Csehország–Németország 4-2

   

A csehek szeretnek szenvedve nyerni ezen a vb-n, ez ezúttal is sikerült.

Csehország lazán gálázni szeretett volna, Németország viszont megküzdött a negyeddöntőbe jutásért. Ehhez Cortináéknak nyerniük kellett volna, ami azért elég emberes feladat ettől a német csapattól. De ismerve őket nem lehetett semmit biztosra venni. Ennek meg is felelt a meccs képe. Előbb Sofron István sortársa, Pietta, majd Wolf szerzett vezetést a németeknek, de a vb-n első meccsét játszó Vondrka, majd pedig Koukal egyenlített.

A 28. percben szerzett vezetést Csehország, és ezt az állapotot mindvégig megtartotta. Voracek lőtt a végig kiválóan dolgozó német kapus, Pielmeier mellett a kapuba. 2-3-nál sem adta fel a kis csapat, Cortina legényei nagyon becsületesen dolgoztak, nagy helyzetekig jutottak, de gólig nem.

A végére kidomborodott a jelentős különbség, a csehek egy pillanatig nem izgultak az eredmény miatt, már-már felháborítóan magabiztosan viselkedtek. Jellemző akció volt 6-7 perccel a vége előtt, amikor egymás után két kapuvasat lőttek a hazaiak, és még utána is egy percig benntartották a korongot, s a védőket le is cserélték a passzolgatás közben. A végén aztán Jágr gólja tette teljesen rendbe a prágai csodaarénát természetesen megtöltő cseh szurkolók lelki világát. A vége 4-2 lett, így a németek számára nem lesz folytatás a csoportmeccs után, a vb-t gyengén kezdő Svájc viszont bejutott a legjobb nyolc közé.

Hivatalos honlap
Csapatok

Időpont Mérkőzés Eredmény/Televízió
2015. május 1., 16:15 Kanada–Lettország 6-1
2015. május 1., 16:15 USA–Finnország 5-1
2015. május 1., 20:15 Csehország–Svédország 5-6 b.
2015. május 1., 20:15 Oroszország–Norvégia 6-2
2015. május 2., 12:15 Svájc–Ausztria 3-4 b.
2015. május 2., 12:15 Szlovákia–Dánia 4-3 b.
2015. május 2., 16:15 Franciaország–Németország 1-2
2015. május 2., 16:15 Fehéroroszország–Szlovénia 4-2
2015. május 2., 20:15 Lettország–Csehország 2-4
2015. május 2., 20:15 Norvégia–USA 1-2
2015. május 3., 12:15 Ausztria–Svédország 1-6
2015. május 3., 12:15 Oroszország–Szlovénia 5-3
2015. május 3., 16:15 Kanada–Németország 10-0
2015. május 3., 16:15 Fehéroroszország–Szlovákia 1-2 h.
2015. május 3., 20:15 Franciaország–Svájc 1-3
2015. május 3., 20:15 Dánia–Finnország 0-3
2015. május 4., 16:15 Lettország–Svédország 1-8
2015. május 4., 16:15 Oroszország–USA 2-4
2015. május 4., 20:15 Kanada–Csehország 6-3
2015. május 4., 20:15 Norvégia–Finnország 0-5
2015. május 5., 16:15 Svájc–Németország 1-0
2015. május 5., 16:15 Dánia–Fehéroroszország 1-5
2015. május 5., 20:15 Ausztria–Franciaország 0-2
2015. május 5., 20:15 Szlovákia–Szlovénia 3-1
2015. május 6., 16:15 Svájc–Lettország 1-2 h.
2015. május 6., 16:15 Oroszország–Dánia 5-2
2015. május 6., 20:15 Svédország–Kanada 4-6
2015. május 6., 20:15 Szlovákia–Norvégia 2-3
2015. május 7., 16:15 Csehország–Franciaország 5-1
2015. május 7., 16:15 USA–Fehéroroszország 2-5
2015. május 7., 20:15 Svédország–Németország 4-3
2015. május 7., 20:15 Finnország–Szlovénia 4-0
2015. május 8., 16:15 Csehország–Ausztria 4-0
2015. május 8., 16:15 Szlovénia–Norvégia 1-3
2015. május 8., 20:15 Németország–Lettország 2-1
2015. május 8., 20:15 USA–Dánia 1-0
2015. május 9., 12:15 Franciaország–Kanada 3-4
2015. május 9., 12:15 Fehéroroszország–Oroszország 0-7
2015. május 9., 16:15 Ausztria–Lettország 1-2 h.
2015. május 9., 16:15 Finnország–Szlovákia 3-0
2015. május 9., 20:15 Svédország–Svájc 2-1 h.
2015. május 9., 20:15 Dánia–Norvégia 4-1
2015. május 10., 16:15 Németország–Csehország 2-4
2015. május 10., 16:15 Szlovénia–USA 1-3
2015. május 10., 20:15 Svájc–Kanada
2015. május 10., 20:15 Szlovákia–Oroszország Sport 2 (felv. 22:45)
2015. május 11., 16:15 Németország–Ausztria Sport 1 (GER)
2015. május 11., 16:15 Finnország–Fehéroroszország Sport 2 (élő)
2015. május 11., 20:15 Svédország–Franciaország Sport 2 (élő)
2015. május 11., 20:15 Szlovénia–Dánia
2015. május 12., 12:15 Kanada–Ausztria Sport 1 (GER)
2015. május 12., 12:15 Norvégia–Fehéroroszország
2015. május 12., 16:15 Lettország–Franciaország
2015. május 12., 16:15 USA–Szlovákia Sport 1 (GER)
2015. május 12., 20:15 Csehország–Svájc Sport 1 (GER)
2015. május 12., 20:15 Finnország–Oroszország Sport 2 (élő)
2015. május 14., 15:15 negyeddöntő
2015. május 14., 16:15 negyeddöntő Sport 2 (élő)
2015. május 14., 19:15 negyeddöntő Sport 2 (élő)
2015. május 14., 20:15 negyeddöntő
2015. május 16., 15:15 elődöntő Sport 2 (élő)
2015. május 16., 19:15 elődöntő Sport 1 (felv.)
2015. május 17., 16:15 bronzmérkőzés Sport 1 (élő)
2015. május 17., 20:45 döntő Sport 1 (élő)

További lehetséges közvetítések:

CT Sport (CZE)
Jednotka/Dvojka (SVK)
ORF Sport +
onhockey.tv
sportlemon.tv

A vb összes hivatalos tv-adója a világon

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
szeptember 23., szombat
U18 12:40 VSVMAC 4-3VÉGE
U18 12:40 ZASETO 0-10VÉGE
EWHL 15:00 KMHHVI 8-0VÉGE
U18 16:00 EHLAVS 4-9VÉGE
U18 16:00 KACVAS 7-0VÉGE
U18 16:00 RBSMIS 13-1VÉGE
U18 18:00 VICUTE 6-0VÉGE
U18 18:55 OHWKMH 4-2VÉGE
EBEL 19:15 HCIAVS 4-2VÉGE
szeptember 24., vasárnap
U18 09:15 VSVAVS 8-2VÉGE
U18 09:15 ZASMIS 0-3VÉGE
EWHL 09:50 HVIKMH 1-5VÉGE
U20 12:10 KMHVAS 1-5VÉGE
U18 12:20 EHLMAC 0-8VÉGE
U18 12:20 RBSETO 11-2VÉGE
U20 12:40 ZNOUTE 7-1VÉGE
U20 14:40 MACETO 5-2VÉGE
EL 17:00 DABVC2 7-2VÉGE
EL 17:30 TITMIS 3-4 BVÉGE
U20 17:30 DHKAVS 7-5VÉGE
EBEL 18:00 HCBAVS 7-2VÉGE
EL 18:00 FTCBRA 5-4VÉGE
EL 18:30 UTESCC 4-2VÉGE
szeptember 25., hétfő
EL 18:00 DABSCC 1-4VÉGE
EL 20:00 MACBRA 4-3VÉGE
    • M4 SPORT
szeptember 27., szerda
U20 16:30 ETOMIS 
U20 17:40 KMHPEF 
MK 18:00 UTEMAC 
MK 18:30 MISFTC 
MK 18:30 TITDAB 
MK 18:55 KMHVAS 
szeptember 28., csütörtök
U18 17:15 ETOVAS 
U18 17:40 AVSMAC 
U18 18:00 ZEGPEF 
U18 19:00 DHKSZD 
szeptember 29., péntek
U20 15:40 VASRBS 
U20 17:10 MACVIC 
U20 18:00 UTEHCI 
EBEL 18:45 AVSRBS 
    • M4 SPORT
U20 19:10 DHKEHL 
szeptember 30., szombat
NŐI 12:00 HUNPOL 
U20 12:40 AVSVIC 
U20 12:40 MACOHC 
U18 13:00 MISUTE 
U20 13:10 DHKHCI 
U20 15:00 UTERBS 
U18 15:40 KMHZNO 
GÁLA 16:00 HUNFIN 
U20 16:10 KMHG99 
U20 16:40 VASEHL 
ROM 17:30 SCCGAL 
ROM 17:30 SSTPRO 
VÁL 19:00 HUNPOL 
október 1., vasárnap
U20 09:40 DHKRBS 
U20 10:10 UTEEHL 
ROM 10:30 SSTPRO 
U20 13:10 MACG99 
U20 13:40 KMHOHC 
U20 13:40 VASHCI 
U20 15:30 ETOVSV 
U20 15:40 AVSHDJ 
EBEL 17:30 EHLAVS 
ROM 17:30 SCCGAL 
október 2., hétfő
ROM 17:30 STEBRA 
október 3., kedd
ROM 17:30 SCCPRO 
BL 18:30 HVJTRI 
    • SPORT 2
   H I R D E T É S
Partnerünk