
május 26., vasárnap
VB 15:20 bronzm.
    • SPORT 2
VB 20:20 döntő
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum